Van a karácsonynak néhány elengedhetetlen velejárója. Nem kell nagy, transzcendens dolgokra gondolni, most inkább maradjunk meg az egyszerű nyalánkságok szintjén. Ezek pedig a következők: diós bejgli, (szigorúan csak diós, a mákosat annyira nem kedvelem) habcsók (lehetőleg fehér, mindenféle cicoma és gyanús állagú ételfesték nélkül), és szaloncukor. Bitang sok szaloncukor!
Az első tétellel évről évre mindig gondban vagyok. Árulják azt, bármerre megyek, az orrom alá dörgölnének néhány rúddal úton-útfélen, de én mégis legtöbbször kivárásra játszom. Arra, hogy valaki ajánljon nekem egy helyet, ahol mind árban, mind minőségben elfogadható színvonallal találkozom. Általában bejön ez a módszer, hiszen azért egyáltalán nem számít kuriózumnak az a sütemény.
A habcsók már könnyebb dió. A választék itt is nagy, ugyanakkor jóval kisebb a kockázata annak, hogy mellényúljak. Nüánsznyi különbségek a gyártók termékei között, ráadásul filléres tételről van szó, így nagy kár akkor sem éri az embert, ha az általa vásárolt, keményített, cukros tojásfehérje esetleg pocsék lenne. Már hetekkel ezelőtt kinéztem a helyet, név szerint a Jégbüfét, amely közreműködésével kihúzhatom ezt a tételt a bevásárlólistámról.
A szaloncukor, illetve a SOK szaloncukor kérdése pedig egyértelműnek tűnhet. Két ízesítés jöhet összesen szóba, a marcipános, valamint a zselés. Az előző tiszta sor, Milka lesz a kiválasztott, kétség sem férhet hozzá. Árképzése nem a legjobb, viszont ízre remek, ami bőségesen kárpótol az anyagi áldozatért. Alternatív megoldásként felmerült még a Szamos diszkréten elegáns kiszerelésű szaloncukra is, de mire igazándiból módom lett volna eltöprengeni a kérdésen, addigra az utóbbi teljesen kifogyott az általam látogatott boltok polcairól.
Hátra van tehát a listám utolsó tétele, a zselés! És ennél a pontnál kezdődött meg az én véget nem érő vesszőfutásom, küzdelmem a szökőár ereje ellen, epikus harcom a névtelen, arctalan ellenséggel. Mert bármerre is kutatok, bárkinél is érdeklődöm, egyszerűen nem találok a városban sehol zselés szaloncukrot! A polcok roskadásig tömve Norbi Update, Tibi, Bonbonetti, Disney, meg még millió egyéb, ismeretlen márkájú édességgel, a legextrémebb ízesítéstől kezdve a leghagyományosabbig. Gombóc Artúr nálam sokkalta jobban, érzékletesebben tudná felsorolni a kínálatot, a választékot, a dömpinget, ami az év ezen szakában elárasztja az üzleteket. Épp csak az az apró, fránya zselés hiányzik mindenhonnan.
Én pedig tanácstalanul állok: az óvilág elcsökevényesedett, feledésbe merült, utolsó képviselője vagyok, aki még a fán szeretné látni a régi idők nyalánkságát? Én vagyok az egyetlen, aki nehezen képes megbirkózni a zselétlen karácsony gondolatával?
Vagy lemaradtam valamiről, és az egészet már évekkel korábban betiltották, mondván, rontja az összes többi cég termékének eladási statisztikáját? Arról lenne szó, hogy XY márkának nem tetszett, hogy a pacalos-mangós-kókusztejes-petrezselymes gasztronómiai csodából kevesebb fogy, mint a jó öreg klasszikusból? Vagy más belharcok áldozatául esett az én nagy kedvencem, és most fogolyként senyved egy jól őrzött, titkos páncélterem receptrészlegén, egy csokigyár roskatag épületének legmélyén? Szóljon már valaki Chuck Norris-nak, hogy menjen oda, és szabadítsa ki szegény, ártatlan hadifoglyot! Legyen már teljes az idei karácsonyom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése