Április elseje

Az nyilvánvaló, hogy aki szeretné megőrizni a hidegvérét, az ép elméjét és a becsületét, az a mai napon kerül mindenfajta kapcsolatot a külvilággal. Nem néz híreket, nem törődik az ismerősei bejegyzéseivel, és semmi esetre sem ül fel ócska és átlátszó praktikáknak. Legalábbis ez az én filozófiám.

Igen, tényleg unalmas évről évre mindig ezen a napon végigzongorázni a jól ismert poénokat. Nem szerencsés, hogy mindenki előre tudja, mikor kell felkészülnie a legrosszabbra. És arról se feledkezzünk el, hogy pont ennek a nonszensznek köszönhetően a ma szárnyra kelő, valóban komoly dolgokat első körben mindenki viccként kezeli. 

Viszont ezekkel együtt lehet élni. Ez sokaknál (így nálam is) belefér. Ez a dolgok rendje az internet világában. De ahogyan az lenni szokott, egyesek mindent túlzásba visznek. Vannak bizonyos határok, amiket néhányan úgy éreznek, ma nyugodtan, következmények nélkül átléphetnek, hiszen senki nem fog szemrehányást tenni nekik. És ez nincs rendjén. 

Mert vegyük például a Washington Post kedves kis szösszenetét (WP)! Na, ez az, amit már én is erősnek tartok, holott igazán nem mondható el rólam, hogy az erőltetett felháborodás lenne a legfontosabb jellemzőm!

Elég! Egyszerűen csak... elég!