2015. 01. 05.

Maksa ügy - a szólásszabadság ott ér véget, ahol az érzések elkezdődnek

Eddig többé-kevésbé semlegesen álltam Maksa Zoltánhoz és munkásságához. És ez a továbbiakban is így maradt volna, ha nem fut be az a bizonyos ominózus szilveszter esti kabarés beszólása, ami után valamennyi hazai politikailag korrekt, feminista, SJW (social justice warrior – a legrosszabb mind közül), szólásszabadságot ellenző csürhe azonnal éktelen rikácsolásba kezdett. Mert bizony azóta Maksa Zoltán számomra hős lett, példakép, az első mártír azok között, akiket majd ez az ostoba lincselő tömeg magával sodor abba a posványba, amiben ők maguk randalíroznak.
Előre szólok, nem vagyok politikailag elfogult egyetlen párttal szemben sem. Ám ezt valószínűleg úgysem hiszi majd el senki eme bejegyzés után, de ez a legkevésbé sem érdekel. Amit viszont gyűlölök, ami ellen mindig felemelem a szavam, és amit nem tolerálok, az a kettős mérce, a hipokrita mocskok fröcsögése, az ostobaság, és mindaz, ami ezekből következik.

De nézzük, mit is mondott Maksa Zoltán azon a bizonyos napon, ami kiverte a biztosítékot! „Mintegy kétszáz magányos nő várakozik napok óta az ELTE jogi kara környékén megerőszakolásban reménykedve” - ez volt az a világrengető mondat. Röviden egy úgynevezett „rape joke”, azaz a nemi erőszakra utaló vicc, amit e sorok írója nem tart túlságosan jónak, egész egyszerűen azért, mert szerintem nem mókás. Sőt, némiképp ízléstelen is. Ennek ellenére nem háborodom fel rajta, nem érzem sértve magam, nem teszek úgy, mintha a lelkembe gázoltak volna.
Nem így a polkorrekt feminista brigád, akik kikérik mindezt maguknak, akik szerint ezzel nem lehet viccelni, és akik most valószínűleg nem lennének ellenére egy nyilvános korbácsolásnak, kasztrálásnak, kivégzésnek sem. Hozzájuk csapódik egy sereg úgynevezett „white knight” is (white knight az, aki önfeláldozóan veti magát a tűzvonalba, valahányszor egy nőt sérelem ér az interneten, függetlenül attól, hogy esetleg nem a nőnek volt igaza), a nyilvánosság meg valamiért némán bólogat ezeknek a degenerált barmoknak a siránkozásához, mert hát „ÉRZÉSEK SÉRÜLTEK!”

Azonban ez a jelenség* (a siránkozás, valamint a többség gyáva hallgatása) egy rendkívül veszélyes és káros jelenség kezdete. Ez az, amely előrébb hozza az Orwelli valóságot, a gondolatrendőrséget, a totálisan lecsupaszított, egységesített és jellemzők nélküli társadalmat. A társadalmat, ahol nem a logika, nem az ész és nem a tények dominálnak, hanem az érzések, az egyén felsőbbrendűsége a többség akaratával szemben, és ahol kritizálhatatlan csoportok döntik el, mi a helyes, mi a követendő, és mi az a vélemény, amit üldözni kell.
Mert mit üzennek a feministák, mikor Maksa poénja miatt bevágják magukat a „professzionális áldozat” rendkívül jövedelmező szerepébe? Azt, hogy az ő nyomoruk és bajuk olyan nyomor és baj, amivel tilos viccelnie bárkinek is. Azt, hogy az ő érzéseik, a sértődés, a felháborodás olyan valami, amire bizony innentől kezdve kötelező jelleggel tekintettel kell lennie mindenkinek. Sőt, ennél többről van szó, hiszen a lényeg az, miszerint ezek a bizonyos érzések azok, amire egyedül tekintettel kell lennie a világnak és a társadalomnak. Elvégre hogy jön bárki is ahhoz, hogy olyat mondjon, amit ők esetleg nem tartanak a szájuk íze szerint valónak?! Márpedig, mint tudjuk, nincs fontosabb annál, hogy megvédjük ezeket a szerencsétlen, ártatlan, törékeny feminista elméket attól, hogy a sajátjuktól eltérő véleménnyel kelljen találkozniuk. Hogy valaki ne legyen tekintettel az ő mindenek felett álló érzéseikre, az egyszerűen hallatlan, és minden erőnkkel ki kell gyomlálni a hitetlen gondolatot az elnyomó, patriarchális társadalom gonosz fejéből!

Holott a mocsok igazság az, kedves feministák, SJW szarzsákok, pokorrekt hipokriták, hogy viccelni bizony mindennel szabad. Sőt, kell! Akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik. Akkor is, ha ezen megsértődik valaki. És ha már itt tartunk: mégis mi van akkor, ha valaki felhúzza magát valamin? Miért kell figyelembe venni azt, ha valaki teli pofával azt ordítja: „ez sérti a drágalátos érzéseimet!”? Elárulom, nem kell figyelembe venni mindezt. Nem kell tekintettel lenni mások érzéseire. Felháborodtál, kicsi tubarózsám – és akkor mi a franc van?! Kit érdekel? Miért érdekelne bárkit is, mi esik rosszul nektek, édes bogárkáim?
Manapság az emberek kétségbeesetten próbálnak találni valamit, amin rendszeres időközönként felháborodhatnak. Legyen szó politikáról, közéletről, hobbiról vagy bármi másról, a lényeg, hogy jól besértődjünk, pusztán azért, mert valahol, valaki, valamiért, valamilyen kontextusban olyat mondott, ami sérti törékeny lelki világunkat. Holott a világon senkit nem érdekel a drága virágszirmok érzésekkel teli birodalma, akik elhervadnak az első csúnya szó hatására. Felháborodtál, kicsi tubarózsám – le van szarva, veled együtt! Nőj fel, vedd észre, hogy a világ nem körülötted forog, és ha nem tetszik valami, akkor állj odébb!

Az pedig, hogy ezek az idióták ellenzik azt, hogy Maksa – vagy bárki más – arról viccelődjön, amiről akar, egyszerűen nevetséges. Mert ennek bizony az az üzenete, hogy bizony annak a néhány szerencsétlennek az ÉRZÉSE, akiknek ez nem tetszik, fontosabb, mint a modern, nyugati demokrácia egyik legfontosabb és legjobb vívmánya, a szólásszabadság. Hiszen innentől kezdve tilos lesz mondani olyan valamit, ami esetleg mások érzékenységét sértheti. Ha valakinek nem tetszik valami, csak mert attól felmegy benne a pumpa, akkor annak a bizonyos valaminek nincs helye a köznyelvben.
Ennek a folyamatnak a teljesen fölösleges és káros öncenzúra lesz a vége, mert hát Isten mentsen meg attól, hogy valami olyat mondjunk, ami valakinek nem tetszik. Márpedig ezt a világot nagyon is jól ismerjük, és köszönjük, de nem kérünk belőle!

Szóval, kedves tubarózsák, az érzéseiteket tartsátok meg magatoknak. A nemi erőszak rendőrségi és kriminalisztikai ügy, amit komolyan kell venni, és nem arra való, hogy a szánalmas narratívátokat próbáljátok vele hazug módon alátámasztani. Felháborodtatok egy gyenge viccen – nagy ügy, legközelebb hallgassatok Sas kabarét! 

*Szerencsére idehaza a feminizmus még nem ért el olyan mélypontokat, mint a „fejlett” és „progresszív” Svédországban, Kanadában (Toronto) vagy az Egyesült Államok bizonyos területein (San Francisco), ahol olyan „előremutató” javaslatok kerülnek a törvényhozók asztalára vagy a nyilvánosság elé, miszerint ne lehessen börtönbe küldeni a nőket (WP), csökkentsék a férfiak fizetését 25%-kal pusztán nemi alapon (The Guardian), vagy egyéb nyalánkságok, amelyeket nem jó dolog emlegetni, mert a hazai kretének esetleg ötleteket merítenek belőlük.
De kétségünk se legyen azzal kapcsolatban, hogy hozzánk is elérnek majd ezek a nonszenszek.

FRISSÍTÉS (2015. 01. 08.): Az agymosott SJW idióták időnként tényleg nézhetnének tükörbe. Mert bizony ugyanazok, akik alig pár napja veszettül rikácsolták, miszerint Maksa nem viccelhet azzal, amivel akar, most ugyanolyan lelkesedéssel csaptak le a tragikus franciaországi eseményekre azt hangoztatva, hogy a szólásszabadság mindenek felett, éljen a humor, és nem szabad engedni a külső nyomásnak. Ó, az a mocskos nagy irónia!  

2 megjegyzés:

  1. Én imádom a humort, a magyar humort, a jó humort. Erről az irányról tudom megközelíteni.
    Nem hallottam az említett dolgot. Szövegkörnyezet nélkül nehéz bármit is mondani. Így önmagában sértő, valóban. Én nem tennék más, ha lehetne, csupán megkérdezném a lázongókat, hogy mondjanak akkor egy nívós humoristát. 99% százalák Hofi Gézát vágná rá. Erre elmondanám, hogy háromszor is láttam élőben a legendát. Ebből kettő alkalommal olyan trágár, nőket alázó viccekkel zárta a műsorát, hogy nekem égett a pofám hazafelé menet a hölgytársaságom miatt.

    A humor, ha tetszik, ha nem, sértő. Mindig. Illetve, ha nem, akkor csak blődli, megfelelő mennyiségű alkohol nélkül még csak nem is szórakoztató. A legnagyobb nevettetők mindig is beletapostak ezrek, milliók lelkivilágába (s talán éppen ezért lettek nagyok). A lázongók számára küldeném a legnagyobb élő humoristánk, Bödőcs Tibor szilveszterkor adásba ment szavait: "...és aki azt gondolja, hogy a vallással nem illik viccelődni, annak azt tudom mondani, hogy: De!" És ez igaz mindenre, nem csak a vallásra.

    (A kommentet már napokkal ezelőtt megfogalmaztam, de a végének furcsa szájízt adnak a minapi franciaországi események. Lásd: Charlie Hebdo)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maksa munkásságáról nem tudok sokat. Legalábbis messze nem eleget ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjak róla. Az említett kabarét én sem hallottam, csak a reakciókra figyeltem fel.

      És szerintem is tele van a világ (humor, politika, közbeszéd, és minden más) olyan dolgokkal, amelyek egyesek számára sértőek lehetnek. De ha valami nem tetszik nekünk, ha olyannal találkozunk, ami az ártatlan lelkünkbe tipor, akkor szépen álljunk tovább, és ne próbáljuk olyanra formálni a környezetünket, hogy az a mi igényeinknek feleljen meg.

      Mert mit is üzen az, aki jogosnak vélt felháborodásában azt követeli, hogy X és Y ne mondjon olyat, ami sérti az érzéseit? Azt, hogy ő maga képtelen uralkodni azokon a bizonyos érzéseken, ugyanakkor másoktól meg elvárja, miszerint ők legyenek tekintettel az ő saját érzelmi instabilitására. Én ebből viszont nem kérek.
      Ha valaki egy gyerek érzelmi szintjén van, és hiányzik belőle az önkontroll, annak ez a világ egyértelműen túl sok, és inkább vonuljon szépen vissza a saját kis impulzusmentes mesebirodalmába!

      Törlés