Highschool of the Dead

Akkor most tegyünk egy gyors kitérőt a bizarr magával ragadó világába, amit a mai napon úgy hívnak: Highschool of the Dead! Van itt nekünk egy jó kis zombi apokalipszisünk, patakokban folyó vér, egy pár fehérneműmodell-alkattal megáldott középiskolás csajszi, és hatalmas örömünkre ezt az egyveleget ezúttal egy csodásan megrajzolt, akciódús anime sorozatként tálalják fel nekünk. Kellhet ennél több bárkinek is?! Nekem biztosan nem!

Hékás! Egyrészt ne ítélj, hogy ne ítéltess, másrészt ezen alkotóelemeket jól adagolva tényleg egy rendkívül szórakoztató történetet kapunk, amit nehéz nem kiélvezni teljes valójában. Bevallom, rég nem fordult elő velem olyan, hogy egy sorozatot egy ültő helyemben végignéztem volna, de a H.O.T.D. egyszerűen nem engedte, hogy szünetet tartsak az utolsó fejezet záróképsoraiig. Igaz, ehhez arra is szükség volt, hogy az egész mindössze egyetlen évadból, azon belül is mindössze 12 részből és egy extra epizódból álljon, de hé, ez akkor is nagy fegyverténynek számít egy mese esetében. 

Sajnos az eredetileg 2006-ban megjelent mangához nem sikerült hozzájutnom, de hála a legnagyobb videómegosztó portálnak és a szorgos feltöltőknek, a 2010-es anime teljes pompájában megtekinthető angol felirattal és/vagy szinkronnal. De mindegy is, hiszen amennyit láttam a képregényből, az alapján megállapítható, hogy az animált változat egy az egyben követi a rajzolt verziót, tehát nem maradtam le semmiről.

Történetünk kezdetén egy tipikus középiskolában találjuk magunkat, tipikus diákokkal és tipikus tiniproblémákkal körülvéve. Ami azonban a legkevésbé sem nevezhető tipikusnak az az, hogy a néhány rövid idillikus pillanat elmúltával szó szerint elszabadul a pokol, ugyanis zombik kezdik el ostromolni az intézmény falait. Kitör a pánik, a fertőzés gyorsan terjed, a rémült diákok és tanárok pedig egymás után esnek áldozatul a harapásoknak, hogy aztán pillanatokkal később élőhalottakként térjenek vissza túlélőkre vadászva. 

(Meglehet, bennem van a hiba, de nekem valamiért mindig tetszett, ha a műfajokat kicsit - vagy inkább nagyon - összemossák. Legjobb példám erre eddig a Starship Troopers volt, ami úgyszintén középiskolás romantikus drámaként indult, szerelmi háromszöggel, kétes erkölcsű tinikkel és mindenféle egyéb közhellyel. Aztán egy hirtelen suhintással szereplőink egy bolygóközi háború kellős közepén találják magukat, ahol minden egyes túlélt pillanat kész csodának számít. Sajnos a filmesek ritkán alkalmazzák ezeket a hirtelen váltásokat, így ez külön jó pont volt a H.O.T.D. esetében.) 

A káosz és zűrzavar közepette aztán a nézők megismerkednek a történet fontosabb szereplőivel, akik eleinte elszórtan, kis csoportokba verődve próbálnak boldogulni a rettenetes túlerővel szemben, de természetesen, az egységben az erő nemes eszméit szem előtt tartva útjaik rövidesen találkoznak, onnantól kezdve pedig indulhat a csapatos zombiölés! A cselekmény eleinte csigalassúsággal halad, a hangsúly inkább az akción és a karakterek bemutatásán van, de ez nem is baj, mert cserébe igen-igen látványos, időnként tényleg szemet gyönyörködtető animációkkal ábrázolják a betörő koponyák és a szétszakadó hús látványát. 

A harmadik epizód végére aztán hőseinknek sikerül nagy nehezen kereket oldaniuk a borzalmas suliból. Ám reménykedésre nincsen okuk, hiszen a zombifertőzés az egész világon elterjedt, menekülni lényegében nincs hova, marad tehát az állandó harc a túlélésért. Nagy szerencsénkre azért, hogy a feszültséget oldják, a kis csapat lánytagjai viszonylag gyakran megszabadulnak ruházatuk bizonyos darabjaitól. Mindezen túl pedig igen nehéz nem észrevenni, hogy az animátorok még az átlagosnál is több energiát fektettek a legnagyobb jóindulattal is csak kiskorú korcsoportba sorolható teremtések görögdinnyényi lökhárítóinak minél alaposabb és részletesebb bemutatásába. Azok a szemérmetlen disznók... hogy nem sül le a képük!! E sorok írója ezennel határozottan elhatárolódik!

Szereplőink a jól ismert, szokásos sablonokat követik, így aki életében legalább két anime vagy manga történettel találkozott, tudja, kitől mire számíthat. Főhősünk időnként dühös, de általában csak bambán mered maga elé, közben mély gondolatokon jár az esze, a csajok pedig mind odavannak érte. A kettes számú hímünk egy dagadt, szemüveges kocka, aki a szokásos kocka tudáson túl még a különböző lőfegyvereknek is a szakértője, és azokkal mesterien is bánik. A lányok közt van hideg, kimért kendós, nagyképű zseni, meg a szokásos butácska és romantikus hősnő, aki azért szét tudja rúgni az élőholtak zrityóját, ha arra kerül a sor. Később összeszednek még egy kislányt és egy kutyát is, valamint van velük egy ábrándos tekintetű tanárnő, aki leginkább csak azért kapott szerepet, hogy legyen egy MILF is a csapatban. 

A sorozat fontos előnye (legalább is az első évadé), hogy nem kapunk semmiféle választ arra, hogyan és miért szabadult el ez a vírus, honnan származik, és azzal sem foglalkoznak, miként lehetne megállítani. Így aztán nem tereli el semmiféle ostobaság a figyelmünket az eredeti problémáról. Hőseinknek nem kell titkos katonai bázisokat átkutatniuk, kormányok összeesküvéseit leleplezniük, nagyvállalatok piszkos ügyleteit kutatniuk. Nincsenek speciális zombik, főszörnyek, küldetések - csak ők vannak, meg a világ, ami összeomlik körülöttük. Persze, fölösleges hosszútávon reménykednem, hiszen a későbbi évadokban - ha lesznek - minden bizonnyal majd elkezdenek a készítők is foglalkozni ezekkel a dolgokkal. De egyelőre még csak egyetlen évad létezik, ami így szerencsére nem több, mint egy klasszikus túlélőhorror.    

Vizuálisan szép kivitelezés, remek akciójelenetek, dögös iskoláslányok; minden együtt van egy mókás sorozathoz. A világot nem váltja meg, a zombi apokalipszis témája meg már tényleg annyira túlerőltetett, hogy a csapból is ez folyik, és mégis... A Highschool of the Dead kimondottan egyszerű eszközökkel képes volt végig fenntartani az érdeklődésemet, és kíváncsian várom a folytatását. Már ha lesz.

Legyen!