A mai napon nekiálltam, és a kamrának kikiáltott apró lukban elkezdtem lebontani egy piszkosul magas, roppant nehéz és kegyetlenül masszív polcszerkezetet. De itt most kéretik nem holmi Ikeás, lapra szerelt tákolmányra gondolni - ez, kérem alássan egy igazi szörnyeteg volt! Tömör fából készült minden átkozott négyzetcentimétere, és olyan szögekkel gyúrták egybe a darabokat, amilyenekkel akár egy rinocéroszt is agyon lehetne szúrni, különösebb erőlködés nélkül. Nekem pedig a nagy feladat leküzdéséhez mindössze egy vastag kesztyű, egy izmos csavarhúzó és egy feszítővas állt a rendelkezésemre. Mint kiderült, ezek is elégségesnek bizonyultak, ám egy méretes baltának azért jó másfél óra után örültem volna, csupán azért, hogy méltóképp bosszuljam meg a hegyes szálkák és szögek okozta sérüléseket.
Kis idő elteltével aztán rájöttem, hogy a több, mint három méter magas rettenet két részből áll, aminek két okból is örültem. Először is, mert így a felső másfél méter fölaprítása után mondhattam azt, hogy egy napra legyen elég ennyi a jóból. Másrészt pedig így a lebontott faanyagokat kényelmesen el tudtam helyezni az alsóbb polcokon, helytakarékosság címén.
Mondhatnám, hogy jó munkát végeztem, de ez barokkos túlzás lenne a részemről. Legalább két tucatszor szúrt meg valamilyen kiálló fadarab, beszipkáztam négy darab szálkát, és egyszer sikerült felnyársalnom a karomat egy rusnya szöggel is. Ez utóbbi okozta lukat jó tíz percig tartó, alapos mosás és fél liter alkohol felhasználása után tisztának nyilvánítottam, ám az odáig vezető út csöppet sem volt kellemes (ugyanis, mint tudjuk, a nyílt sebbe kent szappan, továbbá alkohol erőteljes érzeteket kelt az idegvégződésekben... azaz csíp, mint annak a rendje!).
Összességben mégis elégedett vagyok magammal. Túléltem! Ez a legfőbb ok a dicsekvésre, és mint ilyen, álszerénység lenne elmenni mellette szó és önmagam vállon veregetése nélkül. A vérveszteséget idővel pótolja a szervezet, a hegek begyógyulnak, nekem pedig rövidesen lesz egy teljesen üres, nem túlzottan nagy, de piszkosul magas szobám. Nem mintha szükségem lenne rá, de akkor is jó lesz bemenni oda, és nem látni a világon semmit, csupán a falakat. Minimalizmus rulez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése