Teenage Mutant Ninja Turtles jóslat

Nem szeretem az "én megmondtam..." frázist utólagosan puffogtatni a saját igazam bizonyítása érdekében, és szerencsére most sem kell ezt tennem. Ugyanis már most, jó előre szeretnék egy bátortalan, ám mégis megalapozottnak tűnő jóslatot tenni - méghozzá azt, hogy a 2014-ben várható Teenage Mutant Ninja Turtles sokadik filmes feldolgozása elmondhatatlanul szar lesz!

Kezdeném azzal, hogy a producere Michael Bay. Az a Michael Bay, aki számos, gyerekkorunkból megmaradt kedvencünk emlékének lerombolásában vállalt eddig kisebb vagy nagyobb szerepet. Hogy miért engedik még azt az úriembert kamera közelébe, az nagy kérdés. Talán egyszerűen csak azért, mert a kezei közül kikerült alkotások, legyenek azok bármilyen silányak is, kasszasikereket hoznak. Hogy ezalatt rajongók és moziszeretők tömegeit ábrándítja ki a filmipar egészéből, az már senkit nem érdekel.

Nos, ez a bizonyos Michael Bay, végtelen művészi szabadságánál fogva úgy döntött, a képregény (majd rajzfilm, baba, videojáték, sorozat, filmek, stb.) eredeti címe nem méltó az ő magasztos víziójához. Ennek következtében pedig a várható mozi címe lerövidült az egyszerűbb és a mindennemű mentális képességek nélkül született tinik igényeihez jobban igazodó Ninja Turtles változatra. 

A Művész Úr azonban nem elégedett meg ennyi változtatással. Ó, de nem ám! Az eredeti koncepció is ment a kukába, a címmel együtt. A Teknőcök immár nem holmi radioaktív trutyitól váltak olyanná, amilyenek, hanem egyenesen az űrből érkeztek közénk! Bizony, a reneszánsz nagyágyúi után elnevezett páncélos igazságtevőkre mostantól E.T. távoli rokonaiként kell tekintenünk. Nem csalás nem ámítás! Michael Bay gőzhengere akcióba lendült, és nincs, aki megállítsa!

Akik ismerik a filmeket, pontosabban a filmes feldolgozásokat, ennyi alapján is kitalálhatták már, hogy mivel is állunk szemben. Egy franchise rettenetes, lassított robbanásokkal és amerikai zászlókkal cicomázott kínhalálával, ami a széria rajongóit hetekre súlyos depresszióba taszítja majd, és ami garantáltan számíthat a kritikusok és nézők egyöntetű megvetésére.

Tudhatja ezt maga Michael Bay is. Más magyarázatot ugyanis aligha találunk arra a "telibeszarok mindent" attitűdre, ami a Művész Urat jellemzi. Mert mit hallok döbbenettől elkerekedett szemekkel? A rendező/producer April O'Neil, a széria karakán riporternőjének szerepére nem mást szerződtetett, mint Megan Fox-ot. 

Megan Fox! Mint April O'neil?! Bevallom, többször el kellett olvasnom ezt a mostanra hivatalosan is megerősített hírt ahhoz, hogy egyáltalán felfogjam, amit hallok.

Akik most abban a szerencsétlen helyzetben vannak, hogy halvány lila gőzük sincs arról, mi is a baj ezzel, vagy hogy egyáltalán kikről is beszélek, rajtuk sajnos nem sokat tudok segíteni. Legyen elég annyi, hogy April karakterét nem azért szeretjük, mert jól mutat a képernyőnkön, hanem mert rátermett, intelligens, és úgy összességébe is, egy érdekes valaki. Mindezek filmen történő megjelenítése igényelne némi színészi teljesítményt, aminek Megan Fox sajnálatos módon híván van. De hé! Biztos faszán néz majd ki a feszülős sárga ruciban, amit majd a forgatáson ráaggatnak majd! Másra meg egyébként sincs már igény senki részéről.

Michael Bay egészen biztosan teljes szívből gyűlöli a rajongókat, legyenek azok Transformers, TMNT, vagy bármilyen egyéb fanok. Egyszerűen beteges élvezetét leli abban, hogy a lehető legalaposabban kivégezzen minden forrásművet, ami a keze ügyébe kerül. Köszönjük meg hát neki így előre is a Teknőcök haláltusáját. Szép volt, Michael, alig várom a 2014-es bemutatót! Akkor ugyanis eljön majd a mi időnk - a Payback Time!

Az Aliens: Colonial Marines margójára

Ha emlékezetem nem csal, eddig még soha nem volt példa arra, hogy egy nagy kiadó (SEGA) új, tripla "A" kategóriába sorolt játékát (Aliens: Colonial Marines) a nevesebbnek titulált sajtótermékek (IGN, GameSpot, Eurogamer stb.) ilyen szinten, egységesen földbe döngölték volna a megjelenés napján. Pedig most éppen ezt történt. Az A:CM jelen pillanatban 44 ponton áll a Metacritic-en, ami egész egyszerűen páratlan és példátlan eset az iparág történetében. Igaz, ez a 44 pont pontosan 43 ponttal több, mint amire a csalódott, elkeseredett és magyarázatot követelő rajongók a fórumokon értékelik ezt a borzalmat, de azért ne legyünk elégedetlenek. 

A Gearbox iszonyatosan nagyot bakizott. Nem elég, hogy egy olyan franchise esett áldozatul az ámokfutásuknak, ami számos sci-fi rajongó számára a legszentebb dolgot jelenti, hanem ráadásul a megjelenés napján elszabadult lavinának köszönhetően fény derült olyan üzleti és marketing praktikákra, amelyek fölött nem lehet szemet hunyni. Gondolok például arra, hogy a sajtónak korábban zárt kapuk mögött bemutatott és szipiszupira felturbózott demóban látottak semmilyen formában nem jelentek meg a végleges produktumban.  Meg egyebek.

A SEGA nagyon jól tudta, hogy amit a James Cameron által jegyzett Aliens "hivatalos folytatásaként" február 12-én megjelentet, az egy ótvar nagy szarkupac lesz. Ezért jött természetesen az embargó, mindenkinek, aki kipróbálhatta a játékot, csöndben kellett várnia, miközben a marketing-gépezet ontotta magából a látványos és hangulatos képeket és videókat. Megtévesztettek ezzel kismillió rajongót, akik az öt éves fejlesztési idő alatt imára kulcsolt kézzel vártak. Elhúzták a mézesmadzagot a horror játékok kedvelőinek orra előtt, akik joggal számítottak egy félelmetes atmoszférával rendelkező kampányra. És ami a legrosszabb: ezzel véglegesen elpusztították annak a lehetőségét, hogy valaha is egy, a franchise-hoz méltó Aliens játékot tarthassunk a kezünk között. 

De ezúttal mindez nem maradt büntetlenül. Amit most kapnak a sajtótól, a játékosoktól, a rajongóktól, azt képtelenség lesz a szőnyeg alá söpörni. Megérdemlik, és még ennél jóval többet is.

Ha egy játék rossz, ha egyértelműen azelőtt jelentetik meg, hogy elkészült volna, ha a "rovarirtás" ebben az esetben nem a szörnyekre, hanem a töménytelen mennyiségű bugra vonatkozik, ha a mesterséges intelligenciát lényegében kifelejtették, ha alapvetően fittyet hánynak a forrásműre és az ott látott dolgokra, ha kampánynak merészelnek hívni öt órányi agyatlan lövöldözést és mászkálást elágazás nélküli, teljesen lineáris pályákon, ha azzal próbálnak hangulatot teremteni, hogy a filmben látott összes helyszínen végig kell verekednünk magunkat, akkor nem is lehet mást várni egy magára valamit is adó kritikustól, mint azt, hogy őszintén számoljon be minderről. Nincs ebben semmi meglepő, nem igaz?

Nos, iggg... azaz NEM! 

Mégis, mi történt itt? Mi ez az átfogó támadás a nagy játékos oldalak részéről? Emlékszik még valaki mondjuk a Kane & Lynch második része körüli botrányra, amikor a Gamespot újságíróját azért rúgták ki azonnal hatállyal, mert "elmondhatatlanul", "felháborítóan" alacsony 6 pontot "merészelt" adni annak a fostalicska játéknak? Vagy arra, hogy az IGN-nek volt pofája 7,5 pontot adni minden idők egyik (ha nem a) legrosszabb játékára, a Sonic Free Riders-re? Bárki látta már ezeknek az oldalaknak a 90 százalék feletti értékeléseit az ezredik rókabőr Call of Duty esetében? 

Aki kicsit is odafigyel az iparágra, és rendelkezik önálló véleményalkotási képességgel (ez jóval ritkább adottság manapság, mint arra logikusan számítani lehet, sajnos), az tudhatja, hogy ezek a sajtótermékek évek óta hülyét csinálnak magukból a komoly játékosok előtt. A lefizetések, szívességek és zsarolások hálójában vergődő oldalak a nagy kiadók zsebében vannak, és ennek megfelelően végzik áldásosnak semmiképp nem nevezhető tevékenységüket.   

És ezek bizony ugyanazok az oldalak, akik most hirtelen a Colonial Marines ellen fordultak és (tegyük hozzá: jogosan) szidják azt, mint a bokrot. Miért? - kérdem én, mégis mi változott meg tavaly óta? Hirtelen megjött az eszük, lerázták magukról a kiadók béklyóját, és végre alkalmazzák a szabad véleménynyilvánítás alkotmányban rögzített jogát? Felfogták végre, hogyan lehet megkülönböztetni egymástól egy "jó" és egy "rossz" játékot? Kirúgták azokat az újságírókat, akik billentyűzet helyett a seggnyalást használják, mint eszközt egy termék értékelése során? Aligha.

Inkább arról lehet szó, hogy egyszerűen ránéztek a számokra. Ránéztek, és azt láttak, hogy senki nem nézi őket. Hogy senki nem olvassa őket. Hogy a videóik alatti kommentekben a hasukat fogva röhögnek rajtuk azok, akik tudják, mit is látnak valójában. Hogy már csupán azon fogyasztók adnak a szavukra, akik most találkoztak először játékokkal, és őket sem tudják túl sokáig megtéveszteni. 

Egyszerűen már annyira kilógott a lóláb, olyan nyíltan próbáltak hülyére venni mindenkit, hogy az megmutatkozott a statisztikáikon is. Nem volt mit tenni, őszintének és kritikusnak kellett lenni hát, talán évek óta most először, és ehhez keresve sem találhattak volna jobb alanyt, mint a millió sebből vérző Aliens: Colonial Marines. Rá is vetették magukat a koncra, vérbe mártották a pennájukat és kiélték rajtra minden frusztrációjukat, haragjukat, ami az ő szempontjukból nézve duplán hasznos lehet a jövőre nézve.

Egyrészt figyelmezteti a kiadókat, hogy ezentúl többet kell tejelni ahhoz, hogy azt írják, amit elvárnak tőlük. Hiába, na, válság van, az árak egyre feljebb kúsznak, még a lefizetések mocskos világában is. Ehhez pedig illik alkalmazkodnia mindenkinek, beleértve a legnagyobbakat is. A seggcsók sincs már ingyé, vazze!

Másrészt ezzel az "őszinte" kritikával megkísérelhetik visszaszerezni az olvasóik elvesztett bizalmát. Hiszen itt van, nézzétek, csodáljátok, gyerekek: kerek perec le mertük írni, hogy a szar játék tényleg szar! Ugye, nem is vagyunk mi olyan nagy patkányok, mint amilyeneknek gondoltok minket! Itt ez a konc, rágódjatok rajta egy kicsit, aztán gyertek vissza hozzánk, és felejtsétek el azokat, akiket velünk ellentétben nem sikerült megvenniük a kiadóknak!

Ám sajnos a dolgok nem így mennek, kedves sajtótermékek. A játékosok nem felejtenek. A játékosok ugyanis nem azonosak mondjuk a moziba járó közönség azon bugyuta, ám rendkívül széles rétegével, akik ráérnek a jegypénztárban eldönteni, éppen melyik antifilmet fogják megnézni. A játékosok nem csak úgy vesznek egy játékot, mint ahogyan a moziban egy jegyet, aztán majd meglátják, mit is kapnak érte. A játékos a pénzét oda teszi, ahol azt reméli, megtérül a befektetése. És ha ez nem jön össze, akkor hajlamos eléggé begurulni. És, kedves sajtótermékek, ha a rossz döntése meghozatalában Ti is tevékenyen részt vettetek a hazug és aljas megtévesztéseitekkel, azt egy életre megjegyzi magának. 

Ez van. Szépíthetitek, ahogy akarjátok, a kiadók után most kivételesen nyalizhattok egyet az olvasóitoknak, attól azok még nem fognak jobban szeretni titeket. Annyi haszna azonban kétségtelenül volt ennek, hogy oly hosszú idő után először a játékosok valóban az igazat olvashatták egy termékről. Hogy most ez azért történt, mert a SEGA elfelejtett rendesen perkálni nektek, vagy azért, mert egy csavarral most éppen úgy hazudtok, hogy igazat mondtok, lényegében mindegy is.         

 

   

    

Boszorkányvadászok

Bárcsak lenne arra valami mód, hogy visszakapjam életemnek azt a kínkeserves másfél óráját, amit ez a filmnek csúfolt tömegoszlató eszköz örökre elvett tőlem. De sajnos tudom jól, hogy erre nincs lehetőség, így csak egy dolgot tehetek: mindenkit figyelmeztetek, hogy tartsa magát olyan távol a Boszorkányvadászok című borzalomtól, amennyire ez emberileg lehetséges. És most nem viccelek. Hollywood az utóbbi években képes volt hónapról hónapra, sőt, hétről hétre állandóan alulmúlni önmagát. Ezt mindannyian jól ismerjük. De most ezzel a filmmel egy pillanat alatt olyan mélyre süllyesztették az egyébként is a béka feneke alatt poshadó színvonalat, aminek talán még Uwe Boll sem lesz képes soha úgy istenigazából alányesni. 

De most komolyan, mégis mire lehetett számítani? A klasszikus Grimm mese, a Jancsi és Juliska akció-fantasy feldolgozásáról csak az nem képes mérföldekről megállapítani, hogy egy nagy rakás gőzölgő tehénürülék, aki még nem kezdte meg tanulmányait az általános iskola második osztályában. Szerencsére azonban őket egyébként sem engedik be a moziba a korhatár-besorolás miatt, így velük nem is kell számolni. Viszont normális esetben az, hogy egy filmnek a művészi értéke a nullával egyenlő, még nem jelenti azt, hogy nézhetetlen lenne. Létezik ugyanis az a bizonyos bűnös élvezet, amit mindannyian tapasztaltunk már: amikor hiába tudjuk, hogy amit nézünk, az rossz, akkor is tetszik, amit látunk. Amikor szemet hunyunk a hibákon, a tévedéseken, a képtelenségeken, és egyszerűen csak remekül szórakozunk. 

Nos, jelentem, a Boszorkányvadászok a filmes értékekhez hasonlóan nélkülöz minden ilyen jellegű bűnös élvezeti értéket is. Sőt, elmondhatjuk róla, hogy a létező legrosszabb és legvisszataszítóbb közhelyeket ötvözi egybe, amelyek láttán még a legjámborabb mozinéző is tehetetlenül szorítja össze az öklét és értetlenül vakargatja a fejét. A történet, mint olyan, egyszerűen nem létezik, a karakterek még az átlag látványmozikhoz képest is jelentéktelenül laposak, az akciójelenetek pedig egyszerűen nevetségesek. Mindezeken túl a trükkök helyenként még a középiskolai számítástechnika gyakorlatok szintjét sem érik el, a humort pedig minden bizonnyal a Közhelyes Poénok - Alapfok című tanulmánykötetből gyűjtötték ki a minden tehetséget nélkülöző írók. És mindezt 3D-s pompában élvezhetjük!

A film bevezetője lényegében a Grimm mese cselekményét teszi ki. Jancsit és Juliskát az apjuk egy éjszaka kiviszi a sötét rengetegbe, és magukra hagyja őket. A két halálra rémült gyerek némi kóborlás után ráakad arra a bizonyos mézeskalács-házra, ahol aztán egy csúf boszorkány foglyul ejti őket. Ám szerencsére sikerül megszabadulniuk, a banyát pedig elevenen megsütik a saját kemencéjében. Ennyit az expozícióról (és az eredeti forrásműhöz való kötödésről), innentől ugyanis ugrunk egy nagyot az időben, és megismerkedhetünk a felnőtt Jánossal (Jeremy Renner) és Júliával (Gemma Arterton), a tapasztalt, dörzsölt - értsd: bugyuta egysorosokban beszélő, csúnyán néző, keménynek beállított, de valójában dögunalmas és ezerszer látott kartonpapír - boszorkányvadászokkal, akik a világot járva, mit tesz Isten, boszorkányokra vadásznak! Vajon ki lehetett az az agytröszt, aki ezt a lerágott csont koncepciót méltónak találta arra, hogy film készüljön belőle? 

Mindegy is. A kérdés inkább az, hogy vajon mi olyat tudtak hozzátenni a filmesek ehhez a nagy semmihez, amitől a mozi mégis nézhetővé válik. A rövid válasz erre az, hogy semmit, a hosszú pedig az, hogy az ég világon semmit! Kapunk egy főgonosz boszit (Famke Janssen), aki azt az ördögi célt tűzte ki maga elé, hogy fajtáját egy rituálénak köszönhetően ellenállóvá teszi a tűzzel szemben. És ez valamiért nagyon problémás lenne a világ többi része számára, így a két hős elindul, hogy szembeszálljon a pokoli nőszeméllyel és társaival. Hogy miért van szükségük a bosziknak pont erre a védelemre, és mondjuk miért nem fontos számukra a tucatnyi egyéb módszer, amelyek ugyanúgy végezni tudnak velük, arra nem kapunk magyarázatot. De ne is firtassuk, elvégre ez lesz a cselekmény egyetlen mozgatórugója, és ha már itt elakadunk értelmet keresve ott, ahol az nincs, akkor a film minden egyéb mozzanata is megkérdőjeleződik számunkra. Azt pedig nem szeretnénk, mert bizony ha egyszer elkezdünk belekötni a mérhetetlen mennyiségű hibába, önellentmondásba és katyvaszba, amelyet ez a mozi felvonultat, akkor soha nem leszünk képesek emberi lényként tekinteni azokra, akik a film létrejöttében kisebb vagy nagyobb mértékben szerepet vállaltak.

Ha nagylelkű és engedékeny lennék, könnyen szemet hunynék olyan apróságok felett, mint a történet korával összeilleszthetetlen fegyverek és eszközök szerepeltetése. A filmben ugyanis a géppuskától kezdve az inzulinos injekción át egészen az elektromos sokkolóig minden előfordul, amit aligha lehet a boszorkányüldözések időszakához köthető tárgyakként azonosítani. Ám sajnálatos módon ebben az esetben sem nagylelkűnek, sem engedékenynek nem érzem magam, köszönhetően a mozi vérlázítóan ostoba voltának, így engedtessék meg nekem, hogy megemlítsem őket, mint egy újabb elem, ami tovább ront az egyébként is silány élvezeti értéken. Továbbá érdemes arról is szót ejteni, hogy a készítők láthatólag nem sok időt és energiát fordítottak olyan apróságokra, mint a korszaknak megfelelő karakterek realisztikus ábrázolása. A film szereplői lényegében végig ugyanúgy beszélnek, ugyanúgy viselkednek, olyan attribútumokkal rendelkeznek, mint a jelenkor emberei, ami bizonyos esetekben, jól alkalmazva működhet a vásznon. Elvégre el lehetne képzeni annál rettenetesebb dolgot, hogy az átlag mozinéző nem tud kellően azonosulni a karakterekkel (karakterek... pfff!), mert azok nem úgy viselkednek és beszélnek, mint ahogy azt a többi filmben megszokhatta? Ugye, hogy nem, és ezt nem is szabad hagyni! Így hát mindenki ugyanazokat a káromkodásokat használja, mint manapság, az eltűnésekről aktákat vezetnek, hőseink rajongója pedig újságcikkeket vág ki kedvenceiről és gyűjti azokat mappába (tekintsünk el attól, hogy ez az idegesítő Jar-Jar Binks utánérzet a korral szöges ellentétben tud olvasni, hogy hozzájuthat bármiféle nyomtatott sajtóhoz, és azokat büntetlenül szétvagdoshatja kedve szerint). 

Ebben a filmben azonban ezek az elemek egyáltalán nem működnek jól, simán csak cikik. Értem én, hogy ezeket humornak szánták. De ezzel meg az a bajom, hogy képtelenek voltak viccesen tálalni őket. A Boszorkányvadászok nem a műfaj, hanem önmaga paródiájaként képtelen hozni azt, amit a néző elvár tőle. Túl nagy falat neki még az együgyű, bugyuta szórakoztatás is, ami azért sokat elárul a minőségéről.

A film, ha másra nem is, arra mindenképpen jó, hogy kitűnően érzékeltesse az amerikai filmgyártás arrogáns és pökhendi hozzáállását a nézőkhöz. Két lehetőség van ugyanis. Hollywood vagy totálisan hülyének, ostobának, butának tartja a közönségét, és a fejesek azt hiszik, hogy bárkivel bármit meg lehet etetni. A másik opció az, hogy a nézőknek mostanra tényleg olyan alacsony lett az ingerküszöbe, annyira hozzászoktak a sorozatban gyártott antifilmekhez, hogy a nagy stúdiók jó úton járnak, és valóban bármit le lehet gyömöszölni a torkunkon. Az előbbi esetben a filmkészítők idővel a saját bőrükön tapasztalják majd meg, milyen az, ha a nézőnek elege lesz abból, hogy palira veszik. Ha viszont a második lehetőség az igaz, akkor sok év múlva még ezt a minden képzeletet felülmúlóan ócska filmet is visszasírjuk majd.