Down a Dark Hall filmkritika

Nohát! Több, mint egy év kihagyás után ismét itt vagyok és ismét kritikát írok. Vajon mi lehet ennek az oka? Fene sem tudja.

Down a Dark Hall - olvastam a könyvet, és ha őszinte akarok lenni, nem voltam lenyűgözve tőle. Az első benyomásom az volt, hogy nem több, mint egy teljesen egyszerű, hétköznapi szellemes sztori eredetinek semmiképp sem nevezhető csavarokkal és rettentő közhelyes karakterekkel. Nem kecsegtet semmi újszerűvel vagy különlegessel. Nincs benne észbontó trükk vagy elmés megoldás, ellenben hiányzik belőle minden, ami egy horrorsztorit emlékezetessé tesz. Olyan könyv ez, amit ugyan végigolvas az ember, de hamar elfelejt, és még ha később felemlegetik is neki, túl sok részlet nem nagyon jut róla az eszébe.

De hát akkor miért esett a választás pont erre a könyvre milliónyi másik közül? Miért választotta éppen ezt a Lionsgate, holott minden bizonnyal lehetett volna találni valami igazán különlegeset is? Erre a kérdésre próbálom megtalálni a választ egy ideje, de az egyetlen ésszerű magyarázat az, hogy sok benne a női karakter. Nincs jobb ötletem. Mert feminizmus vagy mifene. 

Mindegy is, túlzott jelentősége nincs, a lényeg, hogy van itt nekünk egy könyvből átültetett film, amire kíváncsi tekintetünket bátran rávetjük. 

És hogy mit lehet kihozni a mai viszonyok között egy jóindulattal is csak közepesnek nevezhető könyvből alacsony költségvetés és mindössze 96 perc játékidő mellett? Kezdettől kudarcra volt ítélve a mozi, vagy sikerült csodát tenni a stábnak? Csak annyi bizonyos, hogy az ember jobban teszi, ha gyanakodni kezd, valahányszor azt látja, hogy egy stúdió a mozis megjelenés mellett egyszerre indítja útjára az on-demand verziót is. És legtöbbször az sem túl jó előjel, ha még a közvetlen megjelenés előtt is hiányzik a marketinges felhajtás. Előzetes megérzéseim tehát bajt jósoltak. És sajnos azt kell mondjam, a baljós megérzéseim sok tekintetben megalapozottnak bizonyultak. Mert hiába a jól csengő nevek, csodára bizony senki nem képes.

Főhősnőnk Kit Gordy (Annasophia Robb), aki egy tipikus balhés tini, de legalább a többiekkel ellentétben kap némi háttértörténetet. Nem sokat, de ahhoz talán eleget, hogy a néző szimpatizálni tudjon vele. Rajta kívül aztán van még négy másik diáklány is (köztük természetesen ott van Isabelle Fuhrman, aki miatt megnéztem a filmet), de velük sajnos nem sokat törődik a forgatókönyv, így lényegében a néző számára mindvégig felületesek és üresek maradnak. Az iskolaigazgató szerepében Uma Thurmat láthatjuk, akire sok panaszunk nem lehet.

A Down a Dark Hall elemeit aligha nevezhetjük túl eredetinek vagy túl izgalmasnak. Egy kis csapat balhés és problémás diáklány egy exkluzív privát iskolában valahol a semmi közepén. Gyanús és titokzatos oktatók, akikről messziről lerí, hogy rosszban sántikálnak. Különös és megmagyarázhatatlan történések, rémálmokkal és víziókkal körítve. Megfejtésre váró rejtélyek és titkok, amelyeket idővel megfejtenek. Ismerős összetevők sokadszorra új köntösbe öltöztetve, újként becsomagolva és fáradtan feltátlalva az évről évre egyre jobban kiábránduló és unatkozó közönség étvágyának csillapítására. Nyári ijesztős mozi, mert minden nyáron kell egy ilyen. Hiába, a filmipar nincs túlságosan jó véleménnyel a saját közönségéről, és ez látszik is azon, miket és miként próbálnak eladni nekünk. 

Meglehet, bennem van a hiba, vagy talán ennyire elszállt felettem az idő, de én ezt a filmet egyetlen pillanatra sem sorolnám a horror kategóriába. Igen, szellemekkel és természetfeletti elemekkel dolgozunk, de sokkoló, dermesztő, rémisztő pillanatokat nagyítóval sem tudunk találni. A feszültség adagolása óvatos és lassú, talán túlságosan is, ennek hála pedig nem igazán érezzük, hogy a szereplőket súlyos veszedelem fenyegetné. Bár az események viszonylag elfogadható ütemben zajlanak, mégsem válunk a történet részesévé, inkább csak kívülről, enyhén unatkozva és távolságtartó kíváncsisággal szemléljük, mi vár ránk a következő jelenetben. Legnagyobb sajnálatunkra nem sok.
A DaDH első egy órája mindent egybevetve viszonylag jól követi nyomon a könyv történéseit. Ugyanúgy a sötét, nyomasztó atmoszférára helyezi a hangsúlyt bárgyú és kiszámítható jumpscare ostobaságok helyett, amit jómagam pozitívumként könyveltem el. Nem egy Lovecraft, az igaz, de azt a feladatát, hogy a nézővel éreztesse, valami nagyon nincs rendben, többé-kevésbé teljesíti.
Az utolsó harminc percben azonban a készítők alaposan átdolgozzák és felpörgetik a történéseket, ami bizonyos szempontból érthető. Az eredeti forrásmű során csak a hátra lévő oldalak alacsony számából, nem pedig az izgalom fokozásából következtethetünk arra, hogy a történet vége felé járunk. Egy filmnél ezt aligha engedheti meg magának bárki is, így hát itt kapunk extra adag kiáltozást, tüzet és karakterhalált. Jobb, mint a semmi.

A vizuális élményt és a látványt sajnálatos módon körülveszi egyfajta olcsó és amatőr jelleg, amit sötét helyszínekkel és más, sajnálatosan jól kiszúrható ügyeskedésekkel próbáltak álcázni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A trükkök harmatosak, de szerencsére nincs is belőlük túlságosan sok. A film végi tüzes jelenetek során állítólag valódi lángokat használtak, ami természetesen elismerést érdemel, a kastély belső helyszínei, a szobák és csarnokok pedig elég hangulatosak, szépek és részletgazdagok.
Hallunk néhány kellemes klasszikus zenét, a színészek igyekeznek a kevés rendelkezésre álló elemből kihozni a maximumot, és megússzuk azt is, hogy a legidegesítőbb, legegyszerűbb horror elemekkel próbálják lekötni a figyelmünket. Ami jó.
Az viszont nyilvánvaló, hogy a stúdió nem sok reményt fűzött a film sikeréhez (ennek csupán egy eleme az, hogy egyszerre jelent meg moziban és online szolgáltatóknál), ez pedig jól érződik a végterméken. Nem ártott volna még bő 10 perc ahhoz, hogy a karaktereket jobban megismerjük, és ugyanúgy nem ártott volna még néhány millió dollár, hogy a mozit kellőképpen kipofozzák nekünk. Ezek nélkül viszont erős hiányérzet támad bennünk.
Vajon a "nagyjából erre számítottam" ebben az esetben dicséret vagy bírálat? Nem vártam sokat, így nem is csalódtam nagyot. Nem voltam lenyűgözve a könyvtől, ugyanakkor nem is akartam félbehagyni a filmet. Ha nincs jobb, nézhető, de ha kimarad az életünkből, akkor sem kell gyötrő hiányérzettől tartanunk.