2015. 04. 25.

Protein World - a feminácik újra melléfogtak

Minden alkalommal vidám mosolyt csal az arcomra, amikor szélsőséges feminista barátaink gigantikus öngólokat rúgnak maguknak. Meglehet, éppen ezért vigyorgok állandóan az utóbbi hónapokban. Szinte naponta lehetne beszámolni az újabb és újabb melléfogásaikról, amelyekkel nemhogy elősegítenék azt az ügyet, amiért állítólagosan harcolnak (a Twitteren való picsogás mondjuk csak a mai világban nevezhető "harcnak", de ez most mellékes), hanem egyenesen az "ellenfeleik" kezére játszanak. Ráadásul legtöbbször óvatlan módon elriasztják maguktól a semlegeseket és kívülállókat is, ezzel téve fel a koronát a kudarcukra.
Ezúttal a feminista, SJW, polkorrekt gárdának sikerült betámadnia egy fitnesz étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalatot, ami a Protein World névre hallgat. A hárpiák haragját egészen pontosan ez a plakát váltotta ki:
A Londoni Metróra kihegyezett kampány önmagáért beszél. Közeledik a nyár, mindenkinek illene formába lendülnie, és egyébként is, a kifogásokat ideje lenne félretenni egyszer s mindenkorra. Mondanom sem kell, ez nem tetszett azoknak, akiknek jó ideje azt nyomják le a torkukon, hogy mindenki úgy szép, ahogy van, meg hogy csúnya dolog szóvá tenni bárkinek a súlyát. Petíció indult a kampány azonnal beszüntetése ellen, ám ezzel a harcos amazonok nem elégedtek meg, és a saját kezükbe vették a dolgokat. Ennek az eredménye természetesen vandalizmus és rongálás lett, ahogyan azt elvárhatjuk egy felbőszült csőcseléktől, aminek a tagjai alig várják, hogy végre felháborodhassanak valamin. 
A bibi azonban az, hogy ez a cég egyáltalán nem ijedt meg a professzionális áldozatok és felháborodók lármájától. Sőt, mondhatni megfelelő eleganciával szerelte le a hárpiákat, akik valamilyen okból megdöbbentek azon, hogy egy fitnesz cég, amely az egészséges életmódot hivatott termékként árulni, nem azokat célozta meg a reklámjával, akik nem hajlandóak tenni semmit a saját egészségük érdekében. Feministáink csodálkoznak, hogy a "mindenki úgy szép, ahogy van" szlogent nem támogatják azok, akik az egyén felelősségét és az akaraterőt részesítik előnyben a kaptártudat helyett. Vajon ki az az elborult, aki számára a meglepetés erejével szolgált, miszerint egy fitnesz termékeket forgalmazó vállalat egy "fitt" modellel kampányolt? 
Az "igazi szépség" hazug hírnökei akaratukon kívül olyan médiakampányt biztosítottak ennek a cégnek, amiről azok valószínűleg soha nem is álmodtak. Míg mások hasonló helyzetben sűrű bocsánatkérések közepette hajlongtak volna egy sort azok előtt, akik egyébként soha nem voltak és nem is lesznek a kuncsaftjaik, ők inkább bátran felvállalták a hitvallásukat és állták a sarat. És azzal, hogy nem engedtek a nyomásnak, sőt, beintettek a femináciknak, egy csapásra híresebbek lettek, mint valaha. Ugyanis bármilyen erőszakos és hangos is ez a feminista gárda, attól még kisebbségben vannak, a nyilvánosságnak pedig nagyon kezd elege lenni a nyavalygásukból. Ennek köszönhetően bármi vagy bárki is száll szembe a felháborodók kórusával, az mostanában egész biztosan elnyeri a(z egyre kevésbé) csendes többség támogatását. A Protein World eladásai megugranak, támogatóik tábora gyarapodi fog, feministáink pedig ismét megtanulták, mekkora előnyhöz is juttatják azokat, akikre rátámadnak. 
Csak így tovább, SJW tubarózsák! Az utóbbi időben semmi nem volt jobb kampány annál, mint amikor ti kipécéztek valakit magatoknak! 

MEGJEGYZÉS: E sorok írója egy hájas disznó, akinek nagyon elege van a hazugságból, miszerint mindenki úgy szép, ahogy van. Ez egyáltalán nem igaz. Az embernek igenis tennie kell azért, hogy javítsa az életkörülményeit és elkerülje a túlsúllyal járó betegségeket és szövődményeket, ha kell, akár orvosi segítséggel.  
Az úgynevezett "fat acceptance" az utóbbi évek egyik legkárosabb, legveszélyesebb irányvonala, amit a feminista szélsőségesek a világ szomorúságára papolni kezdtek. Elfogadásról, megértésről, toleranciáról prédikálnak a nőknek, ezzel pedig gondoskodnak arról, nehogy bárki is tenni akarjon valamit az egészségesebb, jobb életmód elérése érdekében. Nincs felelősség, nincs nyomás, nincs elvárás. Micsoda oltári nagy hazugság!
Ha a nők mindenhonnan azt hallják, miszerint mindenki úgy jó, ahogy van és úgy szép, ahogy van, akkor egy idő után ezt sokan el is hiszik közülük. Elvégre mennyivel könnyebb "ráébredni" arra, hogy szépek vagyunk, mint elfogadni a hibáinkat, és azt, hogy igenis lehetne tenni valamit, amennyiben megfelelő önuralommal és akaraterővel rendelkezünk. Aljas és ördögi játszma ez, jórészt az egészségügyi kockázatok miatt. 
Ha valaki áldozatul esik az anorexiának, arról az egész világ sajtója azonnal beszámol. De vajon miért nincs ugyanekkora visszhangja a minden ilyen esetre jutó ezernyi másik esetnek, amikor éppenséggel pont a túlsúly tehető felelőssé a betegségek kialakulásáért? Márpedig ha összevetjük a számadatokat arról, milyen kockázatot jelent a káros soványság a túlsúlyhoz képest, bizony igen komoly erővel fog arcul csapni bennünket a valóság.
Ó, és ha már itt tartunk, vajon hol volt ugyanez a felháborodásból jelesre vizsgázó kórus azokban az években, amikor ilyen plakátokkal kampányolt ugyanez a cég? Ezekkel a jelek szerint mindent helyénvalónak találtak? Vajon a férfiak miért nem háborognak soha azon, amikor ehhez hasonló "irreális elvárásokat" tolnak az arcukba?

Forrás: Lara Loveless
            Breitbart 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése