2010. 11. 28.

49. nap: Egy lány nem elég

Nem, sajnos tényleg nem elég. Emma Watson ide vagy oda, nincs az az Isten, hogy én moziban megnézzem a Harry Potter hetedik részét/részének első/második/akárhányadik epizódját!
Jól emlékszem még azokra a nyilatkozatokra, amelyeket a Warner Bros. illetékesei adtak ki a Félvér Herceg bemutatóját követően. Miszerint csupán rosszindulatú, minden alapot nélkülöző pletykák azok a híresztelések, amelyek szerint a sorozatot lezáró filmet két részben fogják elkészíteni. Hogy ilyen jellegű terveik nincsenek, és nem is vetődött fel soha ez az ötlet. Rossz tulajdonságom, hogy soha nem felejtek.
Aztán, mit hoz a véletlen, mégis itt állunk egy első epizóddal. S a szívhez szóló, érzelmes magyarázatokkal, miszerint jó dolog, ha a filmeseknek hagynak elegendő teret és lehetőséget a könyv feldolgozására. Nagyszerű, hogy a rajongóknak nem kell lemondaniuk semmiről a szűkös időkeret miatt. Felemelő, hogy az egyébként méltán népszerű regényfolyam illendő befejezést kap. Szívmelengető, hogy a médiabirodalom fejesei belátták: egy 600 oldalas könyvet nem lehet 150 percbe belesűríteni. 
A nénikétek füle!
Eddig ezek közül miért nem volt egyik érv sem szempont? Eddig nem számított, hogy baromira kevés egy rövidke film az adott rész kifejtéséhez? Mellékes volt, hogy a rajongóknak egy átdolgozott, lebutított, mozissá alakított Harry Pottert kellett lenyelniük évről évre? Említésre sem volt méltó, hogy részről részre egyre kevésbé tükrözték a vásznon látottak a könyvben olvasottakat?
Nem vagyok naiv, persze, hogy magasról tettek mindezekre. Egyszerű lehúzásról van szó, nem is beszélve arról, hányszor adhatják majd ki így DVD-n a filmeket! Először persze külön-külön, természetesen az egyes részeket 2-3 verzióban. Aztán majd jöhet egyben a hetedik epizód, szintén sok-sok kiadásban. Ha nagyon kreatívak akarnak lenni, csinálnak majd egy olyat is, ahol nincs elválasztva egymástól stáblistákkal a kettéosztott Halál Ereklyéi. Micsoda innováció! Végül a teljes, 7/8 részes sorozat, egyben. Ezt majd szigorúan egy karácsony közeli időpontban jelentetik meg, hogy legyen megfelelő indok a vásárlásra.
De az is meglehet, amit néhányan már felvetettek: hogy a hatodik rész után még egy darabig kivártak, hátha J. K. Rowling úgy dönt, folytatja a sorozatot valamilyen formában, amiből aztán ők a továbbiakban is hasznot húzhatnak. De aztán megértették, hogy erre nem számíthatnak, és másképpen kell megkopasztaniuk a fanokat. A megmentő ötlet pedig a dupla epizód lett.
Bárhogy is legyen, én köszönöm, de nem kérek belőle. Thanks, but no thanks! A HP filmekkel egyébként is hullámzó a viszonyom. Az első két rész még úgy, ahogy tetszett, mert pontosan követték a könyvek cselekményét (bár azok is jóval rövidebbek voltak a későbbieknél). A harmadik rész kellemes volt, bár nem tökéletes. A negyedik filmként jól működött, de ott már látszódott, mennyire nem kompatibilis a két műfaj. Az ötödik és a hatodik teljes katasztrófa volt, nincs ezen mit szépíteni. Ez utóbbit már meg sem néztem moziban, és utólag láttam, hogy nem vesztettem vele semmit. Privát véleményem az, hogy sorozatként sokkal jobban működött volna a dolog, mint moziként. Egy-egy évad dolgozott volna fel egyetlen könyvet. Költséghatékony megoldás, ráadásul így minden elfért volna, amit csak bele szerettek volna sűríteni.
Szóval bocs, Emma, de majd máskor. A főnökeid hozzáállását nem veszi be a gyomrom. Pedig edzett és nagyétkű vagyok, de ez így, ebben a formában sok, megüli a pocakomat! Azt  azért el kell ismernem, hogy remekül áll ez az új, rövid haj!

5 megjegyzés:

  1. Azért mert az általad pénzmániásnak gondolt(jogosan), hogyanhúzzukleazutolsóbőrtis filmstúdiók ilyenek, attól az még működhet.
    Én most láttam a filmet, és bár voltak a filmben üresjáratok, attól a könyv kettészedése még indokolt volt(akár már az előzőekkel is megtehették volna).
    De mivel az egész filmipar biznisz, úgy nem lehet semmi ilyenen csodálkozni.
    A rendező lehetett volna jobb, a sztoriból indokolatlanul tettek be vagy éppen hagytak ki fontos dolgokat,a gyerekszínészek még mindig tehetségtelenek, a nagy öregek még mindig zseniálisak, de összességében semmivel sem rosszabb ez a film a széria 4-es vagy 5-ös részéhez képest(újat nem nyújt, de az ember azt kapja,ami elvárható volt, se többet, se kevesebbet).
    És dafkéból moziban nem megnézni egy filmet...ez hm. butaság:)

    VálaszTörlés
  2. Indokolt volt, persze. De eddig is az volt. Biznisz, naná, de senki nem kényszeríthet rá embereket, hogy bekajálják a fostalicska filmstúdiók összefércelt salakanyagát. Ha - jelen esetben nekem - nem tetszik az az üzleti modell, amit ők felállítanak, akkor nem nézem meg, és ennyi. Itt nincs kényszer, hogy bármilyen szar a film, azt látni kell; bármilyen patkány módon tálalják, nekünk azt le kell nyelnünk. Csak azért megnézni, mert az ember látta az előzőeket - szerintem - nem jó dolog.

    Dafkéból megnézni egy filmet nem butaság abban az esetben, ha az ember, ahogyan fogalmaztál, tudja mire számíthat, és az számára nem elég.
    Nem butaság akkor, amikor olyan hozzáállással találkozik (nem csak a hetedik részt, hanem az eddigieket illetően is), ami finoman szólva felháborító.
    Nem butaság akkor, amikor az az elvük, hogy mindegy, milyen szart tolunk a képükbe, a hülye rajongók úgyis megnézik majd.

    Ezt az én buta hozzáállásomat sajnos még írásban sem tudom jobban elmagyarázni annál, mint hogy azt mondom: a pofátlan, pénzéhes, a Harry Pottert szerető közönséget letojó filmstúdió magatartására az egyetlen ésszerű nézői válasz az, hogy nem nézi meg senki. Mert ez az egyetlen mód, amivel hatni lehetne rájuk. És számomra felfoghatatlan, hogy mások miért nem úgy látják, mint én, és miért nem úgy cselekednek, ahogyan én.

    VálaszTörlés
  3. "És számomra felfoghatatlan, hogy mások miért nem úgy látják, mint én, és miért nem úgy cselekednek, ahogyan én. "
    Mert a mai filmfelhozatalban a jobb filmek közé számít és szórakoztatja az embereket.

    "Ha - jelen esetben nekem - nem tetszik az az üzleti modell, amit ők felállítanak, akkor nem nézem meg, és ennyi."
    Azért a többség nem üzleti politika alapján jár moziba és elég elhamarkodott úgy véleményt mondani egy filmről, hogy nem láttad(még a kritikáknak sem szabad hinni-lásd TCW-hiszen azok is szigorúan szubjektív vélemények).
    Azt elfogadom, hogy egyszerűen nem érdekel a film, de hogy ezt a film üzleti politikájával indokold...ejnye:)

    Amúgy meg a tv-ben más élményt nyújt egy film, mint a moziban(ha a szóban forgó filmet is csak úgy nézed meg, akkor megint nem teljes képet kapsz róla, erre legjobb pl.: Avatar)

    VálaszTörlés
  4. Tudtam én, hogy kár ebbe belemenni! Mindig ezen folyik a vita, és soha nem fogjuk egymást meggyőzni a saját igazunkról!:)

    De ezt akkor is, századszor is, ezredszer is ki kell mondjam: a mozi csak látványban és hangban képes többet nyújtani az otthoni tévénézésnél. Azok a szempontok pedig nálam nem mérvadók, amikor egy - elméletben - művészetként aposztrofált iparágról van szó!:)

    Ismerem jól a Te érveidet is, és igazából természetesen lehet a dolgokat abból a szempontból is nézni. Na de a helyzet ugyanaz, amiről a flancos Armani bolt kapcsán is szó esett. Nem mész be, mert ki- és lenéznek, tesznek rád, és nem tekintenek komoly ügyfélnek. És jogos a részedről, hogy ilyen hozzáállás mellet nem vágysz arra, hogy ott vásárolj. De kérdem én: miért nem így áll az ember azokhoz a filmekhez, amelyek mostanában futnak? A készítők ugyanúgy köpnek a nézőkre, ahogyan az eladók az Armani-ban. De azokat meg mégis megnézik oly sokan, holott tudják, hogy mennyire nagy kamu, ócska ponyva, hülyítés és átverés az egész, amit még meg is támogatnak egy jó adag médiakampánnyal.

    Én csak erre írtam, hogy nem értem az embereket, amikor azok a nyilvánvaló átvágás ellenére szemet hunynak és beülnek a moziba. Ez a bajom, nem több.

    VálaszTörlés
  5. Hm... Abban sok igazság van, hogy manapság a legtöbb filmmel hülyének nézik az embert. Ezért nem is nézek meg már annyit moziban,de hála az égnek még vannak kivételek.

    VálaszTörlés