Alapvetően szeretek mindent és mindenkit - magamat is beleértve - hűvös távolságtartással szemlélni. Nincs is jobb a kívülálló szerepénél, aki megengedheti magának a teljes függetlenséget és pártatlanságot. Aki nem avatkozik közbe, csupán tanulmányoz. Aki sokkal inkább az elmélet, mint a gyakorlat embere. Az elefántcsont-torony érinthetetlen magasságaiban az ember védve van a tettek következményeitől, a cselekvés visszafordíthatatlan sorsszerűségétől, a választás bináris gyötrelmétől.
Ennek megfelelően az utóbbi hetekben szórakozással vegyes érdeklődéssel szemléltem a Goldenblog nevezetű verseny idei eseményeinek alakulását. Pontosabban azt, ahogyan sok, nálam sokkalta jobb és tehetségesebb blogger teljesen átszellemülten, lelkesen és izgatottan várta a nevezéseket, majd ugyanilyen lendülettel vetette bele magát a minap indult szavazásba. Néztem, de nem igazán értettem a dolgot.
De hogy azon kedves olvasóim is tisztában legyenek az ügy hátterével, akik még nem hallottak e neves kezdeményezésről, röviden felvázolom, miről is van szó. Lényegében ez egy szavazáson alapuló verseny, ahol a blogokat különböző kategóriák közé lehetett nevezni (gasztronómia, életmód, tech stb.), majd ezután bárki leadhatja a voksát egy-egy jelöltre valamennyi kategóriában. A nevezés feltételei meglehetősen minimálisak voltak, így nem is lehet azon csodálkozni, hogy viszonylag nagy számú jelölt szállt be a virtuális versenyfutásba. A viszonylag nagy szám alatt pedig kéretik azt érteni, hogy valóban rengetegen! A kategóriák győztesei pedig természetesen azok lesznek, akik a szavazás lezártakor a legtöbb vokssal rendelkeznek majd. Pofonegyszerű.
De akkor most vegyük szemügyre a dolgot abból a bizonyos magaslesről, ahonnan én szeretem tanulmányozni a történéseket. Amint mondtam, rengeteg a jelentkező. Annyi, hogy a szám már önmagában lehetetlenné teszi, hogy valaki komoly megfontolás után, őszintén, színtiszta pártatlansággal tudjon felállítani közöttük bármiféle rangsort. Nincs olyan szavazni vágyó botor lélek, aki képes lenne több tucat, esetenként több száz blogot végigböngészni azért, hogy pontos képet kapjon annak minőségéről, színvonaláról és szimpatikus voltáról. Azaz mi történik? Ha mindenáron szavazni akar, arra fog, amit ismer, amit ismerősei ajánlanak, amit a barátok készítenek. Akkor vajon ez most miről is szól pontosan? A blogról, vagy a mozgósítható ismerősökről? A minőség a döntő, vagy a pajtások száma? Költői kérdések ezek, tudom én nagyon jól.
Persze, vannak ismert és népszerű blogok is, amelyeknek igen magas a napi látogatottsága, legfőképpen azért, mert bizonyos hírportálok előszeretettel teszik ki a címoldalukra. Ezeket feltételezhetően sosem fogják szavazatokkal lenyomni a kisebb, kevésbé ismert oldalak. Megint felvetődik tehát ugyanaz a probléma: az ismertség mögött valóban érték áll? Vagy az egész nem több, mint egy jó előre lefutott bunda, aminek mindenki tudja a végét, mégis évről évre megrendezik, látványos körítéssel?
Az eddigieket megfordítva feltehetjük a kérdést: vajon egy teljesen ismeretlen, hátszél és csókosság nélkül induló blognak van akár szemernyi esélye is arra, hogy legalább az első húsz közé verekedje magát, hiába az a kategória magasan legszínvonalasabb nevezője? Azt hiszem, erre a kérdésre mindenkinek megvan a maga válasza.
És igen, már hallom a vádakat: a féltékenység mardossa a lelkem, amiért engem nem nevezett senki, így kimaradok a buliból. Ez részben igaz. Nem nevezett senki, magamat sem indítottam el a versenyen, és valóban lemaradok erről a babazsúrról. De én már csak ilyen vagyok. Egyedül, magányosan szép az élet odafent, a tornyomban.
A módszer a következő. Te, még két-három blog meg én létrehozunk egy blogdíjat, amelyet évente szépen körbeítélünk egymásnak és boldogan kitesszük a plecsnit a sok-sok reklámbanner közé. Persze kinyitjuk a jelentkezést, hogy elvileg bárki indulhat, de a rájuk való szavazásnál nem működik a szavazat gomb, vagy "hibásan" számol a rendszer.
VálaszTörlésVan olyan módszer is, ahol nem körbejár a díj, hanem annyi kategóriát csinálunk, hogy mindenkinek jusson. Ez kiválóan működik pl. bank körökben, ahol minden bank az év bakja 2010 valamilyen kategóriában, minden bank az év bankja 2011 valamilyen kategóriában stb stb. Csak elég kategóriát kell felállítani.
Vagy ott vannak az év kereskedelmi weblapja cím díjazottjai, melyek a plecsni ellenére nem fogadnak el bankkártyát 2011-ben, rosszul tárolják a bevásárlókosár tartalmát, de leginkább nem teljesítik a rendelést. Ezt vajon ki ítélte nekik?
Az világ nem csak egy hatalmas vécécsésze, hanem egy hatalmas versenypálya. Még az is versenyez, aki nem nevez be mindenféle blogos, weblapos, novellás, fényképes, WH bábu festő megmérettetésre, hanem szimplán mások előtt éri el a metrót, vagy épp a legszebb dinnyét hozza el a standról, nemkülönben aki még talál szabad parkolóhelyet reggel, míg az utána jövők már nem...
Kéretik mindenkinek rajtszámot tépni. :)
Engem tényleg az lepett meg a legjobban, hogy milyen sokan rákattantak erre! Valóban ekkora lenne a versenyszellem? Tényleg mindenki indulni akar egy reménytelen futamban? Most nem is csak a Goldenblogról van szó, hanem úgy, általában. Miért kell versenyezni? Mire jó? Mit bizonyít az ember?
VálaszTörlésVagy túl sokat látok bele, és az egész csak egy jópofa buli? Indulunk, mert megtehetjük, és minden csak arról szól, hogy poén az egész? Nevetünk, mulatunk a saját vergődésünkön a 857. helyen, de közben meg magunkban dühöngünk a beígért szavazatok elmaradása miatt? Jópofa dolog lehet egyáltalán bármiféle verseny? Ha így van, engem bizony nagyon satnya humorérzékkel áldott meg a sors...