157. nap: Hétköznapi csalódások

Az elmúlt pár napban egy érdekes pletyka kapott szárnyra a házban, ahol lakom. Azt csiripelték a verebek, hogy a közeli metrómegállónál hamarosan nyílni fog egy újabb étkezde. Először nem estem igazán hanyatt a hír hallatán. Elvégre nem is olyan régen még arról szólt a napi bejegyzésem, hogy szinte párhuzamosan nyílik meg egymás mellett egy török kajálda, és egy steak house. Miért kéne stresszelnem most magam egy újabb grand opening miatt? 

Aztán a hírek elkezdtek tovább szállingózni, amelyek már arról szóltak, hogy az a bizonyos új hely egy palacsintázóval egybekötött lángosos lesz! Minő varázslat! A két nagyszerű étek összeforrni látszott alig néhány négyzetméteren, ami már akkora hírértékkel bírt, hogy nem álltam meg, és fellelkesültem! Úgy bizony, nem is kicsit, hiszen maga a gondolat is elégséges volt arra, hogy üdvözült mosolyt csaljon arra a rusnya képemre. Ráadásul egymástól független forrásaim jelentették az információt, ezért hát úgy tűnt, minden adott egy nagyszerű gasztronómiai álom megvalósulásához. 

Ma pedig már nem bírtam tovább, elindultam felderíteni a palacsintázó-lángosos pontos jövendőbeli helyét. Ám a sors kegyetlen fintorának köszönhetően hamarosan csalódnom kellett. Mert bizony hiába jártam végig a metrólejáró környékét. Hiába lestem be minden üresen álló helység kirakatán. Hiába jártam üzletről üzletre feliratok után kutatva, miszerint itt lesz majd a nagy hely, nem találtam az ég világon semmit! Még csak palacsintázó kezdeményt, vagy lángosos utalást sem. 

Micsoda katasztrófa! Pedig már annyira beleéltem magam, hogy eljön a kánaán. Most akkor vagy a forrásaim minőségét kell alaposan felülvizsgálnom, vagy sürgősen önismereti tréninget kell tartanom, hogy ilyen könnyen palira vettek. Csak sajnos mindez nem segít már semmin. A hajó elúszott, a remény szertefoszlott, a varázslat megtört. Kín, gyötrelem és szenvedés ez a világ!