Bármilyen lassan is csörgedeztek a homokszemek az órában, akármilyen végtelen hosszú időnek is tűnt az előző esztendő, az Egy év blog a mai napon véget ér. Elérkeztünk a fináléig, a 365. napig, nekem pedig mindössze annyi szerepem maradt, hogy megköszönjem állandó és alkalmi olvasóimnak a szíves figyelmet, hozzászólásokat, észrevételeket.
Sosem csináltam titkot belőle, hogy legtöbbször úgy éreztem, túlvállaltam magam ezzel. Na, nem mintha olyan félelmetesen nagy meló lenne fél-egy órákat rászánni az időnkből a bejegyzések elkészítésére. És mégis - minden reggel azzal a tudattal ébredni, hogy ha törik, ha szakad, ha van kedv, ha nincs, ha van ötlet, ha nincs, valamiről írnom kell, aligha nevezhető felemelőnek.
Azért voltak jó pillanatok is. Ha bőségesen jöttek a témák, ha volt hangulat és akarás, akkor minden ment a maga útján. Ennyi bejegyzés megírása során akaratlanul is "elsülhet" az ember keze, azaz létrejöhet néhány olyan cikk a sok szutyok között, ami még nekem, a legnagyobb kritikusomnak is tetszik. Mint azok a túlhype-olt fotósok, akik naponta eldurrantanak két-háromezer képet, és aztán baromi büszkék magukra, hogy ebből néha 4 vagy 5 darab jól sikerült. Ez nem tehetség kérdése, hanem a nagy számok örök törvényszerűsége, kérem szépen. Kár erre büszkének lennie bárkinek is.
Eredetileg teljesen másról szólt volna itt minden - egy év krónikájának szántam ezt, ahol megörökíthetem egy nemrégiben indult öngyilkos vállalkozásom valamennyi apró mozzanatát, mérföldkövét, kudarcát. De aztán hiba csúszott a számításba, és én itt ragadtam az erős öncenzúra és a napi íráskényszer könyörtelen rabigája alatt. Ezért lett itt minden olyan, amilyen. Időnként felbukkant egy-egy érthetetlen, ide-nem illő, se füle, se farka bejegyzés is... éppenséggel pont azok voltak az Egy év eredeti koncepciójában. De mivel nem írhattam beléjük konkrétumokat, így nem is érthette őket senki. Nem baj, én tudom, miről is szóltak pontosan.
A búcsúbejegyzésem vége felé közelítve csak annyit szeretnék még mondani, hogy olvasóimnak az eddigieket még egyszer köszönöm, a folytatásról pedig még nem tudok semmi biztosat. Tervek vannak, de hogy mit valósítok meg belőlük, és mi megy majd a kukába, azt még homály fedi. Annyi bizonyos csupán, hogy ezt a blogot még nem törlöm, azaz egyelőre minden marad a helyén. A többit meg majd meglátjuk.
A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése