A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Attack on Titan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Attack on Titan. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. 08. 19.

Attack on Titan - élőszereplős film

Egyszerűen tanácstalan vagyok. Ugyanis most először nehezen tudom szavakba önteni, mennyire rossz az Attack on Titan élőszereplős filmváltozata. Kutakodom kifejezések után, de csak olyan közhelyek jutnak eszembe, mint a „tragikus”, a „szörnyű” vagy a „katasztrofális”. Ám ezek egészen egyszerűen nem képesek jól érzékeltetni azt az abnormális, természetellenes förmedvényt, ami a szemem előtt zajlott fájdalmas másfél órán keresztül.

Itt fontos megjegyezni, hogy a manga és anime széria egyaránt elnyerte a tetszésemet. Beismerem, elfogult vagyok, éppen ezért tessék az itt elhangzottakat egy csipetnyi kétkedéssel kezelni. Mégsem érzem azt, hogy igazságtalan lennék, amikor azt mondom: ezt a filmet – függetlenül a forrásanyag ismeretétől – mindenkinek messze el kell kerülnie.

Tudom magamról, hogy az elvárásaim hatalmasak, amelyeknek semmi a világon nem lett volna képes maradéktalanul megfelelni. Ráadásul az előzetesen kiszivárgott információk alapján tudható volt, hogy annyi változást iktattak be a történetbe, amely óvatosságra intette még a legoptimistább rajongókat is. Éppen ezért némileg reményvesztetten, óvatos távolságtartással és lemondással álltam neki a filmnek – és még így is sikerült annak hatalmas csalódást okoznia! Mondhatom, nem kis bravúr volt ez a részéről.

De menjünk csak szépen végig azokon a változásokon, amelyek nem feltétlenül tettek jót a végeredménynek, és amelyek tanácstalan fejvakargatásra késztették a hozzám hasonlókat. Egyrészt a fantasy közegnek búcsút mondhatunk, helyette pedig kapunk valamiféle poszt-apokaliptikus egyveleget, amely alapján arra következtethetünk, miszerint a filmben látott világ a miénk akar lenni az óriások inváziója után.
Mindez legalább olyan fölösleges változtatásnak tűnik, mint amennyire értelmezhetetlennek. Persze, nem tudjuk, merre is tart a történet egésze (ez csak az első rész volt – sajnos!), tehát meglehet, lesz értelme a dolognak. De jelenleg mindez nem tűnik egyébnek, mint egy kényszeres változtatásnak az eredetiség nevében.
A karakterek részben megmaradtak. A három főszereplő ugyanaz, továbbá néhány rajongói kedvenc is felbukkan. Az ugyan különös, hogy miért pont a minden létező népszerűségi listát vezető Levi nem kapott helyet a moziban, de ugyebár nem láthatunk bele a készítők különös gondolatmenetébe. Helyette viszont előkerül egy Shikishima nevű alak, aki részben ugyanazt a szerepet hivatott betölteni, mint Levi, épp csak rosszul, bizarrul, közhelyesen és erőltetetten.
Hanji bolond a mangában és a sorozatban is, de legalább jó értelemben vett bolondról beszélünk. A filmben viszont egy ostoba, idegesítő bohóc-bolondot csináltak belőle, amit valószínűleg sokan zokon fognak venni. Sasha szörnyű, Jean tulajdonképpen különösebb ok nélkül utálja a főhőst és a világot, a többi fontosabb szereplőt pedig részben újak helyettesítik, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A film eleje és vége hasonlít a forrásműhöz (körülbelül a nyolcadik epizód végéig jutunk el benne), a közte lévő kaotikus, üres, semmitmondó és lélektelen szenvedés viszont a remény legapróbb lángocskáit is pusztítót szélviharral söpri el. Az egymást követő jelenetek egytől egyig felidézik bennünk a legszörnyűbb filmes emlékeinket. A párbeszédek olyan rosszak, hogy szinte már én érzem magam kellemetlenül. Az, hogy a színészek túljátsszák a szerepet, hihetetlenül enyhe kifejezés. Az általuk megformált karakterek pedig körülbelül annyira szerethetőek, mint egy szinte teljesen kiapadt, koszos pocsolya egy elhagyott út mentén.
A trükkökről sok jót nem lehet elmondani, és talán jobb is, ha nem mondok róluk semmit. És nem azért, mert nem egészen fair, ha Hollywood látványvilágához és szintjéhez mérjük őket (miért baj, ha a legjobbat állítjuk fel mérceként?), hanem azért, mert szeretnék minél kevesebbet gondolni rájuk. Rosszak, legyen elég ennyi, és a film előrehaladtával a minőségük csak egyre gyatrább lesz. Hogy a pénzből, az időből vagy az akarásból fogytak ki, azt természetesen nem lehet tudni. 

Az Attack on Titan mentőkörülmény és pozitívum nélkül rossz. Nem tudom, igazából kinek is szánhatták ezt a filmet. A manga és anime rajongóinak egészen biztosan nem, mert semmit nem találunk meg benne azon jellemzők közül, amelyek jóvá, érdekessé és szerethetővé tették a forrásműveket. A szériát nem ismerőket megcélozni ezzel a borzalommal pedig szintén nem tűnik életszerű forgatókönyvnek, hiszen egyrészt (a széria népszerűségét és ismertségét figyelembe véve) jóformán ők vannak kisebbségben, másrészt meg ez valóban egy förtelmesen rosszul sikerült film, akár vannak előzetes elvárásaink, akár nincsenek.
Az adaptációk nem erősségei sem az amerikai, sem a japán filmiparnak. És mindezt következetesen újra és újra bizonyítják a nézőknek. Ugyanakkor az Attack on Titan kudarcát nem lehet egyszerűen a műfajok közti különbségek és a nehezen átültethetőség számlájára írni. A filmben található változtatások egytől egyig tudatos döntések eredményei, és egytől egyig a végtermék kárára vannak. A nézők tudják, min ment el a buli. A készítők is tudják, min ment el a buli. Innentől kezdve pedig a történetnek vége van.

Sokat lehetne még beszélni erről a filmről, de fölösleges. Az, hogy a rendező hatalmas hisztivel esett neki a kritikusoknak, akik őszintén elmondják a véleményüket legalább annyira beszédes, mint az, hogy a jó mozis nyitóhétvége után a manga szerzője személyesen könyörgött a rajongóknak, hogy adjanak a filmnek egy esélyt, miután villámgyorsan híre ment, mennyire kitoltak velük.
Én viszont arra kérnék mindenkit, lehetőleg ezt ne tegye! Ne adjon esélyt és ne bízzon abban, miszerint annyira azért csak nem lesz rossz, mint mondják. Mert bizony ezúttal a film tényleg annyira rossz, mint mondják!

2015. 03. 20.

Attack on Titan - élőszereplős film előzetes

Nem tagadom, féltem ettől a pillanattól. Attól, amikor befut az első előzetes az élőszereplős AoT mozifilmből, én pedig kénytelen leszek azzal szembesülni, hogy nem egy viccel vagy jópofa tréfával van dolgunk. Amikor rá kell jöjjek, nincs visszaút, nincs mentség, és végérvényesen ráléptünk arra az ösvényre, ami kacér ígéretekkel legtöbbször bosszúsághoz és csalódáshoz vezeti a gyanútlan rajongókat.
Mert hát mit is mondhatnék? Nem fűzök túlzott reményeket ehhez a változathoz. Semmi okom nincs arra, hogy bármi jóban bizakodjam. Cinikus énem pedig túlságosan sokszor csalódott már filmes adaptációkban ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam keserű tapasztalataimat. 
De ne húzzuk tovább az időt, vessünk egy pillantást az első hivatalos kedvcsinálóra!

Rövidnek rövid, és kellően semmitmondó, azaz végeredményben teaser nonszensznek megteszi. Nem állítom persze, hogy nem adok majd neki egy esélyt, mikor a kétrészesre tervezett sorozat első epizódja befut (és valahogyan szert teszek egy angol feliratos változatra). De természetesen a túlzott hype-gépezettől a saját, jól felfogott érdekünkben óva intenék mindenkit. 
Reménykedni természetesen jó dolog, ám inkább maradjunk a realitások talaján. A forrásműhöz képest jelentős eltérésekre kell számítanunk a filmben, akár a történetet, akár a szereplőgárdát vesszük figyelembe, ami általában nem jelent jót. Meglátjuk - a remény hal meg utoljára!

2014. 04. 29.

First world problems

Az élet sajnos ismét bizonyította, időnként milyen kegyetlen, igazságtalan, hideg és megsemmisítő erőket képes bevetni a gyanútlan halandókkal szemben. A magamfajta szerencsétlen ilyen helyzetben más lehetőség híján jobb, ha félredobja a remény szikráját, feladja titkon dédelgetett álmait, és fejet hajt az univerzum rettenetes, felsőbbrendű erői előtt.
Történt ugyanis, hogy a mai napon kiderült, miszerint az első – és minden ésszerű feltételezés szerint az egyetlen – hivatalos Petra Ral figura egy Banpresto által gyártott kapszula-szeleburdiság lesz, az ilyen kiadásokra jellemző chibi-nonszensz körítéssel nyakon öntve! Íme!
Kiábrándító – sőt, egyenesen lesújtó! Annyi lehetőség, annyi gyártó, annyi figurákra szakosodott piaci résztvevő, és az egyetlen, aki veszi a fáradságot egy Petra baba elkészítésére, az is megelégszik egy 600 jenes, 7 centis kis minifigurával!
Igaz, ugyanennek a szériának a főnyereménye egy igen-igen látványos (ámbár aprócska) Levi szobor lesz, amit az alábbi képen vehetünk szemügyre. De mint valamennyi kapszula-gépes mulatság A-díja, ez is minden bizonnyal csillagászati áron kerül majd fel a különféle online üzletek kínálatába.
Hiába, na, kemény pillanatok ezek a számomra. Ráadásul mindez remekül példázza, hogy az ilyen jellegű problémák is képesek elvenni az ember kevéske kis életkedvét!

(forrás: http://myfigurecollection.net/item/213364)

Frissítés (2014. 06. 04.)
Még jó, hogy azt állítottam, valószínűleg ez lesz az egyetlen figura, ami a karakter alapján készül. Mert rögtön ezt követően (na jó, csak pár nappal ezelőtt) sikeresen bejelentették a következő Petra babát, amit szintén a Banpresto fog gyártani, és ami minden tekintetben jobb lesz, mint a korábban bemutatott verzió. Íme:
Bár sajnos ez sem egy méretarányos kiadás mondjuk a GSC vagy a Kotobukiya gondozásában, ráadásul a chibi jelleg is maradt, ám ez egyrészt sokkal szebben mutat, másrészt a beszerzése is mérhetetlenül egyszerűbbnek ígérkezik. 
Hiába, na, mégsem minden olyan reménytelen az életben, mint elsőre hisszük!

2013. 05. 28.

Attack on Titan bemutató

Ha jól számoltam, most kivétel nélkül az összes szabályomat megszegem arra vonatkozóan, miszernt csak olyanról írok, amit legalább részben befejezettnek tekinthetünk. Ám a napokban belebotlottam egy sorozatba, ami az első perctől fogva teljesen magával ragadott, éppen ezért úgy éreztem, mindenképpen foglalkoznom kell vele.
Az Attack on Titan az azonos című mangán alapszik, és ugyan eddig csupán az első nyolc epizód került adásba (amennyiben nem tévedek, a kezdő évad a tervek szerint 25 részből fog állni), ennek ellenére már most kijelenthetjük, hogy a 2013-as esztendő egyik legfontosabb animéjét üdvözölhetjük a személyében. A történet, a vizuális stílus, a műfajhoz képest is szokatlanul durva és sötét ábrázolásmód mind hozzáadnak ahhoz az igen kellemes összhatáshoz, ami miatt semmi szín alatt nem hagynánk ki a következő epizódot. A minőség az eddig látottak alapján egyszer sem lankadt, minden epizódra elegendő muníció jut a nézők szórakoztatására, és bár a kegyetlenül erőszakos, véres jelenetek talán egyeseket elriaszthatnak, ám akiknek van hozzá gyomra, egész biztosan remekül szórakoznak rajta.
A történet szerint az emberiség összetűzésbe keveredett az óriások fajával, és bizony a háborúból úgy tűnik, nem mi fogunk győztesként kikeveredni. A mindennemű komplex intelligenciát nélkülöző, legyőzhetetlennek látszó ellenségünk elől a túlélők gigantikus fallal körbevett megavárosokba húzódnak vissza, ahol látszólagos biztonságban élhetik tovább életüket. 
Főszereplőnk Eren Jaeger, a fiatal, idealista kamasz, aki viszont egyáltalán nincs megelégedve azzal a sorssal, amire az emberiség a fennmaradás reményében önként vállalkozott. A falak fogsága helyett ő inkább szeretne világot látni, felvenni a harcot a rettenetes szörnyetegekkel, és visszaszerezni a bolygót az emberi faj számára. Csatlakozni szeretne a Felderítők egységéhez, akik a városokat elhagyva óriásokra vadásznak, azok eredetét és gyengeségeit kutatják, és olyan életet élnek, ahogyan azt egy tudatlan kölyök azt a romantikus fantáziájában elképzeli. Ez a világ azonban különösebben nem kedveli a hősöket, a szörnyvadászatokat legfeljebb eredménytelen öngyilkos küldetésekként lehet jellemezni, ám makacs főhősünknek még ez sem képes kedvét szegni.  
Az egy évszázadon át tartó zavartalan nyugalomba aztán váratlanul belerondítanak az óriások, akik egy napon utat törnek maguknak a biztonságosnak vélt falakon keresztül. Hősünk ezen fölbuzdulva fogadott testvére, Mikasa, valamint legjobb barátja, Armin társaságában beáll a hadseregbe, hogy a lényeken egyszer majd bosszút állhasson. 
Az epizódok során aztán végigkövethetjük a kiképzés különböző fázisait, megismerkedünk annak az egységnek a tagjaival, ahová beosztják őket, majd természetesen arra sem kell sokat várnunk, hogy egy újabb ostromot követően szembeszálljanak a hústornyokkal. És miután a készítők előzetesen olyan aprólékosan felépítették nekünk a karaktereket, elkezdik őket szép lassan, brutálisabbnál brutálisabb módon kivégezni. Hát el lehet képzelni ennél nagyszerűbb kikapcsolódást?
Mindegy, minek nevezzük őket, óriásoknak vagy titánoknak, az biztos, hogy a rajzolók és animátorok remek munkát végetek a történet gonoszaival. Egyesek hatalmasak, mások kisebbek, testalkatuk, arcformájuk, jellegzetességeik pedig mind-mind különböznek egymástól. De ugyanez megfigyelhető az emberi karakterek esetében is. Az Attack on Titan epizódjai során nincs szó arról, hogy az egyes szereplőket csupán a hajuk színe alapján tudjuk külsőleg megkülönböztetni egymástól. Mindenki egyedi, jól elkülöníthető vonásokat kapott, amiért nagy dicséret jár a készítőknek. A világ és a város egyaránt rendkívül színes és realisztikus módon van ábrázolva, ami nagyban segít a nézőnek beleélni magát az eseményekbe. A különleges felszerelésüknek hála az épületek közt Pókember módjára ugráló szereplők harcai a dögök ellen roppant látványosra sikeredtek, és látszik rajtuk, hogy a készítők nem spóroltak az erőforrásaikkal. Minderre a koronát pedig az az egyedi, sötét és reménytelen hangulat teszi fel, amelyik félelmetes atmoszférájával, a hőseinket körülvevő világ könyörtelenségének kendőzetlen ábrázolásával egyértelműen kiemeli a sorozatot a versenytársai közül.
A mangáról ugyan túl sokat nem tudok, így pontosan arról sincs fogalmam, hogyan folytatódik a cselekmény, de úgy vélem, elég ilyen jellegű történettel volt már dolgom ahhoz, hogy bátran kijelentsem: rengeteg fordulat és váratlan megoldás vár még ránk. Elegendő utalást kaptunk már az első nyolc epizód során arra, hogy egy ponton akár még a jó és a rossz szerepének felcserélődését sem tartom elképzelhetetlennek. De majd meglátjuk, mit hoz a sors, tippelgetni meg nincs sok értelme. 
Annyi bizonyos, hogy az eddigiek meggyőztek arról, hogy érdemes várni az újabb és újabb adag folytatásra. A cliffhanger-befejezések annak ellenére - vagy éppenséggel pont azért - működnek nagyon jól a részek végén, hogy nincsenek túlhangsúlyozva, és épp csak annyira birizgálják meg az előzetes várakozásainkat, hogy fel se tűnjön, mennyire rákaptunk az egészre.
Ebben az animében megvan a lehetőség, hogy az utolsó évad utolsó részéig ugyanolyan izgalmas maradjon, mint amennyire most az. Egy jól felépített, felnőtt, sötét, reménytelen világba csöppenhetünk általa, ami elegendő misztikumot nyújt ahhoz, hogy az arra fogékonyakat meggyőzze az értékéről. Az első perctől kezdve úgy érezzük, hogy a karakterek közül senki nincs biztonságban, még a főszereplők sem, ami tovább növeli az izgalmat és a feszültséget. 
Ismétlem, nem tudom, hová akarnak kilyukadni a történetben, de azok alapján, amiket eddig láttam, mindenki számára csak ajánlani tudom, amennyiben az illetőt a a vér és az erőszak nyílt ábrázolása nem túlzottan zavarja. Kemény a cucc, kétség sem fér hozzá, ugyanakkor minden jól működik benne, ami ahhoz kell, hogy az igazán nagyok közé emelkedjen. 
 
(A sorozat epizódjai magyar felirattal megtalálhatóak itt vagy az Indavideón.)