Ma estefelé, amikor sétálni indultam, érdekes látvány tárult a szemem elé a ház kukái körül. Egy fenyőfa maradványai árválkodtak ott, ami a használatbavételhez képest eltelt időt figyelembe véve viszonylag jó állapotban volt. A tűlevelek még nem hullottak alá mindenhonnan, a színek nem fakultak, sárgultak ki teljesen, és biztosra veszem, hogy még kibírt volna pár hetet ismeretlen tulajdonosának nappalijában.
Pár hetet... az ég szerelmére, március idusa előtt állunk, és van olyan, aki csak most szabadul meg a karácsonyfától?! Ugyan miért lehet ez? Nem volt szíve lebontani, amikor az olyan szépen mutatott a szoba díszeként? Őrizni szerette volna még az ünnep tovaszállt hangulatát, belsőséges légkörét? Vagy egész egyszerűen lusta volt addig nekiállni a dísztelenítésnek, amíg az a szerencsétlen csonk nem hullat le elég tűlevelet ahhoz, hogy a tulaj drága bababőrét ne sebesítse fel semmi?
Bevallom, egyik magyarázat sem tűnik szimpatikusnak vagy kielégítőnek. Sem a szentimentalizmus, sem a lustaság, sem a böködéstől való félelem nem lehet elegendő ok erre. Persze, az sem jó megoldás, amit én csináltam, miszerint december 27-én a dísztelen műfát, ami addig viszonylag szem előtt volt, egyszerűen felpakoltam egy szekrény tetejére. De mentségemre szóljon, az előző négy évben még ennyi sem volt! Na de azért három hónap? Ennyi erővel kár volt vele vesződni, hiszen lassan itt a tavasz, aztán meg a nyár, onnantól meg szinte csak úgy repül az idő a következő karácsonyig. Maradhatott volna egész évben.
Talán tényleg csak annyi volt a bűne szerencsétlen fának, hogy hullani kezdtek a levelei. E jelenség, bár bosszantó ugyan, de legalább cselekvésre ösztönzi az embert. Erre az évre valaki egészen biztosan beszerez majd egy műfát a házban. Probléma megoldva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése