2013. 03. 14.

Sim City átverés

Aki figyelemmel kíséri a játékipar eseményeit, azok előtt aligha maradt titokban a nemrégiben megjelent Sim City 5 körül kialakult mizéria. Az egykoron szebb napokat látott városépítgetős-menedzselős sorozat legújabb tagjának indulása ugyanis mondjuk ki: kudarcba fulladt. Az állandó netkapcsolatot igénylő program napokig (egyesek számára hetekig) játszhatatlannak bizonyult, köszönhetően annak, hogy a kiadó Electronic Arts szerverparkja pillanatokkal az indulás után felmondta a szolgálatot. Millió felhasználó került várólistára, és azon kevesek sem örülhettek sokáig, akiknek valamilyen csoda folytán mégis sikerült elindítaniuk a programot. Fagyások, összeomlások, majd a szerver ledobta őket a kezdőoldalra, és mehettek szépen arra a bizonyos várólistára. A közben épített városok pedig ezzel együtt a levesbe. 
A megjelenés előtt sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy egy alapvetően egyjátékos módra kihegyezett sorozatot hirtelen miért konvertáltak át erre a multis hibrid-szörnyetegre, amikor erre az ég világon semmi igény nem merült fel a felhasználók részéről. A Diablo 3 csapnivaló indulása pedig úgyszintén megkongatta a vészharangot, miszerint az állandó online mód bizony nem feltétlenül előnyös a játékosok számára. A kérdés így sokáig ott lógott a levegőben: vajon bírni fogja a rendszer a kezdeti nagy rohamokat? A válasz erre, mint az kiderült, egyértelműen és határozottan: nem!
Az Electronic Arts aztán gyorsan tűzoltásba kezdett. Kijelentették, hogy az állandó internetkapcsolat annyira szerves részét képezi a játéknak, annyira e köré épül az egész, hogy immár lehetetlenség lenne bármit is kezdeni vele. Megváltoztatni nem tudják, csupán annyit tehetnek, hogy igyekeznek növelni a szervereik kapacitását és megpróbálják kompenzálni a csalódott felhasználókat egy későbbiekben megjelenő ingyenes játékkal. Bocs, srácok, ez van, nincs mit tenni, fogadjátok el már ezt úgy, ahogy van!
És mit tehet erre a szegény játékos? Lógó orral, lehajtott fejjel, csalódottan tudomásul veszi, hogy a dolgokon már nem lehet változtatni, és hogy a hónapok óta szajkózott figyelmeztetések süket fülekre találtak a fejlesztőknél. Marad a beletörődés.
De úgy fest, nem mindenki törődött bele ebbe. Legalább is az a modder semmiképpen, aki a mai napon kiadott módosításának köszönhetően elérte, hogy a Sim City futtatható legyen offline is. 
És itt nem állt le. Most azon dolgozik, hogy a mesterségesen a játékba illesztett 2 km-es városméret-korlátozást is felülírja valahogyan. Ami az EA szerint úgyszintén túlságosan integrálva van már a játékban ahhoz, hogy változtatni lehessen rajta.
Érti a kedves olvasó, mit is jelent mindez? Azt, hogy az Electronic Arts és a fejlesztő Maxis az utóbbi hetekben adott összes interjúban hazudott. Bele a pofánkba, egyenesen, nyíltan, szemérmetlenül hazudott. Nincs szó mellébeszélésről, PR szófordulatokról, marketing kerülőutas magyarázatokról. Ez bizony színtiszta és félreérthetetlen hazugság volt. Egyetlen árva modder a mai napon megtette azt, ami a kiadó szerint technikailag lehetetlenség. És most az teljesen mindegy, hogy ezzel szerzői jogokat sértett vagy sem, hogy vajon a felhasználónak jogában áll hozzányúlnia a saját gépére telepített programhoz, illetve hogy az online vagy az offline módot részesítjük előnyben. 
A lényeg ott van, hogy az EA szerint nincs választási lehetőség. A korábbi sajtóközleményeik alapján még akkor sem tudták volna az offline módot biztosítani a felhasználók számára, ha akarták volna. Ezt kommunikálták, ezt terjesztették, ez volt az álláspontjuk. És mindez egy oltári nagy átverésnek bizonyult. 
Mert mondjuk ki az igazságot a hazugságok után: ha a fejlesztők akarták volna, akkor ők is megoldhatták volna az offline módot. De nem tették. Inkább pofátlanul a képünkbe vágták, hogy ezt jobb, ha elfelejtjük. Megoldhatatlan. Mint kiderült, nem volt az.
Itt tartunk most. 
Kíváncsian várom, mit lép erre az EA. De tulajdonképpen mindegy is. Túl sok van már a számlájukon ahhoz, hogy bárki hitelt adjon ezek után egyetlen szavuknak is.          

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése