Pedómacikát csípett fülön a #GamerGate!

Az évek során az SJW csürhe megszokta, hogy hazugságokkal, online nyomásgyakorlással, megszégyenítéssel, karriergyilkossággal, politikailag korrekt ostobaságok kényszeres erőltetésével szinte bármit elérhet, amit csak akar. Mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül kamuztak, kiforgatták az igazságot, megjátszott felháborodással hivatkoztak a sértett érzéseikre, mindezt pedig a "nagyobb jó" nevében tették. A "nagyobb jó" alatt természetesen a saját érdekeiket kell érteni.

Évekig ment ez. Hosszú időn keresztül rengetegen estek igazságtalanul, ártatlanul áldozatává ennek a beteges hordának. És jóformán senki nem mert egyetlen szót sem szólni ellenük, mert tartottak attól, hogy az SJW professzionális áldozatok azonnal különféle -izmusokat vágnak a fejükhöz, miközben magukat állítják be ártatlannak és elnyomottnak.

Ez ment egészen egy évvel ezelőttig. Aztán jött a #GamerGate, az élet pedig hirtelen egyre nehezebbé vált az SJW bohócoknak. Az online megszégyenítés immár nem működött. A hazugságaikat a kutakodások során egytől egyig leleplezték és feltárták a világ előtt. Az izmus vádak nem működtek, mert senkit nem érdekeltek többé. A politikailag korrekt nonszenszet a tények és az igazság pillanatok alatt helyre tette. Az SJW banda lebőgött a világ előtt. Nevetség tárgyává váltak.

Ezek után pedig nem csoda, hogy az anti oldal mélységes gyűlölettel és megvetéssel tekint ránk - elvégre mi fosztottuk meg őket a fegyverüktől, amivel sakkban tarthattak bárkit. De a dolog szerencsére ezzel nem ért véget. Mert hamar kiderült, hogy a magukat ártatlan és elnyomott áldozatokként prezentáló nagyszájú SJW idióták közül sokan bizony elvetemült, veszedelmes rohadékok. Zaklatók, csalók, szélhámosok - vagy ennél is rosszabbak. És az igazság egy különös fordulatának köszönhetően az utóbbi év során az általuk elindított folyamat megfordult, azaz immár nem ők azok, akik ártatlanokat támadnak és szégyenítenek meg, hanem ők kerülnek rivaldafénybe. Ráadásul az SJW módszerekkel ellentétben hazudni sem kell róluk ahhoz, hogy a kívülállók is lássák, kivel van dolguk.

A legújabb SJW díszpinty, akiről kiderült az igazság, Sarah Nyberg. A mi kis Sarah barátunk, aki egy éven át szemérmetlenül hazudozott a GamerGate támogatóiról, ugyanis a saját bevallása szerint egy mocskos, rohadt pedofil. Itt olvasható Milo Yiannopoulos cikke a kis tubarózsáról.

Egy pedó fülön csípése pedig jó dolog, gondolhatná a jóérzésű ember. Elvégre ez a nyomorék a saját 8 éves unokahúgáról készített fotókat. De a részletekről mindenki informálódhat a fenti cikkben. És azt hihetnénk, hogy a hír hallatán az anti oldal is megfelelően kezeli a helyzetet, elhatárolódnak ettől a pedómacitól, és a helyes dolgot cselekszik. 

Ám természetesen nem ez történt. És ha valakinek kétségei lennének azzal kapcsolatban, hogy az SJW horda nem más, mint egy beteges, belterjes szekta, csak vessen egy pillantást a hír hallatán szárnyra kapott antik reakciójára.

Bizony, mindenki jól láthatja. Ezek a férgek inkább védenek egy pedót, pusztán azért, mert az ő szélsőséges politikai nézeteiket vallja, minthogy azt mondanák, amit bárki más, jóérzésű ember mondana. És amint látható, sok ismerős név bukkan fel a listán. Jól jegyezzük meg őket, egytől egyig. A nyilvánvaló tények ellenére ezek a mocskok védik a saját elvtárukat. Ezek teszik ki az anti-GamerGate oldal prominens tagjait. Ezek próbálnak erkölcsi és morális kérdésekről kioktatni másokat. Ők az állítólagos "social justice" lelkes hívei. Ők próbálják a saját képükre formálni a világot. Ezek támogatnak egy pedofilt, ha az történetesen a ő oldalukon áll. Gratulálok,rohadékok!

Mint mondtam, a dolgok az utóbbi egy évben sokat változtak. Az SJW idióták most pontosan ugyanazt kapják vissza, amit ők előszeretettel gyakoroltak másokon. A nyilvánosság elé kerülnek, és ott megmérettetnek. Épp csak az a különbség, hogy nekünk nem kell hazudnunk és félrevezetnünk senkit a népharaghoz. A tények ugyanis önmagukban is elég ijesztő képet festenek róluk!

FRISSÍTÉS: ezen a linken találunk még néhányat azon szarháziak közül, akik támogatják a pedofíliát és pedofil pajtásukat.

FRISSÍTÉS 2: A cikk szerzője sem hagyta annyiban a dolgot, és bemutatta az olvasóknak azokat a beteg szektás idiótákat, akik a tények ellenére még most is támogatják a macinkat. Íme!

Bombafenyegetés a GamerGate összejövetelen

(Frissítve: 2015. 05. 03.)
Azt már megszokhattuk, hogy az anti-GamerGate oldal bátor katonái egymást túllicitálva próbálják megbélyegezni az etikusabb videojátékos szaksajtóért küzdőket. A leggyakoribb jelzők között megtaláljuk a rasszistát, a nőgyűlölőt, a kirekesztőt, a gyűlöletkeltőt vagy éppen a terroristát. A lista hosszú, rendkívül széles és szerteágazó, hiszen nyolc hónap alatt gyakorlatilag minden elképzelhető sértést a fejünkhöz vágtak a korrupt, leleplezett firkászok és a véresszájú SJW bohócok. És nem kíván ebben lemaradni a fősodratú média sem, ami az elmúlt évtizedek során eddig is minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy ezt az iparágat a sárba döngölje. 

Professzionális áldozataink mondvacsinált, kiforgatott, nevetséges indokokkal bélyegeznek bennünket alsóbbrendű létformáknak, és mikor szembesülnek azzal, hogy ettől nincsenek elragadtatva a megbélyegzettek, megjátszott siránkozások közepette rohannak az elvtársakhoz Patreon támogatások után könyörögve.

A Polygon, a Kotaku, meg a többi szutyok az összes picsogást hatalmas csinnadrattával kürtöli szét a világnak, bármekkora hazugságról legyen is szó. Persze szigorúan csak addig, amíg ők az "áldozatok". Mert hát a fene sem akarja, hogy az egyébként is ezer sebből vérző narratívájuk omladozó falai tovább repedezzenek, felfedve a valóságot a széles közönség előtt. Áldozatok kizárólag ők lehetnek, míg a GamerGate oldalon csakis gonosz elkövetőket és rosszindulatú trollokat találunk, akik tízezrével gyűltek egyetlen hashtag alá, és miközben kijátszották a hatóságokat, az FBI-t, a rengeteg vizsgálóbizottságot, meg akit csak kell, 8 hónapot áldoztak az életükből arra, hogy elüldözzék a szerencsétlen nőket az iparágból. Aki ezt a mesét szó nélkül beveszi, és aki nem kérdőjelezi meg azt, miszerint valami itt mintha nem stimmelne, az jobban jár, ha rövid önvizsgálatot tart és ellenőrzi, vajon helyes-e az az ideológia, amit követ. De ebben természetesen semmi új nincs, hiszen augusztus óta ennek a nonszensznek vagyunk a tanúi.

Na de mi történik akkor, amikor valaki tényleg túl messzire megy? Amikor a terrorizmussal rágalmazó idióták valódi terroristává válnak? Vajon mennyire érvényesül a kettős mérce, amikor ezredszerre is kiderül: az egyetlen veszedelmes, szélsőséges, kirekesztő csoport éppenséggel az, amelyik pontosan ezzel vádol bennünket? 

A mai estén volt egy összejövetel Washingtonban. A GamerGate mozgalmat támogatók gyűltek össze egy esti találkozóra egy helyi bárban, hogy végre személyesen is megismerkedjenek, és hogy jól érezzék magukat. Hozzájuk csatlakozott - egyebek mellett - Christina H. Sommers feminista és Milo Yiannopoulos újságíró, akik jó ideje támogatói ennek az ügynek. Összesen olyan 300-an lehettek, aminek hála zsúfolásig megtelt az a bizonyos kocsma. 

(forrás: https://twitter.com/BenBenMiri/status/594339726225592320)

És ahogyan arra számítani lehetett, ettől nem voltak éppenséggel elragadtatva a GamerGate mozgalmat ellenző SJW hópihék. A szokásos nyafizások, tiltakozások, zaklatások és fenyegetőzések menetrendszerűen érkeztek a rendezvénynek helyet biztosító kocsmába.

Ilyen üzenetek mellett a hely természetesen számos telefonhívást és e-mailt is kapott, amelyekben a kirekesztés ellen  és a tolerancia mellett küzdő bátor harcosok próbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy a tulajdonosok tiltsák be a "veszedelmes" eseményt. Mert ugyebár nincs is annál jobb bizonyíték valaki toleranciájára és nyitottságára, mint amikor az illető  fenyegetőzésekkel és hazugságokkal próbálja elhallgattatni a másik felet.

Az SJW katonák próbálkozásai azonban süket fülekre találtak, az összejövetel pedig egy darabig remekül alakult. És mikor a professzionális áldozatok és hárpiák megértették, miszerint ezúttal sem érdekelnek senkit az üres szólamaik és pitiáner zsarolásaik, egy picit tovább mentek a kelleténél. És mi lehet a következő lépés az ellenfelek elhallgattatására? Természetesen egy bombafenyegetés!

Hát, ez van. Az állítólagos "áldozatokról" ismét kiderült, hogy egyáltalán nem áldozatok, sokkal inkább beteges, megvadult őrültek, akik nem riadnak vissza semmitől. Vajon ezeknek az ostoba barmoknak eszükbe jutott, mennyire lesz jó ötlet bombával fenyegetőzni Washingtonban? Hogy ez kimeríti a terrorizmus fogalmát? Hogy innentől kezdve akaratukon kívül ők maguk lesznek a vizsgálatok célpontjai? És lássuk be, aligha lesz szükség hosszú időre, amíg a hatóságok felmérik, kik is az igazi terroristák, kirekesztők, fenyegetőzők és gyűlöletkeltők.

Ó, és arról se feledkezzünk el, hogy nem sokkal később még egy tűzriadót is kapott a kocsma, biztos, ami biztos alapon. 

Azonban a fenyegetőző jómadarak újfent nem jártak sikerrel. Az összejövetel néhány órával később folytatódott, a résztvevők visszatértek a szórakozóhelyre, és mindenki elégedett volt. Ez az éjszaka pedig az ostoba, megveszekedett bolondoknak köszönhetően mindennél jobb muníciót biztosított arra, hogy SJW barátainkat még mélyebbre ássuk a saját mocskukban és hazugságiakban.

Mert az úgy bizony nem megy, hogy miközben teli pofával bennünket bélyegeznek terroristáknak, valójában ők maguk a terroristák. Azt még a szélesebb közönség gyomra is nehezen veszi be, amikor a tolerancia nevében zsarolással és fenyegetésekkel próbálnak elhallgattatni olyanokat, akik az ég világon semmi rosszat nem tettek azon kívül, hogy megkérdőjelezték a hazug narratívát. 

A média átlátszó meséje, amely szerint a GamerGate mozgalmat támogatók egytől egyig internetes szörnyetegek (és nem mellesleg mindannyian fiatal fehér férfiak), akik a bátor, hősies Anita Sarkeesian, Brianna Wu és Zoe Quinn ellen fogtak össze, a valóságban immár képtelen megállni a helyét. Minden egyes nappal újabb és újabb bizonyíték kerül napvilágra a szélsőséges SJW barátaink mocskairól és aljasságáról. 

Pontosan ezért próbálják ők minden lehetséges eszközzel megakadályozni azt, hogy az emberek szemtől szemben találkozzanak a valódi GamerGate-tel. Mert nincs annál veszélyesebb dolog egy összehangolt médiahazugságra nézve, mint amikor valaki a saját szemével győződik meg arról, hogy amit eddig mondtak neki, az tényleg nem több, mint hazugság. A közösségi médiákon kedvükre kamuzhatnak, terjeszthetnek, amit csak akarnak, de ez manapság már semmire sem elég. Egyre többen értik meg, miről is van szó és mi folyik a háttérben. A mindenen megsértődők és felháborodók ideje kezd lejárni. Senkit nem érdekelnek. Senki nem kíváncsi rájuk. Senki nem hisz nekik.

Nemrég volt szerencsénk a Protein World metrókampányához, ami szintén egy bombafenyegetésben csúcsosodott ki.

Aztán ott voltak a Calgary Expo-n történt események (ahonnan kitiltották a Honey Badger Brigade nevű csapatot pusztán azért, mert egy beszélgetés során kifejezték nemtetszésüket a mai feminista dogmákkal szemben), és most ez. A dolgok bizony kezdenek elkanászodni. 

Vajon a Polygon, a Kotaku és a többi SJW pöcegödör miként fogja tálalni a mai éjszaka eseményeit? Vajon milyen szigorral fogják elítélni a tényleges terroristatevékenységet, amikor eddig minden létező mocskot próbáltak a mi nyakunkba varrni? Vajon egyáltalán írni fognak egyetlen sort is erről a sajnálatos eseményről? Erősen kétlem. De nem is szükséges. A hallgatásuk sokkal hangosabb minden egyes legépelt szavuknál!

FRISSÍTÉS: A Kotaku nem kis meglepetésemre tényleg lehozott egy anyagot az esetről! Igaz, az általuk megírt sztori olyan lett, amilyenre számítani lehetett - elfogult, hazug és félrevezető. De legyünk őszinték, néhány "apró" javítás és korrigálás után szinte már olvashatónak nevezhető!

És hogy gyorsan kiküszöböljék a csorbát, amit ezzel a cikkel a hazug narratívájukon ejtettek, továbbá hogy elkerüljék a hibbant, beteges, szélsőséges olvasótáboruk haragját, amely most bizonyára nem repes az örömtől, amiért egyáltalán szóvá merték tenni ezt az esetet, a kommenteket természetesen rongyosra cenzúrázzák. De erre is számítani lehetett, ezért előrelátó módon a hozzászólók lementik a véleményüket, és ha "véletlenül" az nem megy át a Kotaku szűrőjén, hát megosztják azt máshol. 

Hiába, az internet nem felejt!

A sci-fi/fantasy műfaj rajongói visszakövetelték a Hugo Awards díjátadót

2014. augusztusában indult útjára a #GameGate mozgalom. Méghozzá olyan lendülettel, amihez foghatót valószínűleg még sosem tapasztalt egyetlen szórakoztatóipari ágazat sem. A robbanásszerű rajt talán legfontosabb (bár nem az egyetlen) okozója természetesen az a 11, egyetlen nap leforgása alatt megjelent cikk volt, amit a szaksajtó korrupción, csaláson, etikátlan magatartáson és mocskos ügyeskedésen ért szegmense okádott ki magából. Ezek aztán egységesen "Gamers are Dead" néven vonultak be az iparág történelmébe. E zsurnalisztikai mesterművekben aztán a kiváló, bár erkölcsileg némiképp megkérdőjelezhető firkászok a játékosokat elhordták mindennek, aminek csak lehetett: terroristáknak, rasszistáknak, nőgyűlölőnek, kirekesztőknek, megkeseredett és hisztis gyerekeknek, akik csak attól félnek, hogy elveszik tőlük a szórakozásukat. Akik hozzám hasonlóan az első perctől kezdve részesei a mozgalomnak, valószínűleg sosem fogják elfelejteni azt a napot.

De mindez legalább ugyanilyen emlékezetes marad az ellentétes oldal számára is, hiszen pont ezek a cikkek tették olyan naggyá, olyan erőssé és olyan keménnyé a mozgalmat, mint amilyen. És a hét hónapnyi csatározás során számtalanszor egyértelművé tettük, hogy nem lesz nyugtunk addig, amíg az utolsó féregnyúlványt is eltakarítottuk ebből az iparágból.

És hogy miért fontos mindez? Bizony azért, mert mostanra számos más ágazat is kezd ráébredni, miszerint igenis van mód visszavágni ennek a klikkesedő, belterjes társaságnak. A képregények rajongói ébredeznek, és nagyon nem tetszik nekik az, ami a rájuk bocsátott hosszú álomból való eszmélés után a szemük elé tárul.

Na meg aztán itt van a sci-fi/fantasy műfajt kedvelők széles rétege, akik pár napja a játékosokhoz hasonlóan szintén ízelítőt kaptak abból, kik is telepedtek rájuk és szívják a vérüket. Épp csak az a különbség, hogy ők már három éve küzdenek az SJW idióták és azok szélsőséges nézetei ellen a Sad Puppies nevű kampánnyal. Ez nem más, mint egyfajta részvételre buzdító felhívás, ami arra próbálja rávenni az ilyen tartalmú könyvek és novellák fogyasztóit, hogy szavazatukkal járuljanak hozzá az évenkénti Hugo Awards díjak győzteseinek meghatározásához. Mert bizony az a helyzet, hogy a Hugo évek óta egy kis, de annál befolyásosabb társaság kezében van, akik egymásnak osztják a díjakat, kirekesztve mindenkit, aki nem áll be a sorba, nem vall velük azonos politikai nézeteket vagy nem olyan tartalommal áll elő, amely megfelelne az ő elvárásaiknak. 

A Sad Puppies mozgalom éppen ezen belterjes csoportok ellen jött létre. A sci-fi és fantasy rajongókat biztatta arra, hogy szavazzanak a kedvencükre, és ne hagyják, hogy mások döntsenek helyettük. És három év után végre sikerrel jártak! Idén rengeteg olyan jelölt jutott be a nevezettek közé, akiknek máskülönben esélyük sem lett volna erre. Az SJW banda megbukott. Felmosták velük a padlót a műfaj valódi rajongói. Megsemmisítő vereséget szenvedtek, ráadásul leleplezték magukat azok előtt is, akiknek eddig fogalmuk sem volt arról, mi folyik a színfalak között. Minderről (és a Sad Puppies kampányról) ITT olvashatunk bővebben, egyenesen a mozgalom elindítójától!

És mi volt erre a válasza a porig alázott szemétládáknak, akik azt hitték, az ő kezükben van minden döntés és hatalom? Megszégyenülve meghátráltak és fejet hajtottak a többség akaratának? Egy fenét! Ezek az idióták másodszor is eljátszották ugyanazt, amit a videojátékos szaksajtó augusztusban már egyszer kipróbált- és amivel hatalmas bakot lőtt!

Ugyanaz a szóhasználat! Ugyanaz a retorika! Ugyanaz a mondanivaló és narratíva! A sci-fi/fantasy rajongók mind szexisták, szélsőségesek, kirekesztők és kártékonyak. Csak ártani akarnak ennek a szép, nemes rendszernek, és ok nélkül támadják a szegény, galamblelkű SJW jómadarakat, akik kizárólag igazságot akarnak hozni a közösségbe! 

Egészen elképesztő, hogy ezek az idióták ennyire nem tanulnak a saját bénaságukból. Döbbenetes az a mértékű ostobaság, ami arra készteti őket, hogy másodszor is elkövessék ugyanazokat a hibákat, amik a videojátékos pajtásaik vesztét okozták. Ezek a szemétládák ismét rátámadtak a saját közönségükre. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az a bizonyos közönség ettől igencsak morcos lett!

A Hugo Awards díjakat idén végre jó eséllyel olyanok kapják meg a három év után sikeressé váló Sad Puppies kampánynak hála, akik azokat ténylegesen megérdemlik, és nem pedig azok, akik elég mélyen benyaltak a megfelelő döntnököknek (a jelöltek listája). 

De abban is biztosak lehetünk, hogy ezek a nyavalyások a háttérben már azon dolgoznak, milyen szabályváltoztatásokkal tudnák megőrizni alaposan megrendült pozícióikat. Azaz jövőre valószínűleg megváltoznak majd a viszonyok. Sőt, talán még idén kitalálnak valamit, hogyan tudnák semmissé tenni a jelöléseket. A hisztiszint pedig soha nem látott magasságokba csapott!

Ám bármivel is próbálkozzanak, akármilyen furmányt szeretnének bevetni, innentől kezdve semmi nem fog működni. Az egész közösség előtt lelepleződtek, ráadásul immár a #GamerGate mozgalom is rajtuk tartja a szemét. Ez pedig a lehető legrosszabb hír azok számára, akik szemernyi tisztességet sem képesek kifacsarni magukból.

Hét hónapnyi #GamerGate - eredmények

Akkor csupán a tisztánlátás végett vessünk egy gyors pillantást arra, hogyan is alakulnak anti-GamerGate barátaink törékeny harcállásai most, március végén, 7 hónappal az online balhé kirobbanását követően!

1. A Joystiq január végén, február elején végleg bedobja a törülközőt (Breitbart.com).

2. Egy hónapra rá kedvenc Gamasutra szerkesztőnket, Leigh Alexandert minden jel szerint kivágják, mint macskát szarni (TheRalphRetort.com). De hogy mindez ne legyen túlságosan feltűnő, kap egy új állást a vadi új Offworld nevű oldalnál - ami a jelek szerint mostanra (rekord gyorsasággal) szintén a feledés homályába veszett. 

Nagypofájú, de üresfejű asszonyságunk egyébként az utóbbi időszakban szánalmas kunyerálásmódba kapcsolt, ami legalább olyan szórakoztató látványt nyújt, mint amennyire ciki rá nézve.

3. A mai napon féregnyúlvány Ben Kuchera, a Polygon nevezetű szörnyű propagandaoldal egyik feje bejelenti, hogy kiégett, pihenésre vágyik, ezért egy időre távozik a rivaldafényből (archive). Persze, én örömmel elhinném neki, hogy valóban ez áll a dolgok hátterében, de inkább mégsem teszem. Elvégre az a jómadár a végtelen egójának hála egymaga többet ártott a Polygonnak, mint az ott dolgozó többi idióta együttvéve, és ezt valószínűleg a magazin tulajdonosa, a Vox is észrevette - leginkább abból, hogy mostanra nem maradt egyetlen értékelhető hirdetőjük sem. Azaz esélyes, hogy Kuchera bácsit is lapátra tették, ahogyan azt kell.

És úgy tűnik, nem ő az egyetlen!

Természetesen máris indul a jó, öreg Patreon kuncsorgás!

4. A modern nyugati újságírás szégyenfoltja, a Gawker december és március között elveszítette a látogatói majd' kétharmadát, ami számszerűsítve annyit tesz, hogy a havi 19 milliós kattintásuk lement olyan 7 millióra. És remélhetőleg ez a tendencia csak tovább fog javulni!

5. Nagyon úgy tűnik, hogy hirdetők, támogatók és tényleges olvasók nélkül a Destructoid és a RockPaperShotgun lényegében csak azért nem húzta még le a rolót, mert a tulajdonosi kör egy darabig még pumpál beléjük némi pénzt. Hogy meddig, az jó kérdés, de az biztos, hogy senki nem szereti talicskával szórni a zöldhasúakat!  

6. Mindeközben az Escapist megszabadult bizonyos káros tényezőktől (Movie Bob), az etikus újságírás rögösebb, de hosszú távon kifizetődő útjára lépett, felvett néhány alkalmas embert, és átment felhasználóbarát oldallá. És különös módon azóta sikeresebb, mint előtte bármikor!

Lehetne még egyéb eredményeket is felmutatni, de teljesen fölösleges erőfeszítés lenne. A tendencia napnál is világosabb, azt pedig a kezdetektől fogva tudtuk, hogy ez a harc nem sprintverseny, hanem hosszútávfutás lesz. És ők azok, akik kezdenek kifogyni a szuflából. 

Ezen a ponton a videojátékos szaksajtó tényleg kezdhetne elgondolkodni azon, vajon mennyire jó ötlet bárkinek is rátámadnia a saját olvasótáborára. Mert a jelek szerint számukra ez nem bizonyult nyerő stratégiának!

FRISSÍTÉS: Kucherát nem vágták ki, hanem egyszerűen letiltották arról, hogy videojátékokról írjon. Ez így még az eredeti forgatókönyvnél is mókásabban hangzik! 

A Lionhead Studios is engedett a hisztis SJW idióták nyomásának

Az eredetileg a videojátékok világából kiindult, ám mostanra gyakorlatilag valamennyi szórakoztatóipari ágazatot érintő #GamerGate mozgalom minden népszerűtlen állítás ellenére 7 hónap elteltével is teljes erőbedobással zakatol. Ennek pedig leginkább az az oka, hogy az etikus sajtóért, a szabad vélemény -és szólásszabadságért, valamint a belterjes uram-bátyám viszonyok eltakarításáért küzdők minden sarkon ugyanazokba az ellenfelekbe botlanak bele. Hisztis, unatkozó feministákba, social justice warrior szélsőségesekbe, puritán rinyagépekbe, akik mindent és mindenkit kontrollálni, tiltani, cenzúrázni szeretnének, ami nem fér bele torz és beteg világnézetükbe.

És az állítólagos elnyomás ellen "harcoló" tényleges elnyomók most a Lionhed Studios-t szemelték ki prédának, majd a jól bevált kényszerítéssel és ugyanilyen jól ismert semmitmondó szlogenjeikkel általános támadást indítottak a fejlesztőcsapat alábbi Twitter bejegyzése ellen.

A képet a számomra eddig teljesen ismeretlen National Cleavage Day alkalmából tette közzé a gárda a hivatalos oldalukon. Itt fontos megjegyezni, hogy a fejlesztők mindezt természetesen viccnek szánták, a kérdéses rajz pedig nem másból, mint a saját játékukból származik.  

Ám az mostanra valószínűleg mindannyiunk számára egyértelművé vált, hogy modern feministáink és az Orwelli világért küzdő felebarátaink szótárából hiányzik a "vicc" szó, és egyáltalán nem érdekli őket az sem, hogy valaki a saját szellemi tulajdonát ott, akkor és olyan körülmények között teszi közzé, ahogyan szeretné. Persze, ugyanezen embertársaink már ott tartanak, hogy egy egyszerű tapsolástól is kiveri őket a frász (YouTube link), így nem is csodálkozhatunk, ha a dekoltázs napján sokkot kapnak egy pár habos csöcstől. 

SJW kispajtásaink a fenti kép láttán természetesen azonnal szexizmust és kirekesztést kiáltottak. Menetrendszerűen jöttek a "nők tárgyként kezelése", a "disznó férfiak szexuális játékszere" és az "ezzel elidegenítik a nőket a játékoktól" sirámok, amelyek legalább olyan unalmasak már, mint amennyire nevetségesek.

Ám ez önmagában nem jelentene problémát. Mindenkinek joga van felháborodni azon, amin akar, és ugyanígy megteheti azt is, hogy nevetséges érzéseinek gyerekes hisztik közepette hangot ad. Azt ugyan nem értem, mit keres egy ilyen valaki az interneten, vagy egyáltalán hogyan képes létezni a való életben, ha mást sem csinál, mint megsértődik és hangosan szajkózza vélt áldozati komplexusait. De ez legyen csak az ő baja. 

Az igazán szomorú az egészben az, hogy a korábbi esetekhez hasonlóan az "elkövető", vagyis a Lionhead Studios itt is engedett a cenzorok nyomásának. Eltüntették a bejegyzést és sűrű bocsánatkérések közepette hajlongtak egy sort olyanok előtt, akik fikarcnyit sem tudnak sem róluk, sem a játékokról. Mert hát a jogok ugyebár ott érnek véget, ahol a feministák drágalátos érzései elkezdődnek!

Elkeserítő, hogy ismét csak ezek a morális pánikot gerjesztő szélsőséges elnyomók diadalmaskodnak a kreatív szabadság és nyílt véleménynyilvánítás felett. Öncenzúra ez a javából, ami megbénítja a szórakoztatóipart és ami az utóbbi 2-3 évben többet ártott a videojátékoknak, mint arról Jack Thompson és a hozzá hasonló agresszorok valaha is álmodhattak. 

És itt a dolog lényege. Ugyanis ennek a folyamatnak csakis azok szabhatnak határt, akik abban a pozícióban vannak, mint most a Lionhead. Ők azok, akik beinthetnek a rikácsoló hárpiáknak és véget vethetnek az ostoba támadásoknak. Ők küldhetik el a fenébe a sértett érzéseket. Ha lenne elég vér a pucájukban, akkor azt tennék, amit mindenki más tenni szokott a hangos, ám jelentéktelen kisebbségek fanyalgásai során: az ég világon semmit! 

Ők mondhatnak egyedül nemet a cenzúrára. Ők mondhatják, hogy köszönik, de nem veszik figyelembe a nem-játékosok észrevételeit a saját termékükkel kapcsolatban. De nem tették. Milyen kár, hogy ennek köszönhetően újfent ugyanazt a történetet kell végignéznünk, amit már oly sokszor láthattunk az utóbbi évek során. Újfent a nyávogó, akaratos, hisztis idióták óhaja teljesült. Hol van ennek a vége? Ki az, aki végre a sarkára fog állni?

Hogy a Lionhead lesújtó döntését a kép törléséről hogyan fogadta a videojátékokat valóban szerető közönség, azt el lehet képzelni. A fejlesztőcsapat így most két tűz közé szorulva őrlődhet azon, vajon hogyan is jutottunk idáig. És közben nem látják meg az iróniáját annak, hogy éppenséggel a saját öncenzúrájuk volt a következő lépés afelé az üres, polkorrekt világ felé, amit egyikünk sem kíván magának. 

A fejlesztők egy ártatlan bejegyzéssel akaratukon kívül egy háborús zóna kellős közepén találták magukat, és rá kellett jönniük, hogy amíg a egyik csatározó fél el akarja hallgattatni őket, addig a másik azért harcol, hogy ők akkor és azt tegyenek közzé, amit csak akarnak. Az egyik fél cenzúrázni akarja őket, a másik pedig értük is küzd, miközben tűri a rá zúduló támadások mérhetetlen özönét. Ennél keményebb ébresztőt aligha képzelhet el bárki, aki eddig semleges volt a #GamerGate jelenséggel kapcsolatban. És a jelek szerint valóban kezdik érteni a dolgok valódi súlyát.

Na igen. Meg tudom érteni őket - ahogy mindenki, aki ilyen vagy olyan formában valaha is szembesült a hibban SJW zombik és az őket kiszolgáló korrupt szaksajtó támadásaival. 

És mit szólt a Lionhead Studios döntéséhez a szakma és a többi fejlesztőgárda? Nos, finoman szólva sem voltak elragadtatva az öncenzori döntéstől!

A fentiekhez, úgy vélem, nem szükséges bármit is hozzáfűznöm! Csak annyit, hogy íme a jövő, kedves szórakoztatóipar!

  

Viszlát, művészi szabadság - a DC visszavonta az ellentmondásos borítót

Újabb nap, újabb szégyenletes esemény a szórakoztatóiparban és a művészetben. Ráadásul nem mellékesen az alkotói szabadság is kapott egy méretes ütést a mogyoróira, hogy tudja, hol a helye napjaink polkorrekt köpönyegbe burkolózó aljas, visszataszító cenzorainak ocsmány világában.

Történt ugyanis, hogy a DC tegnap bejelentett egy új, nem mellesleg opcionális borítót a Batgirl sorozatuk 41. számához. Íme!

A képen a Joker és Batgirl láthatóak. Akik ismerik a két karakter előtörténetét (azaz olvasták Alan Moore The Killing Joke című remekművét), azok egy pillanat alatt felismerik, miről is szól a jelenet. Ez a sötét, komor és zseniális borítóterv leplezetlenül tiszteleg a legendás előzmény előtt, és ami egyszerűségével is sokatmondó, beszédes kedvcsináló a képregény elsődleges célközönsége számára. Röviden tehát megtestesít mindent, amitől egy rajz túlnő önmagán, és művészetté válik.

De mondanom sem kell, nem mindenki volt elragadtatva ettől. A bejelentést követően ugyanis szinte azonnal befutottak a hibbant, szélsőséges feministák, SJW kretének, hivatásos felháborodók és unatkozó internet-aktivisták, akik fröcsögve estek neki a borítónak. Elborult állításaik szerint mindez nem más, mint a nők elleni erőszak dicsőítése, „rape culture”, a szexuális erőszak és bántalmazás áldozatainak semmibe vétele, és minden más, amit ezek az idióták hasonló helyzetekben szajkózni szoktak. Azzal is bajuk volt, hogy az illusztráción Barbara Gordon tehetetlennek és/vagy gyengének van beállítva, és aki reménytelenül ki van szolgáltatva a bohóc gonoszságának.

Mindezen hisztinek a kicsúcsosodása a #CHANGETHECOVER hashtag lett, amely – mint a neve is mutatja – a borító megváltoztatását követelte. És néhány órával ezelőtt kiderült, hogy a DC engedett a nyomásnak és sajnos visszavonta az opcionális borítótervet.

Az illusztráció készítője, Rafael Albuquerque a döntés után a következő nyilatkozatot tette az esettel kapcsolatban:

My Batgirl variant cover artwork was designed to pay homage to a comic that I really admire, and I know is a favorite of many readers. ‘The Killing Joke’ is part of Batgirl’s canon and artistically, I couldn’t avoid portraying the traumatic relationship between Barbara Gordon and the Joker.

For me, it was just a creepy cover that brought up something from the character’s past that I was able to interpret artistically. But it has become clear, that for others, it touched a very important nerve. I respect these opinions and, despite whether the discussion is right or wrong, no opinion should be discredited.

My intention was never to hurt or upset anyone through my art. For that reason, I have recommended to DC that the variant cover be pulled. I’m incredibly pleased that DC Comics is listening to my concerns and will not be publishing the cover art in June as previously announced.

With all due respect,

Rafa

Tehát lényegében ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, aminek sajnálatos módon az utóbbi időben egyre többször vagyunk a tanúi. A felháborodók mélyen megsértődtek valamin, amiről semmit nem tudnak, és a jól bejáratott szlogenjeiket lobogtatva támadást intéztek a rajz, vele együtt pedig a művészi és alkotói szabadság ellen. Elvégre érzések sérültek, ami az ő beteges nézeteik szerint mindent felülbírál, mindenek felett áll, és aki packázni mer ezzel az érzékeny kérdéssel, arra teljes erejével lesújt a feminista/SJW csürhe rettenetes haragja!

A DC Comics a döntését a következőképpen indokolta:

We publish comic books about the greatest heroes in the world, and the most evil villains imaginable. The Joker variant covers for June are in recognition of the 75th anniversary of the Joker.

Regardless if fans like Rafael Albuquerque’s homage to Alan Moore’s THE KILLING JOKE graphic novel from 25 years ago, or find it inconsistent with the current tonality of the Batgirl books – threats of violence and harassment are wrong and have no place in comics or society.

We stand by our creative talent, and per Rafael’s request, DC Comics will not publish the Batgirl variant. – DC Entertainment 

Mindez akkor cenzúra lenne? Egyesek szerint nem, hiszen a döntés nem felülről érkezett, nem irányított vagy előre lefektetett rendszer szerint zajlott, és végeredményben a DC maga döntött arról, miként kíván véget vetni az ellentmondásos esetnek. Ugyanakkor egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, hogy a tömegek nyomásgyakorlása, a hisztikampányok, az irányított düh ugyanolyan cenzúrához vezetnek, mint a szó klasszikus értelemben vett jelentése.

Amikor pedig a művészetnek meg kell felelnie a politikailag korrekt nonszenszeket hirdetők elvárásainak, onnantól kezdve megszűnik a szabad alkotás, véleménynyilvánítás és önkifejezés. Be kell állni a sorba és követni az előírásokat, különben jön a bojkott, a cenzúra, a felháborodás, a személyes vádaskodások özöne. Nyílt, egyértelmű támadás ez minden ellen, amit a szórakoztatóiparról tudni vélünk, és mindezt álságos, hazug csomagolópapírban tálalják fel nekünk. Márpedig nagyon nem kellene engedni ennek a nyomásnak, mert ha ez így megy tovább, hosszú távon rendkívül súlyos, maradandó következményekkel kell számolnunk valamennyi iparágban.

A DC Comics döntése már csak azért is csalódást keltő, mert ők is tisztában vannak azzal, hogy akik a borítótervet ellenezték, azok nem az ő közönségük. Akik lelkesen dühöngtek a nagy semmi miatt, azok eddig sem vásároltak képregényt, és ezután sem fognak vásárolni. Teljességgel mindegy a számukra, milyen illusztrációt fog kapni a kérdéses füzet, hiszen soha nem akarták megvásárolni azt. És egy ilyen csoport igényeinek megfelelni, miközben figyelmen kívül hagyják a valódi célközönséget, meglehetősen felelőtlen döntés a kiadó részéről.

És akkor vessünk egy pillantást magára az elkaszált borítóra, amit az esetnek hála most valószínűleg sokkal nagyobb figyelem övez annál, mint amennyit eredetileg kapott volna.

Az 1988-as The Killing Joke történetben a Joker azt próbálja bebizonyítani a maga torz eszközeivel, hogy a normálisat és az őrültet csupán egyetlen, igazán rossz nap választja el egymástól. A tesztalanya pedig James Gordon rendőrfelügyelő, akit elrabol és bezár egy vidámparkba. És hogy azt a bizonyos rossz napot biztosítsa a számára, lelövi a lányát, Barbara Gordont/Batgirlt, aki a golyónak köszönhetően csípőtől lefelé megbénul, és akinek agonizálását a Joker fotók képében bemutatja a tehetetlen apának.

Barbara Gordon ezt a történetet követően megszűnt Batgirl lenni. Ám ezzel együtt felvette az Oracle álcát, számítógépes zseni és hacker lett belőle, amitől egycsapásra sokkal nagyobb segítséggé vált Batman számára annál, mint Batgirl-ként valaha is volt. Jobb, erősebb és érdekesebb karakter lett belőle. Természetes evolúció volt ez a figura számára.

Igaz, Batgirl ismét védtelennek és sebezhetőnek tűnik ezen a bizonyos borítón, míg a Joker természetesen sötét és fenyegető. És ez ugyebár egyesek szemében nem kívánatos dolognak minősül. Mert hát az ég óvjon meg bennünket attól, hogy a hős veszedelembe kerüljön, és még inkább attól, hogy a rosszfiút ténylegesen rosszfiúként állítsák be nekünk! Mégis, ki hallott már olyan elképesztő fordulatról, miszerint a Joker (jellemének megfelelően) visszataszító, hátborzongató és ellenszenves karakterként van feltüntetve?! És mégis hogyan jönnek ahhoz a szerzők, hogy a sztori főszereplője kénytelen legyen kiverekedni magát valamiféle aktuális galibából?!

A borítókép ellenzőinek mindössze ennyi kellett a vérnyomásuk megemelkedéséhez és az érzéseik sérüléséhez. És ez finoman szólva is tragikomikus. Biztos, hogy ezeknek az embereknek teret kell engedni akár a képregények, akár bármelyik más iparág berkein belül?

Csupán az érdekesség kedvéért, ki is volt az, aki a DC részéről mellébeszélt, hazudozott és ferdített a történtekkel kapcsolatban? Egy bizonyos Cameron Stewart. 

 

Ugyanez a Cameron Stewart...

Véletlen lenne? Meglehet. De meg kell mondjam, az utóbbi 7 hónapom olyan volt, mintha egy valódi, testet öltött összeesküvés-elmélet kellős közepébe csöppentem volna, ami bármilyen hihetetlennek is tűnhet kívülről nézve, számomra nagyon is kézzelfogható és valóságos. És ezen a ponton engedtessék meg nekem, hogy ne higgyek már a véletlenekben!

Források:
adrianchm
Feels and Reals

A videojátékok cenzúrázásának jelene és jövője

Szégyen, nem szégyen, akkor is csak nemrég jutott a tudomásomra, milyen áldatlan állapotok uralkodtak évtizedeken keresztül a képregényiparban a tengerentúlon. Természetesen erről az ocsmányságról beszélek: CCA - Wikipedia

A dolog lényege, hogy egy önmagát fontosként beállító sóhivatal döntött arról, mi elfogadható és mi nem az egész ágazatban. Szabályoztak mindent, amit csak el lehet képzelni. Nincs vér. Nincs erőszak. Nincsenek csöcsök. Nincsenek drogok. A jónak minden esetben diadalmaskodnia kell a gonosz felett. A bűnözők minden esetben a rosszak, míg a rend őreit tilos negatív színben feltüntetni.

Akik nem álltak be a sorba és nem feletek meg az elvárásaiknak, azok nem kaptak pecsétet. És nem ám képletes értelemben vett pecsétről van ám szó, hanem erről a szépségről:

Ha nem volt pecsét, a nagykerek nem álltak szóba veled, és a reklámozók sem szívesen foglalkoztak a termékeddel. Az igazat megvallva nem sok esélyed volt érvényesülni, ha nem feleltél meg a CCA csodálatos követelményeinek. A rendszer nevetségesebb volt, mint manapság Hollywood azzal a fránya korhatár-besorolási mániájával - pedig ez egyáltalán nem kis teljesítmény a "nevetségességi" versenyben! Igazi, hamisítatlan cenzori hivatallal állunk hát szemben.

Ez a bagázs majd' 50 éven át basáskodott a képregények tartalma felett. Ők voltak azok, akik a törékeny, butus, tudatlan olvasókból nem nézte ki, hogy azok maguk is képesek eldönteni, milyen tartalommal kívánnak találkozni. Milyen rendes tőlük!

A szlogenjük természetesen az volt, hogy védik az ifjúságot a „káros tartalmaktól” és nem kívánatos gondolatoktól. Hát ki merne ilyen nemes célok elé akadályt gördíteni, nem igaz? Ki ne akarná védeni a szegény, ártatlan gyerekeket a szórakoztatóipar borzalmai elől? Ja, hogy elmúltál 18? 28? 38? Akkor is mi döntünk helyetted, te tudatlan, mentálisan befolyásolható fogyasztó. Mindez a te érdeked, hát nem érted?!

Mondanom sem kell, ez a szabályozás két dolgot eredményezett. Egyrészt a képregények teljes mértékben egysíkúakká váltak, eltűnt belőlük minden egyediség, minden morális kérdés vagy erkölcsi dilemma. Az ember újra és újra ugyanazt olvasta, épp csak más címmel és szereplőkkel.

Másrészt a pecsét megléte a készítőket automatikus öncenzúrára kényszerítette. Egyértelmű és világos volt, mi mehet át a rostán és mi az, amivel fölöslegesen próbálkoznak, ennélfogva nem sok értelme volt feszegetni a határokat.

A szabad, korlátok nélküli művészet ilyen keretek között egyszerűen nem létezhetett. Ám a CCA mostanra – hála az égnek – semmivé vált. A képregénykiadók hosszú idő után beintettek neki, ezzel pedig szertefoszlott minden hatalma. A rajongók pedig csak abban reménykedhettek, hogy ehhez hasonló szégyen soha többé egyetlen iparággal sem fog megtörténni.

Pedig egyre inkább úgy tűnik, kezdünk visszatérni a cenzúra nemesnek semmiképp nem nevezhető gyökereihez. Igaz, ezúttal egy másik ágazatot veszélyeztet a dolog.

Egy ideje már gyanítom, hogy a videojátékokat kívülről támadó szélsőséges feminista hárpiák, és az őket foggal-körömmel védelmező mocskos, alapjaiban korrupt, hazug és álságos szaksajtó közösen azon fáradozik, hogy ezt a huszonvalahány-milliárd dolláros iparágat kontrollálja. Vagy legalábbis megpróbálják úgy irányítani, hogy abból vastagon profitáljanak. Az utóbbi években átvették a pozíciókat a különféle játékos oldalak szerkesztőségeiben, és ők kerültek adminisztrátori és moderátori pozíciókba a fontosabb fórumokon (Reddit, NeoGAF, 4chan). Miután pedig befutott Anita Sarkeesian, a messiásuk, és elkezdte a „popkultúra-kritikus” álcája alatt terjeszteni a hazugságokat, féligazságokat és megtévesztéseket arról, miszerint a videojátékok kirekesztővé és szexistává nevelik az embert, a veszedelmes játszma kezdetét vette.

Mert hát ki lehet olyan szívtelen és érzéketlen, hogy nem gondol szerencsétlen nők-asszonyok sértett érzéseire? Ki ne védené meg a hős amazont, aki halált megvető bátorsággal bemerészkedik egy hímek által dominált iparágba? Miért hunyunk szemet a kisebbségek és a gyengébbik nem kirekesztése előtt?

Vádak érik a szerencsétlen nőnemű kritikust, miután az oltári nagy hülyeségeket beszél? Nőgyűlölet! Ellenvéleménye van valakinek? Zaklatás!

Ilyen légkörben pedig mégis ki merne szót emelni az ellen, amit az iparágat támadók és a nekik csontig benyaló firkászok mondanak, legyen szó bármilyen hajmeresztő ostobaságról is? Hiszen senki nem szereti, ha nőgyűlölőnek, kirekesztőnek, szexistának vagy akármi másnak nevezik minden ok nélkül. Ezzel a visszataszító módszerrel remekül lehet biztosítani, hogy ne jusson tér az ellenvéleményeknek.

Az indíték tehát megvan. Ezúttal a „Gondolj a gyerekekre!” helyett a „Gondolj a nőkre!” vált szállóigévé. Mármint azokra az ártatlan, védtelen, szerencsétlen feministákra illene gondolnunk, akik nem ismerik az iparágat, nem érdeklik őket a játékok, és nem is akarnak a részévé válni a kultúrának, de azért károgva adnak hangot nemtetszésüknek, valahányszor megpillantanak egy hímnemű főszereplőt vagy egy lengén öltözött női karaktert.

Régebben a szaksajtó ezeket a kívülről érkező támadásokat a fejlesztőkkel, kiadókkal és játékosokkal közösen döngölte a földbe minden különösebb nehézség nélkül. Ám ezúttal ez a bizonyos sajtó az agresszor. Ők támadtak a tulajdon közönségükre, a játékosokat vádolva szexizmussal, nőgyűlölettel, terrorizmussal és kirekesztéssel. Szavuk egységes volt és roppant hangos: a játékosok gonoszak, ők pedig a jók, akik megvédik a világot a mi rettenetes gonoszságunktól!

És ki merészelne ujjat húzni velük? Hiszen az ő kezükben vannak a hírek, ők írják a kritikákat, ők döntenek arról, ki kap reflektorfényt és kiről nem szabad egyetlen sort sem írni. Az ő véleményük egyet jelent egy-egy játék sikerével vagy kudarcával, ezért aztán igen komoly erő összpontosul a kezükben. Nem csoda hát, ha a fejlesztők nem mernek nyíltan beszélni róluk vagy éppenséggel az iparág jelenlegi tragikus helyzetéről. Érthető, ha az indie csapatok nem akarnak rossz színben feltűnni előttük, és nem akarják velük összerúgni a port.

És miután a sajtó a saját beteges nézeteit nyíltan, fennhangon hirdetve nyilvánvalóvá tette, mit tart elfogadhatónak és mit nem „videojáték” címszó alatt, onnantól kezdve az alkotás immár nem szabad és független. A sajtó immár nem is próbálja titkolni az iparág előtt, hogy a fejlesztők vagy cenzúrázzák magukat annak megfelelően, amit ők elvárnak tőlük, vagy egyszerűen feketelistára kerülnek a prominens oldalakon. És mit hoz a véletlen – azon a fránya GDC konferencián nem ott virított egy panel, ami azt mutatta be, hogyan is kell az öncenzúrát megfelelően kivitelezni? De persze mindez csupán a véletlenek egybeesése lehet!

Azaz kipipálhatjuk az öncenzúra részt is! De mi a helyzet azzal a bizonyos pecséttel? Az már végképp túlzásnak, sőt, lehetetlennek tűnik, nem igaz?! Nos, egyáltalán nem. Erre tessék: The Local

Svéd eset, és mint tudjuk, az az ország a beteges feminizmus egyik gócpontja. Ráadásul – eddig – nem is lett a kezdeményezésből semmi. De azért próbálkoznak. Biz Isten próbálkoznak azzal a rohadt pecséttel! És egyáltalán nem lennék meglepve, ha egy ilyen jellegű kezdeményezés hamarosan felütné a fejét a többi országban is. Természetesen a videojátékos szaksajtó (mint a téma nagy szakértője) és a feminista körök (a gonosz, szexista, nőgyűlölő, kirekesztő terroristák elsődleges „áldozatai”) hathatós közreműködésével.

Ha megnézzük annak a svéd nonszensznek a keltét, az láthatjuk, hogy tavaly novemberi a cikk. A kérdés csupán az, vajon miért volt olyan nagy csönd körülötte? Miért nem lett belőle eddig semmi, holott bizonyos köröknek nyilvánvalóan egyáltalán nem lenne ellenére egy ilyen rendszer bevezetése?

Az ok-okozati összefüggés egyáltalán nem bizonyított, de a magam részéről erős a gyanúm, hogy annak a fránya #GamerGate mozgalomnak köze lehet a késlekedésnek. Arról a mozgalomról van szó, ami ugyebár leleplezte a korrupt sajtó mocskos dolgait. Arról, ami fényt derített az összefonódásokra és összeférhetetlenségre. Arról, amit a videojátékos szaksajtó a mai napig terroristacsoportnak tüntet fel az olvasótábora előtt.

Épp csak az a baj, hogy az az olvasótábor azóta már nincs sehol. A felhasználók átnyergeltek YouTube-ra és Twitch-re. A magazinok elveszítik a jelentőségüket, a reklámozók elpártolnak mellőlük, az elidegenített követőkkel egyetemben. És ezt a fejlesztők is észrevették. Rájöttek, hogy nincsenek rászorulva a politikai agitátor oldalakra és nem kell beállniuk a sorba, ha figyelemre van szüksége a terméküknek. Lassan, de biztosan ez az iparág is megérti, hogy nincs rászorulva szélsőséges bloggerek és korrupt újságírók véleményére. Ráadásul még csak nem is kellett 50 esztendőt várni minderre!

És legnagyobb örömömre ezek az oldalak nagyon nehezen dolgozzák fel lelkileg ezt az új helyzetet, amit egyes egyedül a saját arroganciájuknak és etikátlan magatartásuknak köszönhetnek!

#GamerGate - Tim Schafer és az ő kontraproduktív bábjátéka

Isten a tanúm, nem terveztem több #GamerGate bejegyzést készíteni belátható időn belül. Idehaza egyébként sem tudja jóformán senki, miről szól ez az egész, így nem is érdekelheti a szélesebb rétegeket az utóbbi évek (ha nem egyenesen minden idők) legnagyobb vidyagaemz balhéja. Az itthoni játékosok ráadásul még a magyar szaksajtó áldatlan állapotairól, összefonódásairól és korrupciógyanús ügyeiről sem hajlandóak tudomást venni, hiába zajlik minden a szemük előtt, így aztán a külföldi oldalak mocskával végképp nincs lelkierejük törődni. Meg tudom őket érteni.

De ma reggel, San Francisco posványos, szélsőséges mocskában, a Game Developers Conference (GDC) nevű, egykor szebb napokat is látott, ám mostanra belterjes önimádattá süllyedt konferencián Tim Schafer* egy díjátadón színpadra lépett, és akaratán kívül olajat öntött a tűzre. Mit olajat, egy egész olajmezőt! Ennek köszönhetően pedig biztosította azt, hogy a korrupt és etikátlan sajtó ellen fellépő #GamerGate mozgalom ismét új erőre kapjon, és az előző hat hónap küzdelmei után még legalább ugyanennyi ideig kitartson a bennünket érő folyamatos, hazug támadások kereszttüzében is.

Néhányan felvetették, miszerint mindez előre megtervezett volt, és valóban az volt a cél, hogy ismét egymásnak ugrasszák a feleket. De ha vesszük a fáradtságot, és megnézzük Schafer teljes színpadi show-műsorát (nem ajánlom – én végigszenvedtem), akkor valószínűleg meglátjuk, hogy az egész csak egy szánalmas, gyenge produkció egyik nevetséges eleme volt.

De nézzük is, mit is mondott a mi kedves Tim barátunk!

(Sargon videó, mert így tartja úri kedvem!)

És miért több ez a végtelenül ócska poén annál, aminek Schafer (feltehetőleg) szánta? Nem másért, mint a #NotYourShiled kampányért, ami a #GamerGate mellett, azzal közösen létezik, és ami azokat az embereket gyűjti a zászlaja alá, akikkel a korrupt és pofátlan sajtó a botrány kirobbanása óta takarózik. Nőket, kisebbségeket, valódi hátrányos helyzetűeket, vagy olyanokat, akiknek a videojátékok jelentik az egyetlen menedéket a világ elől, és akik megunták, hogy egyes oldalak az álságos „mi megvédjük a marginalizált csoportokat a gonosz fehér férfiak támadásaitól” álcája mögé bújva használják őket szélsőséges propagandájuk terjesztésére.

Olyanokról van szó, akik köszönik, de maguk is el tudják dönteni, mivel töltsék a szabadidejüket és milyen típusú játékokat szeressenek. Akik soha nem kérték, hogy az ő nevükben szélsőséges feministák, véresszájú marxisták és gyűlölködő bloggerek nyafogni kezdjenek azért, mert nem tetszenek nekik az iparág jelenlegi viszonyai.

És éppen ezért a #NotYourShiled jelenti a zavaró tényezőt az ellenoldal hazug narratívájában. Mert ők nem úgy viselkednek, ahogyan azt elvárják tőlük. Mert ők nem akarnak magukból áldozatot csinálni a mocskos sajtó elvárásainak megfelelően. Mert ők nem állnak be a sorba és nem hagyják, hogy őket felhasználva hazudozzon a Polygon, a Kotaku, a Gamasutra és a többi szutyok a kedvenc hobbijukról.

Az anti-GG oldal ezért próbálta és próbálja őket elhallgattatni. Igyekeznek elhitetni mindenkivel, hogy a #GamerGate oldal kizárólag fehér férfiakból áll, akik kirekesztők, rasszisták, nőgyűlölők, zaklatók és terroristák. És ebbe a démoni képbe bizony nem illik bele senki, aki nem fehér és nem férfi. Így aztán, ha már a #NotYourShield létezését nem tudják tagadni, legalább megpróbálják hiteltelenné tenni azt. Bemagyarázzák, hogy ők nem mások, mint hamis felhasználói fiókok és kamu profilok, amik mögött nem azok vannak, akiknek vallják magukat, hanem természetesen gonosz, rasszista fehér férfiak. Ezeket hívják ők „sockpuppet account”-nak.

És egy ilyen sockpuppet virított ott Tim Schafer kacsóján az iparág egykoron szebb napokat látott rendezvényén, egy díjátadón.

Mondanom sem kell, az emberek nem szeretik, ha valaki úgy tesz, mintha nem léteznének. Mintha a véleményük nem is az ő véleményük lenne. Ha valaki tagadja a létezésüket pusztán azért, mert ezzel belerondítanak a hazug és öncélú narratívájába.

Tim Schafer a GDC felszólalás alatt emberek tízezreinek a létezését kérdőjelezte meg és űzött gúnyt abból a platformból, ahol a véleményüknek hangot adhattak. Épp azt a marginalizált csoportot vette célba, akiket ő és az ő dicsőséges szektatársai állítólag védeni igyekeznek a gonosz fehér férfiak elnyomása ellen.

A közösségi média mai viszonyai között pedig az emberek hajlamosak hangot adni elégedetlenségüknek és felháborodásuknak. Jómagam ugyan nem tartozom azok közé, akik egy viccen (legyen az akármilyen gyenge) megsértődik vagy felháborodik. És őszintén szólva lehet a dolgot így is és úgy is nézni. Hisztizni nem kell, nem dőlt össze a világ, és nem állt be semmilyen fordulat ezzel a baklövéssel. Rossz vicc, rossz előadás, szörnyű időzítés és az alkalomhoz méltatlan ügyetlenség. Se több, se kevesebb.

Ám a többség nem olyan, mint én, így a borítékolható felháborodás az esemény után valóban felszította a lelkesedést a #GamerGate mozgalom tagjaiban. Ezzel együtt ismételten bizonyítékul szolgált arra, hogy a felek közti béke, tűzszünet vagy megállapodás immár nem lehetséges. És ahogyan a nagy Napóleon annak idején mondta: „Sose szakítsd félbe az ellenséget, ha éppen hibát követ el”. Márpedig ez hiba volt a javából, kedves anti-GG!

Lassan eljön az idő, és mindenkinek állást kell foglalnia abban a kérdésben, ami immár fél éve kettéosztja a korábban egységesnek és erősnek tűnő videojátékos közösséget. A fejlesztők közül egyre többen állnak ki a #GamerGate oldal mellett, vagy egyszerűen elegük lett abból, hogy pár szélsőséges propagandista próbálja diktálni nekik, mi elfogadható és mi nem ebben az iparágban.

És amíg a Tim Schafer-féle meggondolatlan szerencsétlenek nyilvános, professzionális szerepléseik során csinálnak bohócot magukból és a szakmabeli közönségből a szánalmas bábjátékukkal, addig aligha lehet kérdés, melyik oldal fog tovább erősödni és melyik alól csúszik ki a talaj rövid időn belül.

Schafer könnyelműen kockára tette a saját és munkatársai karrierjét, megélhetését, csupán azért, hogy a hittársai előtt elsüssön egy viccet. Egy olyan viccet, ami még csak nem is volt szórakoztató. Remélem, megérte, Tim! Remélem, jó ötletnek bizonyult olajat önteni a parázsra és magad ellen fordítani a saját közönséged egy jelentős részét. Mert bizony az internet nem felejt. Soha, semmit. És erre egészen biztosan emlékezni fognak akkor, amikor a következő játékodra próbálsz pénzt kunyerálni a Kickstarteren!

Ó, és Tim! 1+1+40 az rohadtul nem 50, már megbocsáss!

*(Tim Schafer korábban olyan játékok létrejöttében segédkezett, mint a Grim Fandango, a Brütal Legend, vagy éppen a The Secret of Monkey Island. Jelenleg a Double Fine fejlesztőcég vezetője, akiknek a nevéhez fűződik az egyszerűen magára hagyott Spacebase DF-9 és a Kickstarter kampánynak köszönhetően létrejött Broken Age. Illetve ez utóbbi csak félig készült el, ugyanis az összegyűlt 3,3 millió dollár csupán arra volt elegendő, hogy a játék első felét piacra dobják, bízva abban, hogy az abból származó bevétel fedezi majd a második felvonást.)

Az a bizonyos SVU epizód a #GamerGate jelenségről...

Szóval... A tegnapi Law & Order: SVU epizód, ami a fél éve zajló #GamerGate balhé alapján született, minden várakozást felülmúlóan nagyot durrantott. De nem egészen olyan formában, ahogyan azt az anti-játékos, anti-játék, korrupciópárti szaksajtó és az őket követő agyatlan zombitömeg szerette volna.

És ez kizárólag az ő saját hibájukból történt.

A Kotaku (akiket ez a bizonyos epizód név szerint is megemlít), a Polygon, a Gamasutra, meg az összes hozzájuk hasonló oldal patkány firkásza, kiegészülve a Sarkeesian és Wu -féle szélhámosokkal ugyanis azt akarták, hogy a sorozat kizárólag a GamerGate oldalt tüntesse fel negatív színben a világ előtt. Mármint azokat a játékosokat, akik hazugságon, etikátlan magatartáson, korrupción és összeférhetetlenségen érték őket, és akik érthető módon elszámoltatást és felelősségre vonást követeltek volna.

És mi volt a válasz erre a jogos követelésre a szaksajtó részéről az elmúlt fél évben? Magukba néztek, bocsánatot kértek és megpróbálták tényleges tettekkel helyrehozni az általuk okozott bizalomvesztést? Egy frászt! Ez a díszes, magukat újságírónak valló szarházi bagázs inkább elkezdett bennünket terroristáknak, gyilkosoknak, erőszaktevőknek, nőgyűlölőknek, szélsőségeseknek és rasszistáknak beállítani. Mert hát ez mennyivel könnyebb út volt annál, minthogy az általuk elkövetett szemétségekről beszéljenek.

Fél évig ontották magukból ezt a hazugságot. Minden elképzelhető fórumot telesírtak a hisztis nyafogással a fősodratú médiától kezdve az ostoba celebekig. Az egész internet tőlük volt hangos, mert nekik voltak meg az eszközeik ahhoz, hogy a véleményüket nagy nyilvánosság előtt terjesszék. Mindeközben pedig képtelen voltak szembenézni a saját hibáikkal, és elismerni, miszerint az egész narratívájuk egy szánalmas, összetákolt megtévesztésen alapult, ami kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a mocskos bőrüket mentsék vele.

Tegnap pedig végre befutott ez az epizód a sorozatból, és brutálisan nagyot szart a palacsintába!

Mert bizony a sorozat nem csak a GamerGate oldalt tüntette fel rossz színben, hanem MINDENKIT, akinek valamilyen formában köze van, volt és lesz a videojátékok iparához. MINDENKI nőgyűlölő lett. MINDENKI rasszista és kirekesztő. MINDENKI gyilkos, terrorista és erőszaktevő. Kivétel nélkül.

Az ő weboldalaik is. Az ő olvasótáboruk is. Az ő nézeteik is. 

És most ezeknek a rohadék firkászoknak van képük megdöbbenni azon, milyen rossz fényben tüntette fel ez a fikciós epizód az egész iparágat?! Van bőr a pofájukon panaszkodni arra a sok ostobaságra, általánosításra, félrevezetésre és hazugságra, ami ebben az egy részben elhangzott rólunk?!

Elárulom, kedves videojátékos szaksajtó, hogy MIATTATOK lett olyan ez az epizód, amilyen. Ti hazudtátok azt fél éven át, hogy terroristák, gyilkosok, erőszaktevők és nőgyűlölők vagyunk! Ti voltatok azok, akik ezt a narratívát kommunikáltátok a nagy testvérnek, a mainstream médiának, a celebecske haveroknak!

És most meglepődtök, hogy azt mondják a játékosokról, amit TI magatok mondtok. Meglepődtök, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek, miután TI magatok vettetek egy kalap alá mindenkit. Csodálkoztok, hogy a TI hazugságaitok alapján alkották meg az epizód fő mondanivalóját.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire nem vagytok tisztában azzal, mit tettetek, mit kommunikáltok, mit hazudtok!

Ti szánalmas idióták! Minket aknáztatok, és most a bomba belerobbant a pofátokba! Mostantól ti is terroristák vagytok, hiszen ti írtok azokról a játékokról, amelyet, ugyebár, kizárólag terroristák használnak. Gyilkosok vagytok, mert ti mondjátok meg, ugyebár, a gyilkosoknak, mit vásároljanak meg a pénzükön. Nőgyűlölők vagytok, mert egy olyan iparágban próbáljátok a trendeket diktálni, ami, ugyebár, a nőgyűlöletre épül.

Ugyebár a ti narratívátok szerint a játékosok a legrosszabb aljanép, akit el lehet képzelni. Nos, az SVU epizód után ti lettetek a falkavezérei ennek az aljanépnek, és mindez egy csodálatos és páratlan iróniája a sorsnak!

Értem én, miért nem tetszik nektek mindez. Mindenki tudja és látja, hogy az az epizód köszönőviszonyban sincs a valósággal. De ez a mondóka a gonosz játékokról és játékosokról a TI mondókátok! Hazudtatok rólunk, és most azzal szembesültök, tulajdonképpen miket is hazudtatok. Most látjátok át, milyen képtelen és ostoba narratívát hoztatok össze ellenünk. Ti magatok állítottatok be minket úgy, ahogyan most ez a sorozat az egész iparágat beállította ország-világ előtt. Mire fel hát ez a marha nagy csodálkozás és felháborodás? Nem tetszik, amit láttok? Elárulom, a játékosoknak sem tetszik mindez, pedig mi már fél éve ugyanezt a hülyeséget halljuk tőletek, rólunk.

Értitek már, milyen abszurd nonszenszeket okádtok ki magatokból, hogy lejárassatok bennünket? Ti, akik ezen a milliárd dolláros iparágon élősködtök, miközben egy szemernyi újságírói etikát, elfogulatlanságot nem vagytok képesek villantani? Ti, akik a korrupció mocsarában fetrengtek, miközben nagymenőnek hiszitek magatokat? Nektek itt nincs befolyásotok, nincs jövőtök és nincs szavatok. Ez a mi iparágunk, mi építettük fel és nekünk szól. Rátok pedig innentől kezdve semmi szükség nincs!

Ez a rész nem a játékosokat tüntette fel rossz színben, hanem belőletek csinált bohócot! Nem csoda hát, hogy birizgálja a csőrötöket a dolog. Az SVU epizód görbe tükröt tartott elétek és a hazugságaitok elé! És nektek most nem tetszik, amit láttok. Mondanám, hogy sajnálom, de az hazugság lenne, és én veletek ellentétben nem szoktam pofátlan módon hazudozni!

Legyünk őszinték egy percre! Ez az iparág túlélt már néhány morális pánikot. Minket elmondtak már mindennek, aminek csak lehetett. Volt már itt néhány Jack Thompson. Sokszor voltunk már céltáblája azoknak, akik fenyegetve érezték magukat miattunk. És a széles nézőréteg lassan megértette, hogy ezeket a vádakat nem kell komolyan venni a játékokkal kapcsolatban. Nem leszünk tömeggyilkosok, mert Call of Duty-val játszunk. Nem leszünk terroristák, mert a GTA-ban rakétavetőkkel lövöldözünk. Nem fogunk iskolákban lövöldözni, mert CS pólót hordunk.

És innentől kezdve ugyanez a széles réteg azt sem fogja elhinni, hogy a játékok nőgyűlölővé és kirekesztővé nevelnek bennünket. Számukra ez ugyanaz a fikció marad, mint a többi mese, amivel évtizedekig etették őket, és amelyek egytől egyig megbuktak a valóság tesztjén.

Bizony, innentől kezdve nektek sem hisznek majd, mikor a hazugságaitokat ontjátok rólunk. Ennél mesésebben nem is lőhettétek volna magatokat lábon! 

De igazából csak azt kaptátok, amit érdemeltek!

#GamerGate kontra modern feminizmus

Az új, modern, radikális, szélsőséges feminizmus hosszú évek óta mérgezi a nyugati világot az egyenlőség álcája mögé bújtatott irányítási kényszerével, hatalmi törekvéseivel, polkorrekt nonszenszével. Tevékenységüknek köszönhetően eddig mindent tönkretettek, felemésztettek, elrohasztottak, amire csak rátették a mocskos mancsukat vagy amit megfertőztek beteges ideológiájukkal. Beleértve ebbe természetesen azokat a korábbi fontos feminista értékeket is, amelyekért a mai Tumblr-idióták elődei sokat tettek és harcoltak. A mozgalom jelenlegi „élharcosainak” köszönhetően maga a szó is a lehető legnegatívabb kicsengéssel bír, egyet jelent a hisztivel, a kicsinyes ostobaságokkal, a kettős mércével, az érzelmi zsarolással.

Professzionális áldozati szerepüknek köszönhetően a modern feministák nyugodtan támadhatnak, rágalmazhatnak, sértegethetnek bárkit és bármit, ha úgy tartja kedvük (és általában úgy tartja), hiszen úgysem mer nekik ellent mondani senki. És ha mégis, akkor azonnal érkezik a siránkozás, a különféle jelzők sorozata (nőgyűlölet, kirekesztés, elnyomás, meg ami épp az eszükbe jut), és mintegy varázsütésre ezek az erős, független és emancipált amazonok átvedlenek védtelen virágszirmokká, akiket aljas módon, ok nélkül támadás ért, és akiket mindenkinek illik megvédenie a bestiális hímek ádáz rohamaitól. Roppant átlátszó módszer, de sajnos ugyanilyen hatásos is.

A cégek, vállalatok, politikusok és a sajtótermékek is egyetlen csettintésükre behódolnak, ahogy behódoltak a feministák előtt mindenkinek, aki ugyanezt a taktikát követve próbált előnyösebb pozícióba jutni a hatalomért folytatott küzdelemben. A korrupt, hazug rendszer az ügyeskedőket és a szélhámosokat támogatja, ameddig azok az ügyeskedők és szélhámosok egy csónakban eveznek velük. Ezért tűrik meg a modern feministákat. Használják őket, ahogyan a feministák maguk is felhasználják a rendszert a saját javukra. Jól bejáratott, régi módszer ez, amelyet a mai, túlérzékeny, sértődős, politikailag korrekt, a különbségeket megsemmisíteni igyekvő közeg egészen elképesztő magasságokig erősít. Mindenki szeret felháborodni. Mindenki különlegesnek érzi magát. Mindenkinek tekintettel kell lennie az egyedi hópihék törékeny lelkére.

Ám a dolgok tavaly augusztus óta kicsit megváltoztak.

Ugyanis a feminista brigád, feltehetőleg az eddigi gyenge ellenállásnak hála kicsit elbízta magát. Elhitte, hogy bárkivel el tud bánni, csak az áldozati szerepet kell sokadjára előhúzni a tarsolyából. Bízott benne, miszerint a továbbiakban is ugyanúgy behódol mindenki a sértett érzéseik előtt, mint ezt megelőzően bárki, akinek eljátszották a hattyú halálát. Valamiért abba a fantáziába ringatták magukat, hogy a nyilvánvaló hazugságaikat továbbra is feltétel nélkül tényként kezelik, pusztán azért, mert ők a véresszájú feministák.

Valószínűleg ezért támadtak neki a videojátékok iparának is. Amit, mint kiderült, nagyon rosszul tettek.

Azt azért meg kell hagyni, szépen előkészítették a dolgot. A szaksajtó egy részét a hatalmukba kerítették, majd előrángatták a bábjukat, Anita Sarkeesiant, akit lassan, de biztosan felépítettek, előtérbe toltak, felerősítettek, majd profitálni próbáltak belőle. Nem volt ugyanis nehéz előre felmérni, milyen reakciókat fog kiváltani a játékosokból, amikor a szubkultúrán kívülről jövő szélsőséges feminista idióta ordenáré baromságokat kezd el összehordani arról a hobbiról, ami világszerte tízmilliók számára oly kedves és fontos. A Sarkeesiant érő kritikák, vádak, támadások kereszttüzében pedig nem kellett mást tenniük, mint hátradőlniük, és rákezdeni a szokásos mondókára. Azaz, hogy a játékok és a játékosok mennyire szexisták, nőgyűlölők, kirekesztők, erőszakosak, hiszen lám, itt van ez a szegény, ártatlan, magányos hölgy, aki csupán a véleményét mondja el a dolgokról, és tessék, mennyi rondaságot kap érte a kis drága! Hát kell ennél több bizonyíték arra, hogy valami nincs rendben a videojátékokkal, az azt övező kultúrával, és magukkal a játékosokkal?! Nincs mit tenni, meg kell hát változtatni mindent, mert ez az állapot nem maradhat így!

Narratívájuk szerint a nőket szisztematikusan ki akarják üldözni az iparágból. Mint ahogyan ezt a szerencsétlen, ártatlan kritikust, Anita Sarkeesiant is tönkre akarják tenni, pedig ő csak annyit mondott, hogy azok a disznó játékosok egytől egyig szörnyetegek! Vagy például Zoe Quinn-t, mert hát szegény ugyan mindenkivel lefeküdt, aki kicsit is előremozdíthatta a nevetséges játékának karrierjét, de mi mást tehetett volna a lelkem egy olyan ellenséges közegben, ahol ilyen megpróbáltatások érik ezeket a bátor és hősies feministákat?! Vagy harmadiknak ott van például Brianna Wu, aki kicsit sem azért gerjeszti maga körül a feszültséget, hogy az aljas megnyilvánulásai után rendeltetésszerűen érkező viszontválaszok láttán segítségért kiabálva adományok után kuncsorogjon!

A szaksajtó idióták, SJW barmok és feminista propagandisták által irányított fele pedig gépiesen, rendszeres időközönként beszámol nekünk ezeknek a szegény, elnyomott asszonyoknak a megpróbáltatásiról. Azt mondják, minden a mi, azaz a játékosok hibája, miközben azért siránkoznak, mert az iparág nem elég nyitott és befogadó. Szerintük a játékosok és a játékos identitás halott, de jó hír, hogy a progresszív feminista nézeteiknek köszönhetően valamiféle pozitív fordulat indult el az iparágon belül. 

Mint említettem, eddig ez a taktikájuk remekül működött. De azt is mondtam, hogy ezúttal nagyon melléfogtak.

Mert akik hozzám hasonlóan eltöltöttek pár évtizedet a videojátékok világában, azok nagyon jól tudják, mivel állunk szemben. A konzolgyártókkal és kiadókkal napi szinten vívjuk sokszor kilátástalannak tűnő, mégis fontos harcunkat. A politikusokat jól ismerjük, elvégre amióta az iparág létezik, azóta próbálnak belőlünk profitálni azok, akiknek szüksége van valamilyen ellenségképre. Mi, a játékosok vagyunk a gonoszok, amikor egy jelölt az iparággal kapcsolatos ismereteket nélkülöző szülők szavazataira vágyik. Minket vesznek elő, amikor egy eszelős rohadék lövöldözni kezd egy iskolában vagy bevásárlóközpontban. Bármilyen szörnyűségről legyen is szó, biztosra vehetjük, hogy valahol valaki bennünket vádol vele.

A sajtóra meg kár is szót vesztegetni, elvégre mi vagyunk a tévécsatornák legnagyobb konkurensei. Illetve csak voltunk, mert mostanra a földbe tapostuk őket. Hiszen legnagyobb bánatukra nem nézzük az ő műsoraikat és reklámjaikat, helyette inkább játszunk valamivel, ami nagyobb élménnyel szolgál, mint az ő szánalmas próbálkozásaik. Hollywood pöffeszkedő urai is erőlködhetnek, ahogy kedvük tartja (a legtöbb nagy amerikai kábeltévé tulajdonosa valamelyik filmstúdió), de mi átlátunk a hazugságaikon. A videojátékok több pénzt termelnek, mint a filmek és a zeneipar együttvéve. Innentől kezdve pedig valahol érthető, miért támadnak bennünket ilyen vehemenciával.

De kibírjuk ezt is. Kibírtuk, amikor Jack Thompson azzal a váddal próbálkozott, hogy a videojátékok erőszakossá teszik a felhasználókat. Ugyanúgy azt is ki fogjuk bírni, hogy Anita Sarkeesian szerint a videojátékok szexistává és nőgyűlölővé nevelnek bennünket. Kibírjuk, hogy a Polygon, a Kotaku, a Gamasutra, a PockPaperShotgun, meg a többi oldal gyűlöl bennünket – a saját olvasótáborát, mert eddig sem tartottuk túl sokra sem őket, sem azt, amit képviselnek.

Kibírjuk, mert ezek az idióták semmi olyan hazugságot nem tudnak mondani rólunk, aminél rosszabbal ne vádoltak volna már bennünket az évek során. 

A feministák, mint mondtam, hatalmas hibát követtek el, amikor belekötöttek a játékosokba. De nem azért, mert bennünket nem tudnak megfélemlíteni – igaz, nem tudnak. Nem azért, mert mi nem hajtunk fejet a nyüszítő sipítozásaik és professzionális áldozati szerepük előtt – igaz, tényleg nem hajtunk. És nem is azért, mert mi nem hagyjuk magunkat, bárki is támadjon ránk – és tényleg nem hagyjuk, ahogy eddig sem hagytuk.

Hanem azért, mert ezzel az ostoba támadással felhívták magukra a figyelmet. A játékosok ennek a rohamnak hála megismerkedtek a feminizmus mai, nevetséges álarcával, és azzal a kettős mércével, amit képviselnek. És nagyon nem tetszik nekik az, amit látnak.

Amikor egy olyan hatalmas, nyitott, sokszínű és változatos csoport, mint amilyen a játékostársadalom talál magának egy közös ellenséget, ami még a kiadók szemétségeinél is jobban egyesíti őket, az bizony nem sok jóval kecsegtet. Mármint az ellenségre nézve. A feministák megrángatták az alvó oroszlán bajszát, aki ettől felébredt, és alaposan megcsócsálta őket. És bizony hiába kiáltanak szexizmust, kirekesztést, vagy éppen nőgyülöletet, az oroszlánt ez nem fogja érdekelni, mert ő csak azt teszi, amit a természete diktál neki. A játékosok természete pedig az évek során alkalmazkodott az ellenséges közeghez, az állandó támadásokhoz, a külvilág becsmérlő, lenéző és gúnyos hozzáállásához. Így ha valaki rángatja a bajuszát, annak leharapja a karját. Ilyen egyszerű az egész. Aztán nekiindul, és felfalja a többi végtagját is, amíg semmi nem marad belőle. Ez számunkra a valóság. Ilyen a mi önvédelmi mechanizmusunk.

Így aztán, kedves modern feminista barátaink, csak azt tudjuk mondani, hogy bárhol is ütitek fel a csúf pofátokat, az innentől kezdve az oroszlán vadászterületének számít. És továbbra is ti vagytok a préda. Bárhová is merészkedtek ezt követően, vagy bármit is szennyeztetek be korábban a hazugságok hálójával, mi ott is ugyanúgy bolondot csinálunk belőletek, ahogyan azt tettük veletek a videojátékok iparában. Tudnotok kell, hogy ismerjük a módszereiteket, és gondoskodunk arról, hogy mindenki más is megismerje azokat. Immár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ti nem képviseltek semmiféle egyenlőséget, ami viszont a videojátékok iparának egyik legfontosabb jellemzője. A mondandótok pedig épp olyan üres, mint a jövőtök, így nincs szükség túl nagy erőfeszítésre ahhoz, hogy eltakarítsunk benneteket és a propagandátokat, ahonnan csak kedvünk tartja!