Nem hazudtoltam meg önmagamat. Az Élet Császára hosszú előkészítő munka után minden eddiginél nagyobb orcára huppanást produkált, ami valószínűleg igen-igen hosszútávú negatív következményekkel jár majd. De ezek egyelőre még nem érdekelnek. A lényeg: nem most élem meg a létezés legvidámabb és legfelemelőbb pillanatait, magamat ismerve pedig ez az állapot jó fél-egy évig is elhúzódhat. Előre is bocs mindenkitől az összes közös program lemondása és a hetekig tartó köddé válások miatt.
Az élet azonban különös dolgokat képes összehozni. Mert hiába a mélypont, amikor ezen már én is csak röhögni tudok siránkozás helyett. Pedig sok okom nincs a vidámkodásra, és mégis... Kívülről szemlélve magam igazán mulatságos ívet leírva röpültem és csapódtam a betonba, hogy ilyen szép hasonlattal jellemezzem jelenlegi helyzetemet. És ami a zuhanás után maradt belőlem, az nem egy szép látvány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése