Ostobán hangzana, ha azt mondanám: van lejjebb a tegnapihoz képest? Elképzelhető, de attól a tény tény marad - bőven lehet süllyedni a feneketlen mocsárban azután is, hogy egy pillanatig megvetettük a lábunkat és azt hittük, nincs lejjebb.
Tegyük félre a technikát, felejtsük el a játékipar furcsaságait, legyintsünk bátran a sekélyes materiális világ kérészéletű produktumaira. Hanyagoljuk a dühöt, haragot és frusztráló tehetetlenséget is, mert abban újat ezen a héten egyébként sem tudna nekem mutatni senki. Inkább fókuszáljunk a csalódásra, a rossz döntésekre, esetenként a lehetetlen feladatokra, és máris megértjük az emberi psziché igazi mélységeit.
A bölcsek úgy tartják, a remény a csalódáshoz vezető út első lépcsőfoka. Ha ez igaz, kezdem megérteni, hol és mivel szúrom el úton-útfélen a dolgaimat. De mit tehetnék?! Mégiscsak emberféleség vagyok, és bármennyire is szeretnék, ettől a tehertől képtelen vagyok szabadulni. Az értelem felsőbbrendűsége az érzelmek felett elérhetetlen cél, pedig annyit mondhatok, sokkal nyugodtabb és könnyebb lenne az életem, ha ez sikerülne.
Hogy a fene vinné el, egy év alatt gyakorlatilag semmit nem haladtam abban, amiben igazán szerettem volna! Pedig olyan egyszerűnek és logikusnak tűnt minden... Kezdem belátni, hogy a megoldhatatlan feladatok valóban azok, aminek elsőre tűnnek: megoldhatatlanok. Ha pedig félre tudnám dobni a halandó gondolkodásmódomat, a piti önérzetet, büszkeséget, arroganciát és önsajnálatot, akkor el tudnék engedni mindent, amivel egy helyben araszolok. De nem megy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése