Az előző hetek pokoljárása után az idő végre megkegyelmezett, így ismét élhetővé váltak szerény hajlékomban a mindennapok. Hajnalban irgalmatlan kereszthuzatot csináltam - röpködtek a papírok, lengedeztek a függönyök, becsapódott minden ajtó legalább háromszor, de legalább néhány kritikus fokkal lejjebb ereszkedett az a bizonyos higanyszál.
És bár az áhított mínuszoktól még messze vagyunk, de az élet máris száznyolcvan fokkal megfordult a számomra. Végre kimozdulhattam délidőben is, tovább bírtam a napon 3 másodpercnél, ráadásul talán aludni is fogok egy keveset. Mert hiába gyötör az álmatlanság, amióta csak az eszemet tudom, de azért az előző hét ébren végigkínlódott éjszakái még engem is megviseltek. Az én hibám, hiszen csakis én vagyok az oka, amiért kizárólag nyakig betakarózva vagyok képes szundítani. Nyaranta ez egy olyan átok, amit hosszútávon nehéz szó nélkül elviselni, túlélni, eltűrni.
Azt hiszem, mégiscsak az lenne a legjobb megoldás a meleg évszakra, ha legalább néhanapján bekapcsolnám azt a nyavalyás klímát. Nem is tudom, miért van az, hogy ez az ötlet mindig a kánikulai időszak után jut eszembe. Talán, mert az Élet Császára mindig híresen jól időzít mindent!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése