2016. 07. 24.

The Killing Joke - kritika

Végre befutott az idei esztendő általam egyik legjobban várt filmje, a Killing Joke! A legendás képregényből a DC, engedve a rajongók és a pénzsóvárságuk nyomásának, rajzfilmet faragott, és azt remek időzítéssel a San Diego Comic Con felhajtás csúcspontjaként rászabadította az izgatott közönségre.
Hatalmas elvárások, reménykedő rajongók, és egy klasszikusnak számító Alan Moore történet a két ikonikus karakter, Batman és Joker főszereplésével. Minden adott ahhoz, hogy valami igazán különleges szülessen ebből. Vagy éppen ahhoz, hogy a nézők és rajongók újra hatalmasat csalódjanak és ezredszerre is pokolba kívánják a förtelmesen félresikerült feldolgozásokat. Lehetséges egyáltalán olyan forgatókönyv, ahol a Killing Joke nem válik egyértelműen besorolhatóvá a két véglet valamelyikébe? Remélhetőleg az alábbi rövid bemutatóból választ kaphat a Kedves Olvasó ezekre a kérdésekre!
A Killing Joke képregény nem nevezhető éppenséggel hosszúnak - legalábbis nem elég hosszú ahhoz, hogy egy teljes rajzfilmet össze tudjanak ollózni belőle a szakik. Ezért két lehetőség volt a készítők előtt: vagy elnyújtják a forrásanyagot a végtelenségig, vagy hozzáadnak extra jelenteket, ezzel töltve ki a stúdió által elvárt játékidőt. A DC-Warner páros ez utóbbi mellett tette le a voksát, aminek köszönhetően kapunk egy szűk fél órás előzményt a történet kezdetén. De bárcsak megkíméltek volna bennünket ettől! 
Ez a 28 perc azt a célt szolgálja, hogy bemutassa nekünk Batgirl és Batman kapcsolatát, és hogy szerethetővé, szimpatikussá tegye számunkra Barbara Gordon karakterét, akit majd sajnálni illik a sztori jelentős része alatt. Legalábbis gyanítom, hogy ez volt az eredeti célja az íróknak. 
Nos, azt a bizonyos szereplők közti kapcsolatot alaposan bemutatják ám nekünk, a kelleténél tán sokkal jobban is (SPOILER WARNING: szexjelenet kettejük között a tetőn). És hogy minderre rátegyenek egy lapáttal, Batgirl egyáltalán nem lett szerethető és szimpatikus az előzmény alatt. Helyette lett belőle egy unalomig ismert sztereotipikus, arrogáns, akaratos, némiképp erőszakos figura. Azaz egy olyan karakter, aki a legkevésbé sem emlékezteti a hozzáértőket a képregényekből és a videojátékokból ismert valakire. Az a Barbara Gordon, akire a gyanútlan néző előzetesen számít, egy vérprofi, higgadt, nyugodt és intelligens szereplő. Ebből itt nem sok jellemvonással találkozunk, sajnos. 
Batman mindig is egyfajta védelmező és mentorszerepet játszott Batgirl életében. Ezzel szemben a két karakter közti romantikus viszonynak az ég világon semmi értelmét sem látom. Nem illik a képbe. Nem vall egyik figurára sem. A semmiből jön, semmilyen célt nem szolgál és semmiféle eredményt nem érnek el vele, leszámítva néhány értetlenkedve fejcsóváló rajongót.
Ezzel szemben viszont jó hír, hogy ami ezután következik, azaz a történet kétharmada, az nem fog csalódást okozni. Megkapjuk, amire várunk, a képregény cselekménye többnyire jól van átültetve a képernyőre, a sztorit hűen és alázatosan követi a feldolgozás.
A Killing Joke egyszerűen összefoglalva a következő: Joker bizonyítani akarja, hogy a teljes őrülethez nincs szükség másra, mint egyetlen, igazán rosszul sikerült napra. Tesztalanyának Jim Gordont szemeli ki, akit válogatott lelki kínzásokkal akar mentális összeomlásba kergetni. Batman feladata természetesen az, hogy megmentse a felügyelőt a Bohóc fogságából, valamint, hogy igazságot szolgáltasson Barbara Gordonért, azaz Batgirlért, akit Joker egy életre lebénított. 
A sztori nem túl vidám, de azért azzal sem értek feltétlenül egyet, hogy ez valami különösen sötét és megrázó alapanyag lenne. Talán a megszokott szuperhősös történetekhez képest keményebb a téma és durvább az ábrázolásmód, de azért semmiképpen nem látok benne többet, mint egy ritka kivételnek számító csodabogarat. 
Joker itt nem egy vicces figura, nem a megszokott komikus-gonosz, hanem egy velejéig romlott, szadista szörnyeteg, ugyanakkor talán ebben a történetben a legérdekesebb és leginkább "emberi". Visszaemlékezések során kapunk egyfajta eredettörténetet a karakterhez (az alapsztoriból kiindulva számára is csak egyetlen rosszul sikerült nap jelentette az őrületet), de természetesen ezeket a jeleneteket nem vehetjük 100 százalékig biztosra. Vagy így történt, vagy nem. Senki sem tudja biztosan, sem a néző, sem Joker. És pont az ilyen és ehhez hasonló vissza-visszatérő bizonytalanság, kettősség és többfajta értelmezés teszi sokak számára különlegessé a Killing Joke-ot.   
Az animáció a Batman: Assault on Arkham színvonalán mozog - szép, kellemes, kellően részletes. A színek tompák és fakók, de ez ebben az esetben tökéletesen illeszkedik a sztori képi világához. A szinkronok terén a DC szerencsére igazán kitett magáért. Batman Kevin Conroy hangján szólal meg, míg Joker szerepében ismét Mark Hamillt köszönthetjük. Batgirl esetében is klasszikus a választás Tara Strong személyében. A színészek a legendás történethez méltó remek teljesítményt nyújtják, ami igazán örömteli. Zenék terén nem voltam túlságosan elragadtatva, talán egy árnyalattal sötétebb és drámaibb tónus jobb választás lett volna, de ez természetesen egyéni ízlés kérdése. 
Technikailag és a külsőségek tekintetében rendben van a Killing Joke, nagyon is. Csak kár azért a teljesen feleslegesen hozzáadott - és egy kicsit elszúrt - fél órácskáért. És ami a legfájóbb, az az, hogy lényegében a két fél között nincs kapcsolat. Nincs összekötő elem a karaktereken kívül. Ha akarjuk (márpedig miért ne akarnánk), a fél órás bevezetőt nyugodt szívvel átugorhatjuk, és a világon semmit nem veszítünk vele. És ez fordítva is igaz - a prológus önmagában is egy többé-kevésbé teljes sztorit alkot, amit önálló-különálló egységként is kezelhetünk a fő történetszál nélkül. Persze, a kettő között minőségben ég és föld a különbség, de azért mégiscsak együtt kellet volna kerek egészet alkotniuk, méghozzá úgy, hogy az előzmény hozzáad a forrásműhöz, nem pedig szemöldökráncolásra késztet bennünket.       
A Killing Joke tehát összességében jó. Nem frenetikus, nem ámulatos, nem lenyűgöző - egyszerűen csak jó. Talán a platformok közti különbségek okolhatóak ezért, vagy talán máshol kell keresnünk a hiányosságokat. Akik hozzám hasonlóan valamilyen megmagyarázhatatlan okból csodára számítottak, azok talán kicsit csalódni fognak. Akik viszont képesek voltak kordában tartani az elvárásaikat, valószínűleg azt kapják, amire előzetesen számítottak. 
A 28 percnyi extra nonszensz a történet kezdetén valószínűleg azt a célt szolgálta volna, hogy mélységet adjon Barbara/Batgirl karakterének. Ez nemhogy nem sikerült, de egyenesen ellentétes hatást értek el vele. Ám ha túllendülünk az első fél órán, onnantól kezdve a képregény elevenedik meg a szemünk előtt, méghozzá viszonylag hűen a forrásműhöz. A vége pont annyira jól működik, mint ahogyan az eredetiben működött, az odáig vezető út pedig szinte mindent felvonultat, ami szükséges a sztori szabadon értelmezhető lezárásához. 
A Killing Joke összetettségét, komplexitását és az ezekhez kapcsolódó értelmezéseket oldalakon keresztül lehetne taglalni, hasonlóan az összes többi Alan Moore műhöz. Ez - szerintem - azért is jó, mert a néző maga dönthet arról, milyen mélységig is kíván leásni a történetben. Aki akar, belemélyedhet a részletekbe, aki pedig csak felületes szórakozásra vágyik, az is megkapja, amire vágyik.
Élvezhető és (többször is) nézhető. Aki eleve kíváncsi volt rá, az nem bánja meg, ha leül a tévé elé. Aki számára pedig ez a sztori új élményt jelent, az sem fogja elvesztegetett időnek érezni az 1 óra 16 perces játékidőt.

2 megjegyzés:

  1. "vagy elnyújtják a forrásanyagot a végtelenségig, vagy hozzáadnak extra jelenteket, ezzel töltve ki a stúdió által elvárt játékidőt"
    Ha már annyit nyúlnak a japánoktól, elleshették volna, hogy 50 percben egész komoly, kerek rajzfilmeket lehet csinálni, teljesen felesleges az extra. A fodrászomra emlékeztetnek, aki 5 perc alatt kész volt és még tíz percig csattogtatta az ollót és beszélt, hogy indokolttá tegye a pofátlanul magas munkadíját.

    VálaszTörlés
  2. Itt is jobban jártunk volna, ha kizárólag a forrásanyagot használják fel.

    De végső soron aki akarja, az át tudja ugrani azt a bizonyos 28 percet. Egyszer érdemes teljes egészében megnézni, onnantól kezdve pedig minden más opcionális. :)

    VálaszTörlés