Feledés kritika

Tudja-e a kedves olvasó, mi számít aggasztó előjelnek egy éppen moziba kerülő film esetén? Például az, ha a sajtóvetítést egyetlen nappal a bemutató előtt tartják meg. Ilyenkor a magamfajta óhatatlanul is arra gyanakszik, hogy ennek bizony komoly oka kell legyen. Leginkább az, hogy a film egy ótvaros nagy förmedvény, és ezt az információt a forgalmazó igyekszik a lehető legtovább titokban tartani a közönség előtt. Ha nincs elég idő arra, hogy a kritikusok figyelmeztessék a moziba járó nagyérdeműt, ha nem épül be az emberek tudatába az, hogy az adott címet kerülni kell, mint a pestist, akkor egy elfogadható nyitóhétvégével szép summát lehet kaszálni a mit sem sejtő közönség kárára. Ennél már csak az a ritkának éppen nem nevezhető eset rosszabb, amikor egyáltalán nincs semmiféle sajtóvetítés, illetve ha a forgalmazó embargót rendel el a bemutató napjáig. Ez utóbbi két esetben gyakorlatilag borítékolható, hogy az adott mozi nem éri meg sem a rá fordított pénzt, sem az időt.

A Feledés című filmmel is úgy alakult, hogy a sajtóvetítésre a bemutató előtti napon került sor. Ennek megfelelően nem voltak túlzott illúzióim, és simán csak a túlélésre játszottam. De miután a mozi véget ért és én felálltam a székből, azt kellett észrevennem magamon, hogy az imént látottak egész kellemes benyomást tettek rám. A Feledés ugyanis végeredményben egy jól megcsinált, ügyesen összerakott és okosan tálalt akció/sci-fi, ami időnként még arra is képes, hogy emlékeztesse a nézőt, miért érdemes a filmeket moziban megnézi. 

A történet alapjait hallva valószínűleg senkinek nem fog túl magasba szökni a vérnyomása. A 2070-es években járunk, az emberiség túl van egy idegen lényekkel folytatott gyilkos háborún, amiben ugyan legyőztük a gaz betolakodó ufókat, de a pusztítás utóhatásaként lényegében a bolygónk lakhatatlanná vált. A túlélők nagy része elhagyta a Földet, miközben Jack Harper (Tom Cruise) és társa, Victoria (Andrea Riseborough) hátramaradtak, hogy a planéta maradék készleteinek kitermelését és a különféle óriásszivattyúk védelmére kirendelt drónokat felügyeljék.

És igen, innentől kezdve bajban van az, aki a történetről bármit szeretne írni anélkül, hogy komolyan spoilerezni ne kezdjen. Ezért inkább nem is mennék bele a részletekbe, de annyit azért elárulhatok, hogy a lassú, álmatag kezdés után a dolgok rendesen bonyolódni kezdenek, fordulatokban nem lesz hiány, és jó adag akcióban is lesz részünk. Csak győzzük kivárni.

Azért hozzá kell tenni, hogy egy Tom Criuse főszereplésével készült filmet látunk, akinek alighanem még a vallása is tiltja azt, hogy olyan moziban szerepeljen, amiben nem jut minden ötödik percre egy csavar vagy meghökkentő húzás. Úgy is mondhatnám, ez szinte már természetes az ő esetében.

Ami mellett még nem lehet szó nélkül elmenni, az a film kivételes látványvilága. Mert mondjuk ki: a Feledés brutálisan jól néz ki! Ez itt kérem tényleg az a szint, amikor már az ember szeme és agya nem képes különbséget tenni a valódi hátterek és helyszínek, illetve a CGI között. Minden klappol, minden a helyén van - a színek, a mozgások, a dinamika, a közeli és a távoli felvételek egyaránt a tökéleteshez közelítenek. Ezek mellé még kapunk egy stabil és jól szuperáló szereplőgárdát, kellemesen dübögő hangokat, effekteket, és a mai kor sci-fi trendjének megfelelő zenei betéteket. Ha nem ellenkezne annyira az elveimmel, azt mondanám, ezt a filmet pusztán a külsőségek miatt is érdemes megnézni moziban, olyan remek munkát végeztek vele a készítők. De szerencsére nem is áll fenn az a helyzet, hogy a látvány lenne az egyetlen ok, amiért a Feledés komoly versenytársat jelent az idén megjelenő valamennyi konkurense számára. Köszönhető ez a jól felépített és ötletes történetnek, amit pont jó ütemben adagol a forgatókönyv a nézőnek. Mindig csupán annyival tudunk meg többet a dolgok valódi hátteréről, ami elég ahhoz, hogy kíváncsian várjuk a következő, elkerülhetetlen fordulatot. 

De sajnos azért nem is állíthatom azt, hogy a filmben minden csupa szivárvány, unikornis és napsugár lenne. Egyrészt van benne egy eléggé fölösleges és bárgyú szerelmi szál, amit nyilván nem lehetett kihagyni, lévén amerikai filmről van szó. De mégis végig úgy éreztem, hogy anélkül is simán el lehetett volna mesélni ezt a történetet ugyanilyen jól, ha nem egyenesen jobban. Másodsorban pedig a mozi csúcspontjául szolgáló zárójelenetet olyan nyilvánvaló és pofátlan módon lenyúlták a Függetlenség napja végéből, hogy alig hittem a szememnek. Azért ennyire ne legyünk már pitiánerek, kérem szépen! Ezen kívül is persze sok elem van, amit - finom megfogalmazásban - kölcsönöztek valahonnan, de azokat legalább próbálták valamivel jobban elrejteni a saját ötleteik között. A film javára szolgál viszont, hogy a hibákat, amelyeket az elején véltem fölfedezni (pl. miért csak két nyomorult ember vigyáz az emberiség maradéka számára létfontosságúnak számító berendezésekre és droidokra), egytől egyig megmagyarázza és tisztázza.  

Összefoglalva tehát a Feledés kellemes csalódás volt, és a sikeréhez egyáltalán nincs szükség arra, hogy a róla szóló kritikák csupán megkésve jelenjenek meg. Ezért hát arra kell tippelnem, hogy a bemutatóhoz közeli vetítés oka az lehetett, hogy a forgalmazó tartott a magyar szinkron kalózkézre kerülésétől. És ha ez így van, akkor az azt jelenti, hogy már a dicsőséges és nagyságos újságírókban és kritikusokban sem bízik eléggé a forgalmazó ahhoz, hogy bemutassa nekik a mozijait. 

Kritikusok és forgalmazók. Megérdemlitek egymást. És ha idővel egymás torkának akartok esni, kérlek, még időben szóljatok nekem, mert annak a csatának a megtekintéséhez nagyobb örömmel veszek egy 5 literes pattogatott kukoricát kólával, mint bármelyik filmhez, ami az utóbbi években a mozikba került.