Bő tíz órányi monitor előtt ücsörgés után úgy éreztem, jól esne egy könnyed kis séta a délutáni napsütésben. Ragyogó, csodaszép hétfő, a madarak egyre csiripelnek, az időjárás késő tavaszi, az emberek pedig összegyűlnek a virágzó, zöld parkokban, és csak simán élvezik az életet... micsoda gyomorforgató giccsparádé!
Induláskor, még egyszer, idén talán utoljára még a kesztyűmet is felvettem. Ha már egész életemben ütődöttnek tartottak, most sem lett volna jó rácáfolni az eddigi, velem kapcsolatos, máskülönben teljesen jogos véleményekre. Nem mondom, hogy fáztam volna odakint, a tűző napon, de igyekeztem az árnyékos oldalon haladni, a biztonság kedvéért. Nincs mit tenni, mindenki úgy lázad a világ ellen, ahogy a körülmények azt lehetővé teszik számára.
Évadzárásnak szántam ezt a kiruccanást; búcsúnak a hidegtől, a téltől, az örökös didergéstől és csodás depressziótól. Még azt is beterveztem, hogy hazafelé veszek magamnak egy doboz jégkrémet. Szép lett volna. Ám végül nemhogy évadzárás, hanem egyenesen évadnyitás kerekedett az én kis nosztalgiasétámból!
Történt ugyanis, hogy hazafelé jövet, ahogy elhaladtam egy pompázatos tuja mellett, a levelek és ágak közül egy marha nagy darázs zümmögött be elém, majd szállt tova, mintha mi sem történt volna! Pedig dehogyisnem történt valami: eljött számomra a világvége!
Mert az a rohadt dög akkora volt, mint egy veréb. Mit veréb, egyenesen helikopter! Egy korszerűtlen Ifa tehergépjármű nem ad ki magából olyan hangot, mint az a rémség tette! Mondanom sem kell, egyébként sem túl stabil idegállapotomat ez a találkozás hogyan érintette. Magasról tettem ezután a fagyira, a tovatűnt hidegre, az unalmas télre, a nevetséges didergésre és a szánalmas depresszióra. Jöttem haza, ahogy csak tudtam.
Izraeli kémrepülőgépek? Svéd Gripenek? Egy nagy fenét... szörnyek!
Szörnyek, ha mondom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése