356. nap: Megszámláltattam

Mint arra úton-útfélen emlékeztetik az embert, ez a hónap a népszámlálásról szól. Október első és utolsó napja között az egész országot, azaz durván tíz millió életet, álmot, örömöt, szomorúságot, küzdelmet konvertálnak át statisztikai adattá. Azt mondják, jó lesz ez nekünk. Ezzel kapcsolatban komoly kétségeim vannak, ráadásul egyre erősödő paranoiám azt suttogja a fülembe, hogy kamuzzak minden kérdésnél pofátlanul és szemérmetlenül, ahogyan épp úri kedvem és hóbortos hangulatom diktálja. Így vagy úgy, az mindenesetre bizonyossá vált, hogy a srácok nem vesztegetik az idejüket.

Első nap, délelőtt tíz óra, és láss csodát, máris kopogtat a számlálóbiztos! Na jó, egy picit kivételezett helyzetben vagyok, mert pont a fölöttem lakó szomszéd az a bizonyos "számlálóbiztos", és éppenséggel én vagyok az első ember, akit ma reggel megpillantott a folyosón. Uccu neki, kezembe is nyomta a kérdőívet,  hogy majd vigyem fel neki délután, ha addigra elkészülök vele, vagy ha nem, legfeljebb jövő héten bekopogtat érte. Mondanám neki, hogy én szívesebben tölteném ki a neten, mert az mégiscsak kényelmesebb, gyorsabb, és kevesebb papírmunkát igényel, de olyan lelkes és vidám, mintha legalább is a Mikulást helyettesítve ajándékokat osztogatna mindenkinek vaskos borítékok helyett. 

Rábólintok, hogy akkor inkább személyesen adom át neki, ha végeztem a kitöltéssel. Végignézem a kérdéssort, aminek következtében a paranoiám suttogásból átvált éktelen ordításra ("Na, ennek a pontnak most mi köze van a népszámláláshoz? He? HE?!"), majd lehiggadva kitöltöm az egészet, bármekkora sületlenségnek is tűnik a cucc. Nagyon szeretnék ugyan, mégsem kamuzok, nem biggyesztek bele logikai ellentmondásokat, sem szánalmasan gyenge poénokat, megjegyzéseket, ostobaságokat. Hátha mégis igazak a hírek, és mindez tényleg jó lesz nekünk. Valahogy... Valamikor...

Akik még nem kapták meg, azoknak elárulom, hogy viszonylag rövid ideig tart a móka - egy kérdéssor van a lakásról, egy pedig becses személyünkről. Egyik sem atomfizika.