2012. 12. 18.

A hobbit - Váratlan utazás kritika

Napoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy nekilássak megírni a kritikát erről a filmről. Hagynom kellett, hogy leülepedjenek a dolgok. Meg kellett nyugodnom, ha úgy tetszik, és hűvös fejjel, higgadt lélekkel át kellett gondolnom, mit is láttam valójában. Mert Peter Jackson várva várt Hobbit adaptációja egyszerűen vállalhatatlanul rosszra sikeredett. És nem azért, amivel a legtöbb kritikus negatív jelzőkkel méltóztatta illetni - miszerint hosszú, elnyújtott, vontatott. Ez egyszerűen pofátlan hazugság, és aki azt állítja bármelyik kritikájában, hogy ezek a mozi legsúlyosabb problémái, az nem több egyszerű és silány bértollnoknál, aki fél megírni az igazságot. 
Spoilermentes kritika következik? Aligha. Baromira nem érdekel, ki mennyire fél attól, hogy megtud a filmről bizonyos részleteket. Elvégre egy több évtizede megjelent könyv alapján hozták össze ezt a förmedvényt, így aligha lehet lelőni bármiféle fordulatot. Ha meg valaki mégis úgy ül be rá, hogy gőze nincs az eredeti történetről, nem olvasta, de még csak nem is hallotta, akkor az az illető egy agymosott idióta, aki csak azért zabálja a pattogatott kukoricáját és szürcsöli az üdítőjét az előttünk lévő sorban, mert az agyafúrt marketingeseknek sikerült elültetni a sötét fejében azt a gondolatot, miszerint neki ezt valamiért látnia kell. Elárulom: nem kell látnia. Senkinek. De nézzük sorjában, mi is a gond a Hobbittal.
A dolog eleve ott kezdődik, hogy a Warner Bros. úgy döntött, trilógiaként tálalja fel a nézőknek Tolkien egyébként nem túl vaskos kötetét. Nincs ebben semmi meglepő, pénzt akartak kisajtolni a frencsájzból, amennyit csak tudnak, mit sem törődve a rajongók ellenkezésével. Mindenki tudja, miről szól ez a dolog valójában, ám amíg a nyilvánvaló lehúzás ellenére a filmet mindenki megnézi, addig aligha tehet nekik szemrehányást bárki is a kapzsiságukért. Az egyetlen mód, amivel az egyszerű fogyasztó hatásosan fejezheti ki véleményét az üzleti praktikákról, az a saját pénztárcája, de a többség persze már rég képtelen nemet mondani a látványos előzeteseknek és a gőzhenger szerű reklámkampányoknak. 
Naszóval trilógiát kaptunk. Peter Jackson azonban nem állt le ott, hogy erre az utasításra engedelmes kutyuskaként rábólintson, és triplán lucskos nyelvcsapásokkal mindezt még megfejelte a túlerőltetett és teljesen fölösleges 3D ostobasággal is. De várjunk, itt még nincs vége! Hiszen most még a kocka/másodperc arányt is megváltoztatták. Immár nem 24, hanem 48 képet vetítenek elénk, amire aztán biztosan mindenki hűdenagyon felkapja majd a fejét!
Hogy miért volt erre szükség, nehéz megmondani. Ezen technikai változásnak valószínűleg inkább csak a marketing szempontjából volt jelentősége ("egy újabb érv, amiért a filmet látni kell, ha netán a Gyűrűk ura név vagy az előzetesek kevésnek bizonyulnának"), ugyanis a vásznon ebből semmit nem látunk. Legfeljebb azt, hogy minden kicsit fakóbb, tompább, a műanyag díszletek valóban műanyagnak látszanak, a jelmezek pedig tényleg nem többek jelmezeknél. A film élvezeti értékéből inkább csak elvesz, semmint hozzáad, ráadásul szeretném azt látni, hogyan fest mindez a 48 fps egy olyan film esetében, ahol nincs több százmillió dolláros költségvetés. Alighanem ott a "ronda" szó egészen új értelmet nyerne.
Tehát van nekünk egy csúnyácska és hosszú filmünk, amit most valahogy ki kellene tölteni tartalommal. Ehhez nyilvánvalóan a Hobbit története kevés, így sok választásunk nincs. Előveszünk pár kimaradt jelenetet a Gyűrűk Ura könyvből - nevezetesen a film elején látható hobbitfalvai eseményeket Frodóval -, valamint megspékeljük az egészet egy újabb történetszállal, amely Tolkien egyéb műveiben szerepelt (na jó, ezúttal rendes leszek, és előre szólok: spoiler következik!): a Bakacsinerdőben tanyázó Szauronnal, akit most mindenki Necromancer néven emleget majd, és akit majd a Fehér Tanács űz ki a rejtekéből, feltehetően valamikor a trilógia záró fejezetében.
Máris nem tűnik olyan hosszúnak az a három óra, nem igaz? Bőven van mit nézni, és bőven lehet építgetni a fő történetszálat és a karaktereket. Leszámítva azt, hogy a temérdek rendelkezésünkre álló játékidő ellenére a karakterek többségéről lényegében nem tudunk meg semmit. Itt van persze Gandalf (Ian McKellen), akit mindenki ismer, így az ő bemutatásával nem kell sokat vesződni. Másik fő karakterünk Zsákos Bilbó (Martin Freeman) lesz, aki viszonylag jól hozza a rendkívül közhelyesre és erőltetetten viccesre formált hobbitot. Van még továbbá egy tucat törpénk, akik jelentős hányadának még a nevét sem árulják el nekünk a készítők, és akik többsége egyetlen sornyi szöveggel sem járul hozzá az egyébként különösen gyengén megírt párbeszédek dicstelen halmazához. De most komolyan: aki felfedezett bármiféle koherenciát mondjuk Bilbó és Gandalf első beszélgetéséből, az kérem, jelezze nekem, mert jómagam nem sok összefüggést találtam az egymásnak odavetett mondataik között. 
Ez tényleg a film egyik legnagyobb elszalasztott lehetősége - mármint ami a karakterekkel történt. Megismerhettük volna a szereplőket, a motivációikat, a jellemüket, hiszen az időnkbe belefért volna. Igaz, ezek a szempontok Tolkien eredeti művében sem kaptak központi szerepet, de azt már megszokhattuk a rendezőtől, hogy meglehetősen gyakran eltér az eredeti forrásműtől. Valamiért azonban itt nem érezte úgy, hogy a filmje szereplői kicsit is fontosak lennének. Egyetlen esetben lett volna elfogadható ez a fajta hozzáállás: ha a törpék úgy hullottak volna jobbra-balra, mint a legyek. Úgy valóban érthető, ha töltelékként kezelik őket. De itt erről szó sincs, mindenki megússza pár karcolással, tehát különösebb izgulni valója nincs a nézőknek. Már ha bárkit is érdekel valakinek a sorsa a nevenincs senkik közül. 
Itt van továbbá Gollam, akit valamiért az egekbe dicsérnek a kritikusok, holott ugyanazt hozza, mint amit megszokhattunk tőle, és igazság szerint a megjelenítéséhez használt CGI sem fejlődött annyit, mint amire a beharangozások alapján számítani lehetett. Peter Jackson továbbá különös kegyetlenséggel herélte ki a Barna Radagast karakterét, akit a Hobbitban a vadont járó és azt jól ismerő mágus helyett egy nyáladzó idegbetegként ábrázolnak. A gyermekkoromra való tekintettel kérek mindenkit, hogy a filmben látott, varázslónak titulált Jar-Jar Binks hasonmást gyorsan felejtse el, és képzeljen oda valami kevésbé ostoba és idegesítő valakit. Köszönöm.
A törpék vezetőjeként Tölgyfapajzsos Thorint üdvözölhetjük, akit minden bizonnyal tökösnek és keménynek próbáltak ábrázolni, de ez nem igazán jött össze nekik. Kétségtelen, hogy a csapat vezetőjeként vannak érdekes pillanatai, és a könyvnek megfelelően jobban kidolgozták, mint a többi kartonpapír fajtársát, de valahogy mégsem lehet igazán komolyan venni. Tulajdonképpen egy mogorva és sokkal inkább egydimenziós Aragornra emlékeztet, mint egy zúzógép törpe vezérre.
Apropó Aragorn! (Nem, nem úgy értem... mindenki kedvenc kószája nem tűnik fel a filmben a rengeteg egyéb cameo ellenére sem, legalább is egyelőre.) A Hobbit, ha bárki jobban megfigyeli, lényegében egy az egyben a Gyűkűk Ura cselekményét követi. Dramaturgiailag, persze. Ezt legjobban a film egyik fontos jelenetével lehet ábrázolni. Csatajelenet, törpék és orkok. Jön a főgonosz, összecsap a királlyal, és meg is öli. A harc eldőlni látszik, a jók serege kezd összeomlani. De aztán jön a frissen elhalálozott király közeli rokona, megmérkőzik ő is a gaz rettenettel, de nem áll jól a szénája. Ám aztán egy mázlis húzással levágja a csúf ork karját, amitől a csata egy csapásra megfordul, a törpék győzelmet aratnak, minden jó, ha a vége jó. Mindezt, persze, egy visszaemlékezés keretében láthatjuk. Hm... nem is tudom, mintha ezt a jelenetet egy az egyben ugyanígy elsütötték volna a Gyűrűk Ura legelején, nem? Csata, király le, végtag le, győzelemre fel. 
És így tovább, az összes, eredeti trilógiában látott fontosabb pillanatnak megtaláljuk a megfelelőjét itt is, és többnyire ugyanazon a ponton, mint ahol a nagy előd esetében. Ugyanott találkozunk Völgyzugollyal, ugyanott van a földalatti bányarendszer, mint ahol Móriát bejárhattuk. Az elejétől a végéig. A Hobbittal tulajdonképpen újraforgatták a Gyűrűk urát, miközben lecseréltek pár szereplőt és elfelejtették, hogyan kell értelmes párbeszédeket írni.  Nem tudom, kinek mennyire árulkodik ez Peter Jackson rendezői kvalitásairól, de számomra mindennél ékesebben bizonyította a "mester" meglehetősen egysíkú és paneles gondolkodásmódját. 
Ha mindezeket összevetjük, már akkor sem kaphatunk túlságosan jó összképet a filmről. De ezzel messze nincs még vége. Ó, de nem ám! Kedves olvasó, kérem, higgye el nekem, hogy a Hobbit lényegében minden egyes jelenetét ki lehetne elemezni olyan szempontból, hogy az éppen miért rossz! Példának okáért vegyük rögtön azt az apró, de nem elhanyagolható különbséget a könyv és a film között, ami a hős csapat motivációját illeti. Eredetileg csak a sárkány által elrabolt aranyat akarták volna a bestiától visszaszerezni, már ha emlékszik erre valaki. Ám Jackson biztos úgy vélte, ez nem tűnik majd eléggé magasztos és heroikus célnak a nézők szemében. Ezért lett az egészből a "visszaszerezzük az otthonunkat, ha bele is pusztulunk" nonszensz, ami abban testesedett ki, hogy egy tucat, bátor törpe elindult, hogy legyőzzön egy hegynyi méretű tűzokádó sárkányt. Reális cél, nem igaz? Ugyanakkor ez a bizonyos tucat, bátor törpe a film alatt folyamatosan fülét-farkát behúzva menekül 15-20 kutya elől. Miközben velük van az ó-be-hatalmas Szürke Gandalf, a nagy mágus! És ezek akarnak megküzdeni a sárkánnyal? Egy repülésre képes gyíkkal, aki ötven méterről hamuvá égeti őket, és akinek olyan vastag a pikkelye, amit az életben nem lesznek képesek átütni a baltáikkal? És mindeközben egyetlen törpe van felfegyverezve egy íjjal? Ismétlem, a dög repül. Ha fölszáll, ugyan miképp óhajtják használni ellene az egyébként is teljesen hasznavehetetlen közelharci fegyvereiket? Udvariasan megkérik, hogy ugyan szálljon már le, és tolja oda a nyakát, hogy könnyebben lemészárolhassák? Mégis mi volt az eredeti terv?
Világos, valahogy lenyomják majd, és nyilván nem hagyományos módon. De akkor kérdem én: miért van szükség Bilbóra, a "betörőre", ha nem az arany ellopása a cél? És miből gondolják, hogy ha pár kutya túl nagy falat nekik, akkor egy sárkánnyal felvehetik a harcot? Ezen a ponton szívesen emlékeztetnék mindenki egy Gimli nevezetű törpére, aki, óvatos becslések szerint is percek alatt mészárolta volna le azt a csapatot, akik elől a Hobbit hősei fejvesztve menekültek az egész film alatt. 
A Hobbit - Váratlan utazás rossz. Az elejétől a végéig, kívül-belül, tökéletes angolsággal (magyarsággal) beszélő trollostul, nyúlszekerestül, Radagastostul, nemmutatomasárkánytmertazművészistül. Kérek mindenkit, hogy tartsa magát távol ettől a borzalomtól. Nem éri meg sem a pénz, sem a ráfordított idő.
És ne képzelje azt senki, hogy a düh, a harag, a csalódottság vagy az indulat beszélt belőlem. Ismétlem, hagytam időt a filmnek. Amiket leírtam, az a hűvös, elfogulatlan, személyes indulattól mentes véleményem. Két nappal ezelőtt aligha írtam volna ennyire pozitív értékelést.

2/10