Another - ajánló

Ha létezik anime, aminek a címe bosszantóan megnehezíti a róla való anyaggyűjtés, az minden kétséget kizáróan az Another. Abba meg már bele sem merek gondolni, milyen lehet erről angol anyanyelvűként beszélgetni.  Lelki szemeim előtt valami ilyesféle párbeszéd képe bontakozik ki, ha ez jut eszembe:

- I've seen Another.  

- Another what? 

- Another... anime. 

- Cool, but what is the title? 

- It's Another, like I said. 

- I'm confused...

Ám ha szerencsésen túljutunk a cím okozta zavarunkon, akkor egy igen ritka gyöngyszemre bukkanhatunk általa. Az anime műfajában ugyanis viszonylag ritkán találkozhatunk a klasszikus értelemben vett horrorral. Keleten leginkább filmként szokták feldolgozni a hátborzongató történeteket, méghozzá nem is rosszul. Ha összehasonlítjuk a nyugati trendekkel, azt tapasztaljuk, hogy Japánban inkább a félelemkeltés pszichológiai úton történő megközelítését részesítik előnyben. Ezzel szemben Amerikában általában megelégszenek egy hokimaszkos zombival, aki unalmában kanos tinédzsereket mészárol. Ez utóbbi már azért is szokott félresiklani, mert a néző sok esetben automatikusan a rossznak kezd szurkolni. Nincs is szebb annál, mikor az ember szemébe önkéntelenül is örömkönnyek gyűlnek azt látva, hogy egy újabb genetikai hulladék kölköt beleztek ki vagy téptek cafatokra. A ritka, üdítő kivétel ez alól talán Freddy Krueger lehet, ám a Rémálom az Elm utcában hőse a kelleténél több reflektorfényt kap ahhoz, hogy igazán működni tudjon, mint horror-főgonosz. Egyszerűen túl jó, túl érdekes és túlságosan vicces ahhoz, hogy egyedi különcsége ellenére ne szimpatizáljunk vele az áldozatai kárára.

De picit elkalandoztam. Ott tartottam, hogy az Another lényegében igazi ritkaságnak számít a műfaj berkeiben. Ráadásul amit csinál, azt nagyon is jól csinálja. A természetfeletti jelenségek és megmagyarázhatatlan események sűrűjében a készítők felvonultatnak benne minden rendelkezésükre álló eszközt, amivel a lehető legfélelmetesebb atmoszférát tudják megteremteni és fenntartani. Ameddig az csak lehetséges. Mert ahogy minden misztikus történet esetében, itt is csupán addig működik a feszültségkeltés, amíg a nézőt sikerül távol tartani azoktól az információktól, amelyek szükségesek az események hátterének megismeréséhez.

Az Another eredetileg könyv formában jelent meg, majd azt követte a manga, végül pedig az animációs sorozat. Összesen tizenkét részből és egy extra epizódból áll, ami azt jelenti, hogy nem sok lehetőségünk adódik majd a láblógatásra. De furcsamód egészen az utolsó három epizódig nem érezzük azt, hogy nagyon sok minden történne. Sőt, szinte végig megmarad az a kellemesen lassú mederben csordogáló történetmesélés, amely során az apró, gyakran rejtett információmorzsákon és az újabbnál újabb kérdéseken kívül csak időnként futunk bele néhány ronda halálesetbe vagy zavaró tényezőbe. A hangsúly egyértelműen az atmoszférára és a hangulatra helyeződik, ami lehetőséget biztosít a számunkra ahhoz, hogy mi magunk próbáljunk válaszokat találni a rejtélyekre. A tudatalattinkban érezzük, hogy a megoldás kulcsa ott van karnyújtásnyira, ám valami mindig hiányzik, valami nem tiszta, valami nem került még a helyére. 

És ha ezt érezzük, azt nagyon jól érezzük. A sorozat írói ugyanis nemegyszer csalnak, időnként tudatosan félrevezetnek bennünket, pusztán azért, nehogy idő előtt megfejtsük az okokat. És ha valami nem tetszett az Another-rel kapcsolatban, hát ez volt az. Ne már, srácok! Biztos meg lehetett volna oldani, hogy ne kelljen ilyen olcsó és egyszerű eszközökhöz folyamodniuk a készítőknek pusztán azért, nehogy bárkinek is sejtése legyen a miértekről. Viszont ha úgy döntünk, nem feszülünk be túlságosan, és engedjük, hogy a történet elmesélje önmagát, akkor biztosan sok jó pillanatot szerzünk általa. 

A cselekményt részben a Végső állomás filmek forgatókönyvéhez tudnánk hasonlítani. 26 esztendővel a történetünk jelene előtt a Yomiyama North középiskola 3/c osztályának közkedvelt és sikeres tanulója, Misaki váratlanul életét vesztette. Osztálytársai, akiket sokként ért az esemény, úgy döntöttek, hogy részben jóérzésből, részből lelki önvédelmi mechanizmusból úgy tesznek, mintha halott osztálytársuk még mindig életben lenne. Fenntartották az ülőhelyét, jelen időben beszéltek róla, részt vehetett az évzárón. A gond akkor kezdődött, amikor a halott diák érthetetlen módon feltűnt az osztályképen is.

A bevezető után a jelenbe ugrunk, ahol a súlyos betegségből felépülő Sakakibara Kouichi apja külföldi utazásából kifolyólag ugyanennek az iskolának ugyanezen osztályba kerül, ahol hamar rájön, hogy valami nagyon nem stimmel körülötte. Újdonsült diáktársai titkolóznak előtte, ráadásul találkozik egy furcsa lánnyal, Misaki Mei-jel, aki egyik szemére állandóan kendőt köt. Ráadásul Sakakibarán kívül mintha senkinek nem tűnne fel, hogy ez a különös tanuló egyáltalán létezik.

Mindennek tetejében az is hamar kiderül, hogy valamiféle átokszerűség ül ezen a bizonyos osztályon, ugyanis évről évre mindig sokan érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon halnak meg azok közül, akik vagy ide járnak, vagy a diákok közvetlen hozzátartozói, esetleg a tanáraik. Ez a jelenség havonta legalább egy áldozatot szed, és szinte lehetetlenség tenni ellene bármit is.

Ez az alapfelállás már csak azért is jó, mert rengeteg lehetőséget nyit meg előttünk a találgatásra. Számos irányban elindulhatunk, ha előzetesen szeretnénk elméleteket felállítani a dologok valódi hátterére vonatkozóan, és ez így is van jól. A horrorelemek idővel aztán háttérbe szorulnak, ám a megoldatlan rejtély és izgalmas fejtörő attól még nem veszít a vonzerejéből. A sorozat rövidségéből kifolyólag innentől bármit is mondanék, az csúnya spoilernek számítana, és egy misztikus történet esetében nincs is rosszabb annál, mintha előre lelőnénk a poénokat. 

Vizuálisan az Another egyike a legjobbaknak. A fény-árnyék hatások, a gyönyörű hátterek, a részletek kidolgozottsága mind-mind kifogástalan. A belső terek ugyanúgy életszerűen hatnak, mint a tágas külső helyszínek. Az animáció szépen hasít - a szereplők mozgása, a felhők úszása, a víz csillogása, a fák ágai vagy a fű lengedezése igazán kivételes minőségről árulkodnak, a szinkronhangok pedig a szokásos magas színvonalon teljesítenek. 

A sorozat zenéje jónak mondható, aminek az is részét képezi, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy a háttérben duruzsol. Nem tolakodó, nem fülbemászó, nem veszi el a figyelmet a látványtól, hanem kiegészíti azt. Ebben a műfajban talán ez a legideálisabb. 

A karakterek kidolgozása viszont már egyáltalán nem mondható kifogástalannak. Úgy is mondhatnánk, sokszor csak a hajuk színe alapján tudunk különbséget tenni a szereplők között, ami azért is érthetetlen, mert minden más tekintetben igazán szemkápráztató az, amit elénk tárnak az animátorok. Ezen hiányosság azonban nem mondható égbekiáltónak, ráadásul azt sem állíthatjuk, hogy ez ne lett volna mindig is általános jelenségnek. Ha bárki számára eddig nem volt világos, hogyan lehetséges, hogy egy animében a legfurcsább, legbizarabb hajszíneket viselik egyes karakterek, nos az egyszerűen azért van, hogy meg lehessen őket különböztetni egymástól.

Bár kezdetben egy egész iskolai osztályt kapunk a nyakunkba, mégsincs túl sok figura, akivel komolyabban kellene foglalkoznunk. A főszereplő Sakakibara a szokásos passzív közvetítő elemként funkcionál, akinek a szemszögéből nézve reflektálhatunk a tanulókra és az őket pusztító sorscsapásra. A karakter mentségére szolgál az, hogy viszonylag jól reagálja le a természetfeletti különböző megnyilvánulásait, nem pánikol túl sokat, nem nyavalyog minden fölösleges apróságon, inkább a megoldás felkutatására fordítja energiái jelentős részét. Nála sokkalta érdekesebb viszont a két női főszereplő, Misaki Mei és Akazawa Izumi. Előbbi a titokzatos lány, akiről látszólag senkinek nincs tudomása, utóbbi pedig az osztály megbízottja, akinek az a feladata, hogy minden lehetséges eszközzel felvegye a harcot az osztályt sújtó átokkal szemben. Érdekessége e karakternek, hogy a könyvben és a mangában csupán egy jelentéktelen mellékszereplőnek számít, míg az anime jó érzékkel kiemelte őt a tömegből és fontos mozgatórugót faragott belőle.

Ez a trió képes a nyomasztóan sötét hangulathoz igazodva motorként szolgálni a cselekmény kibontakoztatásában. A sorozat közepe felé jutunk el arra a pontra, ahol nagyjából teljes képet kapunk arról, mivel is állunk szemben, a hátralévő epizódokra pedig az marad, hogy hőseink a maguk módján megpróbáljanak szembeszállni a könyörtelen végzetükkel. 

Az Another azon túl, hogy kuriózumnak számít, még jó is. A megoldáshoz vezető út nem éppen zökkenőmentes, és maga a megértésre váró alaphelyzet is egy fokkal bonyolultabb, mint a megszokott horrorklisék mozgatórugói. De érdemes rászánni a 13x25 percet, mert meghálálja a belé vetett bizalmat. Az ugyan kicsit bosszantó, hogy nem hagyják nekünk magunktól megfejteni a rejtélyt, de ezt talán elnézhetjük nekik most az egyszer. 

Nem látványos brutalitással, sokkal inkább jól működő hangulatkeltési elemekkel próbál hatni ránk, aminek csak örülhetünk. Nincs kézzel fogható ellenség, akit le kell győzni, csupán egy megfoghatatlan és kiszámíthatatlan fenyegetés, ami ellen nem lehet megfelelően védekezni, akár kiismerjük a természetét, akár nem. 

A horror-misztikum rajongóinak remek választás éjszakai álmatlanság idejére. Nincs benne egyetlen árva jump scare sem, ennek ellenére jól működik és megfelelő lezárást kap a végén. Ha a könyv angol fordítása valaha megjelenik (magyarról nyilván álmodni sem lehet), biztos beruházok rá. A manga személy szerint annyira nem fogott meg. De ha valaki csak az anime verzióval találkozik, akkor sem kell csalódnia.