Ha valamit megtanultam az előző hét túlzsúfolt fennforgásaiból, az az, hogyan intézzek egyszerre több ügyet párhuzamosan, és miként kezeljem a nyakamba szakadó újabb és újabb helyzeteket. Büszke voltam magamra, amiért épp ésszel és kevés ősz hajszállal átvészeltem az elmúlt napokat. Megkockáztatom: szinte már olyan voltam, mint egy normális ember. Nem kis dolog ez az Élet Császára esetében, én mondom!
Azért örülök, hogy túl vagyok a nagy hajtáson. Bebizonyosodott, hogy továbbra is alkalmatlan vagyok a szociális interakciókra, de egyben az is, hogy ezen hiányosságomat remekül tudom ellensúlyozni némi öniróniával és egy csipetnyi gúnyos, fellengzős nagyotmondással. Nem egy rossz módszer - aki hasonló problémákkal küszködik, próbálja ki egyszer, hátha beválik nála is.
A negatív oldal: önmagamhoz képest hihetetlenül magas telefonszámlát generáltam (majdnem 2.000 forinttal léptem túl a megszokott összeget!!!), és újra sajog a térdem ott, ahol autóversenyző kisasszony belém szállt. De azt hiszem, ezeket még tudom kezelni valahogy. A csekket befizettem, a sérülés begyógyul majd, én pedig visszatérek a feladatokhoz. Mert aki egyszer belekóstolt a multitaskingba, az soha többé nem szabadulhat tőle. Új hét, új feladatok, új kihívások. Szinte nem is ismerek magamra, milyen sokoldalúan vagyok tehetségtelen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése