Akiknek abban a rettenetes élményben van részük, hogy kénytelenek régebb óta olvasni e blog bejegyzéseit (esetleg, uram bocsá', személyesen is ismernek), tudhatják, hogy időtlen idők óta várok arra a bizonyos Nagy Kalandra. Hogy az majd milyen formában és eseményként toppan be az életembe, teljesen lényegtelen; világégés, idegen civilizáció inváziója, Lovecraft szörnyeinek vadászata - egyre megy, csak jöjjön végre! És amikor ez a bizonyos soha be nem következő hőseposzi esemény valamilyen formában ízelítőt ad a szokatlan és különleges élethelyzetekből, azokat piszkosul szoktam szeretni.
Ezért aztán igen nehéz elfogulatlanság nélkül értékelnem az Exit Point nevezetű szabadulós játékot. Ugyanis az a szituáció, amibe általa kerülünk, a legkevésbé sem nevezhető mindennaposnak. A rendszer épp olyan egyszerű, mint amilyen zseniális: minket és társainkat (kollégák, pajtások, osztálytársak, anyós...) bezárnak egy szürreálisan és végtelenül hangulatosan berendezett pincébe, és mindössze egyetlen órácska áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy valahogy kijussunk onnan. Józan észre, logikára és némi találékonyságra lesz szükségünk, ha időben teljesíteni kívánjuk a feladatot. Tétje természetesen nincs a dolognak, nem eresztenek be mérges gázt vagy töltik fel vízzel a szobát, ha kudarcot vallunk, viszont a szórakozás attól még garantálva van.
Igaz, a számítógépes játékok világában a műfaj komoly gyökerekkel rendelkezik, de azokat semmiképp nem vethetjük össze azzal az élménnyel, ami itt, a valóság hatására ér minket. Amikor az ember ügyetlenül babrál a valódi lakatokkal, kutatja végig a teli polcokat, töri a fejét a megoldhatatlannak látszó rejtvényeken, és közben aggódva szemléli a visszaszámlálást, akkor könnyű elfeledkezni arról, hogy ez csupán egy játék. Egyetlen, ajándékba kapott óra, ahol csak ő és kis csapata áll szemben a furmányos fejtörők sokaságával - számomra ez az, amiért valóban megfizethetetlen és mással nehezen összevethető az Exit Point.
A játék lényegében mindenki számára ajánlható, aki nem küzd legyőzhetetlen klausztrofóbiával, és aki többre vágyik, mint a könyvek, filmek, játékok által nyújtott észjátékok. Nem lehet előre tudni, kinek hogy jár az agya, mi villan be neki, milyen ötletei támadnak bizonyos helyzetekben, ezért aztán ne becsüljünk le egyetlen tippet vagy ötletet sem. A minimális induló csapatlétszám két fő, a maximális pedig az öt; ez lényegében a nehézségi fokot is jól szabályozza, tehát minél többen vagyunk, valószínűleg annál gyorsabban és gördülékenyebben megy majd a nagy szabadulás. Viszont, és ezt higgyék el nekem Kedves Olvasóim, a feladatok megoldására kapott egyetlen óra szörnyen kevés idő, ezért a hasunk vakargatására nincs túl sok lehetőség. Segítséget - pontosabban mondva tippeket a következő feladványhoz - van módunk kérni, ha valahol nagyon elakadnánk, de ezek száma erősen korlátozott, így érdemes jól kufárkodni velük. Ám akár sikerrel járunk, akár elbukunk, egy biztos: kivételes hatvan percben lesz részünk.
Személy szerint nekem nagyon tetszett az Exit Point, és alig várom, hogy kipróbálhassam magam a következő, ehhez hasonló játékban. Szerencsére erre egyre több lehetőségünk van idehaza is; hatástalaníthatunk bombát, kereshetünk gyémántot, vagy másfajta szökési metódusokkal tesztelhetjük a szürke agysejtjeinket. A műfaj határai lényegében végtelenek, és ha az érdeklődők száma nem csökken, az újabb és újabb kihívások iránti igény önmagában is elegendő lehet az egyre bővülő és színesedő feladványok elterjedéséhez.
Nem könnyű játék, sőt, kimondottan nehéz falat, de pont ez adja a szépségét. A valódi kihívás érzése, ahol nincs módod csalni, nincs Google-segítség, csak önmagadra számíthatsz, és ahol pillanatok alatt elmerülhetsz a hely és a feladat varázsában. Ugyan ez még nem a Nagy Kaland, de hogy kalandnak kaland, méghozzá nem is akármilyen, ahhoz kétség sem férhet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése