23. nap: A videojátékok szomorú jövője

Hölgyeim és uraim! Ezennel bemutatom a világtörténelem legrövidebb videojátékát: a Star Wars - The Force Unleashed 2-őt! Nem csalás és nem ámítás; aki végig szeretné küzdeni magát rajta, annak hozzávetőlegesen 3-3,5 órát kell erre áldoznia az életéből, amiben bőven elfér még egy reggeli/ebéd/vacsora, továbbá egy híradó megtekintése is.
Nevetséges, komolyan mondom! Ez valami olyasmi lehet, mintha egy frissen vásárolt könyvbe beletekintve észrevenné a kedves olvasó, hogy a szöveget 22-es betűmérettel nyomtatták, s a könnyebb használat kedvéért olykor még képeket is belecsempésztek az írott tartalom közé. Vagy mintha kiadnának egy zenei albumot, rajta 3 darab zeneszámmal. Esetleg még azokhoz a parányi csomag gumicukrokhoz tudom hasonlítani a dolgot, amelyek legfeljebb promóciós feladatok ellátására alkalmasak, édességként való fogyasztásra viszont egészen biztosan nem. Minedezeket normál, átlagos fogyasztói áron.
Akik persze figyelemmel követik az iparág fejlődésének és alakulásának rezdüléseit, többnyire nem lepődnek már meg a kurta tartalom, a rövidebb játékidő egyre gyakoribb jelenségén (azért a Force Unleashed 2-nek még így is sikerült a többségnél alaposan kivernie a biztosítékot). Hiszen a DLC-k, azaz a letölthető tartalmak korát éljük, amikor is az, aki szeretné a termék által nyújtott élményt annak befejezése után is élvezni, a legtöbb esetben lehetőséget kap újabb, rövidebb, kiegészítő jellegű adalékok, pályák, küldetések letöltésére, természetesen pénzért. Ennek egyrészt szimplán üzleti okai vannak, másrészt pedig némiképp segít a kalózkodás visszaszorításában is, hiszen ezekhez az extra tartalmakoz csupán egy eredeti példány birtokában juthatunk hozzá.
Mindez, értelemszerűen maga után vonzza, hogy az alapjátékok rövidülnek, miközben a DLC-k lassan kinövik az egyszerű "kiegészítő" státuszt, és szerves részét kezdik képezni a játéknak, velük együtt válik teljessé az élmény.
De az, amit most a LucasArts elkövetett, már túl van minden határon! Főleg úgy, hogy egy végtelenül egyszerű akciójátékról van szó, amelyből gyakorlatilag teljes egészében kifelejtették a "történet" elemet, s a befejezés is olyan, mintha az nem is a vége lenne. Normális helyzetben, normális játékoknál ilyenkor szokott kezdődni az IGAZI cselekmény. Ha így folyatódik a dolog, rövidesen elérkezik az a pont, amikor már csak, teszem azt a karaktergenerálást vásárolhatjuk meg teljes áron, mint "alapjáték", a pályák és küldetések pedig mind-mind fizetősek lesznek. Szomorú jövőkép, számomra legalább is az. Ahhoz kis hal vagyok, hogy ez ellen bármit tegyek, így marad az aggódás, és a reménytelen reménykedés.
A játék maga a fent taglalt gigantikus szépséghibáján túl kellemes kikapcsolódást nyújt, ameddig tart. A grafikát valamelyest restaurálták, az akció és a látvány továbbra is figyelemreméltó. Helyszínből nincs ugyan túl sok (Kamino, Cato Neimoidia, egy Nebulon-B fedélzete, majd keretes szerkezetet alkotva ismét Kamino), de amennyi van, az legalább szép, hangulatos. Az Erő használata továbbra is kiemelt fontossággal bír a harc során, de legalább ebben a részben nem vitték annyira túlzásba a dolgot, mint az elsőben (ezúttal nem kell csillagrombolókat orbitális pályáról a földre rántani, meg ilyesmi). Összességében jó, pörgős, egy kicsit tömény, de rettenetesen rövid. Elég rövid ahhoz, hogy ezen felhúzzam az agyam, és akárhány DLC-t is adnak ki hozzá a közeljövőben, engem nem fognak érdekelni.
Úgy is mondhatnám: hátat fordítok a jövőnek.