Je Suis Maksa

Elképesztő, vérlázító, arcpirító és minden képzeletet felülmúló az az aljas kettős mérce, amivel az utóbbi napokban szembesülnie kellett a nyugati „demokráciák” civilizált lakóinak. Természetesen a párizsi terroristatámadásról (és hazai viszonylatban a pár nappal korábbi Maksa ügyről) van szó. Mert mi is történt nálunk azon a szilveszter esti kabaréban, amire a feminista SJW csürhe úgy reagált, ahogy? Nos, megtudtuk, hogy a nagy demokráciánk kellős közepén nem szabad ám olyat mondani, ami sértheti mások érzékenységét. A szólásszabadságot háttérbe kell tolni az érzések mindenhatósága felett, Maksa egy nőgyűlölő és kirekesztő szörnyeteg, akit bizony el kell ítélni a női nem – sőt, az egész emberiség! - ellen elkövetett bűneiért!

Aztán ugyebár befutott a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni támadás híre, amiből meg hirtelen azt a következtetést kellett volna levonnunk nekünk, nagy nyugati demokratáknak, hogy a szólásszabadság mindenek fölött áll, semmi esetre sem szabad hagynunk, hogy megfélemlítsenek bennünket, és nem kell tekintettel lennünk mások érzékenységre és sértődéseire.

De most akkor hogy is van ez, kérem szépen? Amit Maksa tett, azt az érzések, a jó ízlés és az emberi értékek védelmében el kell ítélni, míg a vallásgyalázás rendjén van, az a szólásszabadság netovábbja, és igenis mindenki azt mond, amit csak akar – még akkor is, ha az egyeseknek nem tetszik? Ezek az eltérő impulzusok bizony megkavarják a hozzám hasonló, politikailag inkorrekt emberkék gondolatait. Döntsük már el végre, melyik oldalon állunk, miként vélekedünk a szólásszabadság és a kényes kérdések kapcsolatáról!

A kérdés azonban egy kicsit tovább bonyolódott, miután Marc Zuckerberg, a Facebook alapítója kiállt a nyilvánosság elé, és a következő nyilatkozatot tette, elítélve az iszlamisták tettét és kiállva a szólásszabadság mellett:

"Pár évvel ezelőtt pakisztáni szélsőségesek azt akarták elérni, hogy halálra ítéljenek, mert a Facebook nem volt hajlandó leszedni azokat a Mohamedet érintő posztokat, amik számukra sértőek voltak. Akkor azért álltunk ki magunkért, mert a különböző vélemények – még akkor is, ha néha sértőek – jobbá és érdekesebbé teszik a világot

A Facebook mindig az a hely volt, ahol a világ minden tájáról származó emberek megoszthatják ötleteiket és nézeteiket. Minden ország törvényét tiszteletben tartjuk, de soha nem engedjük egy országnak vagy csoportnak sem, hogy diktálják az embereknek, mit lehet, vagy nem lehet posztolniuk. Most, a szerdai merénylet kapcsán, saját tapasztalatomból azt mondom: egy csoport szélsőséges megpróbálja elhallgattatni a sajátjukkal nem egyező hangokat és véleményeket – ezt pedig vissza kell utasítanunk.
Nem hagyom, hogy ez megtörténjen a Facebookon. Elkötelezett vagyok egy olyan szolgáltatás építésében, ahol szabadon lehet véleményt nyilvánítani, az erőszaktól való félelem nélkül. Gondolok az áldozatokra, családjaikra, a francia emberekre és mindazokra, akik akkor is elmondják véleményüket, ha ahhoz bátorságra van szükség"

(fordítás: HVG)

Ugye, milyen szép, nemes és igaz gondolatok ezek? Zuckerberg számára fontos a vélemény szabad kinyilatkoztatása, még akkor is, ha az egyeseknek nem tetszik. És igaz, ami igaz, vele kell egyetértenem. Viccelni és véleményt formálni szabad mindennel és mindenről, akkor is, ha az nem tetszik másoknak. Ha sérti az érzéseiket. Ha negatív visszhangja lesz. Mert azért annyit nézzünk már ki a mindenható égiekből, hogy pár harmatos poént képesek lesznek helyén kezelni!

Épp csak akkor azt nem értem, vajon hogyan is magyarázza azt az igazság bajnokaként pózoló demokratikus tömeg, Zuckerberggel az élen, hogy az utóbbi évek során rendszeresen letiltottak a Facebook oldaláról olyan tartalmakat, amelyek a szólásszabadság állítólagos megkérdőjelezhetetlen fontosságára való tekintettel igenis megfértek volna a politikailag korrektebb nonszenszek mellett? Mi lett a Tolvajkergetőkkel? A valóban kicsit keményebben fogalmazó Kuruc.info oldallal? Vagy a „többi véleménnyel”, amelyek „jobbá és érdekesebbé teszik a világot”? Mégis, ki mondhat akkor véleményt, ha egyébként minden vélemény fontos, épp csak egyeseket üldözni kell?

Világos, ilyenkor menetrendszerűen jön a „gyűlöletbeszéd”, a „kirekesztő” és „rasszista” vélemények elítélésének állítólagos fontossága, ami tulajdonképpen visszarepít bennünket a Maksa ügyünkhöz. Hiszen ott is az érzések voltak a fontosabbak a szólásszabadságnál.

És ezen a ponton végleg elvesztettem a fonalat. Mert bizony nagyon úgy fest, a politikailag korrekt baromság és a szólásszabadság együtt nem mennek. Nem kompatibilisek. Nem férnek meg egymás mellett. Vagy lehet mindent mondani, miközben nem törődünk azzal, mit gondolnak majd mások (szólásszabadság), vagy semmi olyat nem lehet kiejteni a szánkon, ami esetleg valakit érzékenyen érinthet (politikailag korrekt puhapöcs nonszensz). Döntsétek már végre el, ó, ti Je Suis Charlie fotelharcosok!

Továbbá érdemes vetni egy pillantást erre a bizonyos gyűlöletbeszéd izére. Mert immár biztossá vált, hogy, jól jönne végre egy pontos, egyértelmű definíció, kedves demokrata, polkorrekt, szólásszabadságot hol elítélő, hol támogató lángelmék. Mert az nem megy, hogy amit mások mondanak rólunk, az gyűlöletbeszéd, viszont amit mi mondunk, az a szólásszabadság diadala. Azok az iszlamista gyilkosok a hetilap karikatúráit valószínűleg úgy értelmezték, amit ti gyűlöletbeszédnek hívtok. És pontosan úgy reagáltak rá, ahogyan azt a vallásuk elvárta tőlük. Számukra ez a létező legkirekesztőbb, legrasszistább és leginkább gyűlöletkeltő sértés volt. De valamiért ezt ezúttal felülírja a sajtószabadság szentsége. Milyen furcsa dolog ez.

A kettős mérce egyszerűen égbekiáltó, és nehéz elhinni, hogy nem sül le a bőr a pofájáról azoknak, akik alig pár nappal ezelőtt még visítva rinyáltak Maksa poénja ellen, és akik most büszkén verik a mellüket a szólásszabadság fontossága mellett tüntetve.

E sorok írója úgy véli, a szabad vélemény fontosabb, mint a becses érzések védelme. És némiképp gyanús módon a nyugati sajtót, a közvéleményt, az emberek reakcióját elnézve az utóbbi napokban mintha mindenki velem értene egyet... Leszámítva persze azokat a szörnyen kirekesztő eseteket, amikor valaki olyat mond, amin meg lehet sértődni, amikor a nagy demokraták lesznek a gúny tárgyai, amikor a képmutató, túlérzékeny, progresszív hisztikirályoknak tartanak görbe tükröt. Na, az onnantól kezdve egyértelműen gyűlöletbeszéd, és a szólásszabadság érvényét veszti!

Ezt nevezzük mi demokráciának? Szabad véleménynek? Menjetek a francba, hipokrita idióták!