2015. 01. 27.

#GamerGate kontra modern feminizmus

Az új, modern, radikális, szélsőséges feminizmus hosszú évek óta mérgezi a nyugati világot az egyenlőség álcája mögé bújtatott irányítási kényszerével, hatalmi törekvéseivel, polkorrekt nonszenszével. Tevékenységüknek köszönhetően eddig mindent tönkretettek, felemésztettek, elrohasztottak, amire csak rátették a mocskos mancsukat vagy amit megfertőztek beteges ideológiájukkal. Beleértve ebbe természetesen azokat a korábbi fontos feminista értékeket is, amelyekért a mai Tumblr-idióták elődei sokat tettek és harcoltak. A mozgalom jelenlegi „élharcosainak” köszönhetően maga a szó is a lehető legnegatívabb kicsengéssel bír, egyet jelent a hisztivel, a kicsinyes ostobaságokkal, a kettős mércével, az érzelmi zsarolással.

Professzionális áldozati szerepüknek köszönhetően a modern feministák nyugodtan támadhatnak, rágalmazhatnak, sértegethetnek bárkit és bármit, ha úgy tartja kedvük (és általában úgy tartja), hiszen úgysem mer nekik ellent mondani senki. És ha mégis, akkor azonnal érkezik a siránkozás, a különféle jelzők sorozata (nőgyűlölet, kirekesztés, elnyomás, meg ami épp az eszükbe jut), és mintegy varázsütésre ezek az erős, független és emancipált amazonok átvedlenek védtelen virágszirmokká, akiket aljas módon, ok nélkül támadás ért, és akiket mindenkinek illik megvédenie a bestiális hímek ádáz rohamaitól. Roppant átlátszó módszer, de sajnos ugyanilyen hatásos is.

A cégek, vállalatok, politikusok és a sajtótermékek is egyetlen csettintésükre behódolnak, ahogy behódoltak a feministák előtt mindenkinek, aki ugyanezt a taktikát követve próbált előnyösebb pozícióba jutni a hatalomért folytatott küzdelemben. A korrupt, hazug rendszer az ügyeskedőket és a szélhámosokat támogatja, ameddig azok az ügyeskedők és szélhámosok egy csónakban eveznek velük. Ezért tűrik meg a modern feministákat. Használják őket, ahogyan a feministák maguk is felhasználják a rendszert a saját javukra. Jól bejáratott, régi módszer ez, amelyet a mai, túlérzékeny, sértődős, politikailag korrekt, a különbségeket megsemmisíteni igyekvő közeg egészen elképesztő magasságokig erősít. Mindenki szeret felháborodni. Mindenki különlegesnek érzi magát. Mindenkinek tekintettel kell lennie az egyedi hópihék törékeny lelkére.

Ám a dolgok tavaly augusztus óta kicsit megváltoztak.

Ugyanis a feminista brigád, feltehetőleg az eddigi gyenge ellenállásnak hála kicsit elbízta magát. Elhitte, hogy bárkivel el tud bánni, csak az áldozati szerepet kell sokadjára előhúzni a tarsolyából. Bízott benne, miszerint a továbbiakban is ugyanúgy behódol mindenki a sértett érzéseik előtt, mint ezt megelőzően bárki, akinek eljátszották a hattyú halálát. Valamiért abba a fantáziába ringatták magukat, hogy a nyilvánvaló hazugságaikat továbbra is feltétel nélkül tényként kezelik, pusztán azért, mert ők a véresszájú feministák.

Valószínűleg ezért támadtak neki a videojátékok iparának is. Amit, mint kiderült, nagyon rosszul tettek.
Azt azért meg kell hagyni, szépen előkészítették a dolgot. A szaksajtó egy részét a hatalmukba kerítették, majd előrángatták a bábjukat, Anita Sarkeesiant, akit lassan, de biztosan felépítettek, előtérbe toltak, felerősítettek, majd profitálni próbáltak belőle. Nem volt ugyanis nehéz előre felmérni, milyen reakciókat fog kiváltani a játékosokból, amikor a szubkultúrán kívülről jövő szélsőséges feminista idióta ordenáré baromságokat kezd el összehordani arról a hobbiról, ami világszerte tízmilliók számára oly kedves és fontos. A Sarkeesiant érő kritikák, vádak, támadások kereszttüzében pedig nem kellett mást tenniük, mint hátradőlniük, és rákezdeni a szokásos mondókára. Azaz, hogy a játékok és a játékosok mennyire szexisták, nőgyűlölők, kirekesztők, erőszakosak, hiszen lám, itt van ez a szegény, ártatlan, magányos hölgy, aki csupán a véleményét mondja el a dolgokról, és tessék, mennyi rondaságot kap érte a kis drága! Hát kell ennél több bizonyíték arra, hogy valami nincs rendben a videojátékokkal, az azt övező kultúrával, és magukkal a játékosokkal?! Nincs mit tenni, meg kell hát változtatni mindent, mert ez az állapot nem maradhat így!

Narratívájuk szerint a nőket szisztematikusan ki akarják üldözni az iparágból. Mint ahogyan ezt a szerencsétlen, ártatlan kritikust, Anita Sarkeesiant is tönkre akarják tenni, pedig ő csak annyit mondott, hogy azok a disznó játékosok egytől egyig szörnyetegek! Vagy például Zoe Quinn-t, mert hát szegény ugyan mindenkivel lefeküdt, aki kicsit is előremozdíthatta a nevetséges játékának karrierjét, de mi mást tehetett volna a lelkem egy olyan ellenséges közegben, ahol ilyen megpróbáltatások érik ezeket a bátor és hősies feministákat?! Vagy harmadiknak ott van például Brianna Wu, aki kicsit sem azért gerjeszti maga körül a feszültséget, hogy az aljas megnyilvánulásai után rendeltetésszerűen érkező viszontválaszok láttán segítségért kiabálva adományok után kuncsorogjon!
A szaksajtó idióták, SJW barmok és feminista propagandisták által irányított fele pedig gépiesen, rendszeres időközönként beszámol nekünk ezeknek a szegény, elnyomott asszonyoknak a megpróbáltatásiról. Azt mondják, minden a mi, azaz a játékosok hibája, miközben azért siránkoznak, mert az iparág nem elég nyitott és befogadó. Szerintük a játékosok és a játékos identitás halott, de jó hír, hogy a progresszív feminista nézeteiknek köszönhetően valamiféle pozitív fordulat indult el az iparágon belül. 
Mint említettem, eddig ez a taktikájuk remekül működött. De azt is mondtam, hogy ezúttal nagyon melléfogtak.

Mert akik hozzám hasonlóan eltöltöttek pár évtizedet a videojátékok világában, azok nagyon jól tudják, mivel állunk szemben. A konzolgyártókkal és kiadókkal napi szinten vívjuk sokszor kilátástalannak tűnő, mégis fontos harcunkat. A politikusokat jól ismerjük, elvégre amióta az iparág létezik, azóta próbálnak belőlünk profitálni azok, akiknek szüksége van valamilyen ellenségképre. Mi, a játékosok vagyunk a gonoszok, amikor egy jelölt az iparággal kapcsolatos ismereteket nélkülöző szülők szavazataira vágyik. Minket vesznek elő, amikor egy eszelős rohadék lövöldözni kezd egy iskolában vagy bevásárlóközpontban. Bármilyen szörnyűségről legyen is szó, biztosra vehetjük, hogy valahol valaki bennünket vádol vele.
A sajtóra meg kár is szót vesztegetni, elvégre mi vagyunk a tévécsatornák legnagyobb konkurensei. Illetve csak voltunk, mert mostanra a földbe tapostuk őket. Hiszen legnagyobb bánatukra nem nézzük az ő műsoraikat és reklámjaikat, helyette inkább játszunk valamivel, ami nagyobb élménnyel szolgál, mint az ő szánalmas próbálkozásaik. Hollywood pöffeszkedő urai is erőlködhetnek, ahogy kedvük tartja (a legtöbb nagy amerikai kábeltévé tulajdonosa valamelyik filmstúdió), de mi átlátunk a hazugságaikon. A videojátékok több pénzt termelnek, mint a filmek és a zeneipar együttvéve. Innentől kezdve pedig valahol érthető, miért támadnak bennünket ilyen vehemenciával.
De kibírjuk ezt is. Kibírtuk, amikor Jack Thompson azzal a váddal próbálkozott, hogy a videojátékok erőszakossá teszik a felhasználókat. Ugyanúgy azt is ki fogjuk bírni, hogy Anita Sarkeesian szerint a videojátékok szexistává és nőgyűlölővé nevelnek bennünket. Kibírjuk, hogy a Polygon, a Kotaku, a Gamasutra, a PockPaperShotgun, meg a többi oldal gyűlöl bennünket – a saját olvasótáborát, mert eddig sem tartottuk túl sokra sem őket, sem azt, amit képviselnek.
Kibírjuk, mert ezek az idióták semmi olyan hazugságot nem tudnak mondani rólunk, aminél rosszabbal ne vádoltak volna már bennünket az évek során. 
A feministák, mint mondtam, hatalmas hibát követtek el, amikor belekötöttek a játékosokba. De nem azért, mert bennünket nem tudnak megfélemlíteni – igaz, nem tudnak. Nem azért, mert mi nem hajtunk fejet a nyüszítő sipítozásaik és professzionális áldozati szerepük előtt – igaz, tényleg nem hajtunk. És nem is azért, mert mi nem hagyjuk magunkat, bárki is támadjon ránk – és tényleg nem hagyjuk, ahogy eddig sem hagytuk.
Hanem azért, mert ezzel az ostoba támadással felhívták magukra a figyelmet. A játékosok ennek a rohamnak hála megismerkedtek a feminizmus mai, nevetséges álarcával, és azzal a kettős mércével, amit képviselnek. És nagyon nem tetszik nekik az, amit látnak.
Amikor egy olyan hatalmas, nyitott, sokszínű és változatos csoport, mint amilyen a játékostársadalom talál magának egy közös ellenséget, ami még a kiadók szemétségeinél is jobban egyesíti őket, az bizony nem sok jóval kecsegtet. Mármint az ellenségre nézve. A feministák megrángatták az alvó oroszlán bajszát, aki ettől felébredt, és alaposan megcsócsálta őket. És bizony hiába kiáltanak szexizmust, kirekesztést, vagy éppen nőgyülöletet, az oroszlánt ez nem fogja érdekelni, mert ő csak azt teszi, amit a természete diktál neki. A játékosok természete pedig az évek során alkalmazkodott az ellenséges közeghez, az állandó támadásokhoz, a külvilág becsmérlő, lenéző és gúnyos hozzáállásához. Így ha valaki rángatja a bajuszát, annak leharapja a karját. Ilyen egyszerű az egész. Aztán nekiindul, és felfalja a többi végtagját is, amíg semmi nem marad belőle. Ez számunkra a valóság. Ilyen a mi önvédelmi mechanizmusunk.

Így aztán, kedves modern feminista barátaink, csak azt tudjuk mondani, hogy bárhol is ütitek fel a csúf pofátokat, az innentől kezdve az oroszlán vadászterületének számít. És továbbra is ti vagytok a préda. Bárhová is merészkedtek ezt követően, vagy bármit is szennyeztetek be korábban a hazugságok hálójával, mi ott is ugyanúgy bolondot csinálunk belőletek, ahogyan azt tettük veletek a videojátékok iparában. Tudnotok kell, hogy ismerjük a módszereiteket, és gondoskodunk arról, hogy mindenki más is megismerje azokat. Immár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ti nem képviseltek semmiféle egyenlőséget, ami viszont a videojátékok iparának egyik legfontosabb jellemzője. A mondandótok pedig épp olyan üres, mint a jövőtök, így nincs szükség túl nagy erőfeszítésre ahhoz, hogy eltakarítsunk benneteket és a propagandátokat, ahonnan csak kedvünk tartja!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése