2011. 06. 17.

250. nap: Negyed ezer

Bizony, kedves olvasóim, nem csalás és nem ámítás, fontos mérföldkőhöz érkezett a blogom! Immár 250 napja tartom magam a gáton, dacára az elemek, a külső fenyegetések és belülről érkező támadások véget nem érő rohamainak. 
Tudom, nyilván sokaknak ez nem mond semmit, hiszen aligha lehet bárki is büszke arra, hogy minden nap firkant valamit holmi digitális felületre. De nekem mégis sokat jelent a dolog, hiszen eredetileg azt hittem, lehetetlen fába vágom a fejszémet, amikor nekiálltam az Egy év ostoba és elhamarkodott tervének megvalósításához.
E jeles napot szerettem volna valami emlékezetessel megünnepelni, ezért délelőtt meglátogattam egy IKEA áruházat (ebből is látszik, nem hiába tartanak sokan az élet nagy császárának!). Ki akartam deríteni, mennyiért juthatok hozzá egy remekbe szabott hintaszékhez, és ha már ott járok, felderíteni a messzi földön híres büfé- és étteremrészlegüket is. Ahogy Chuck Norris, én is két csapást akartam ütni egyetlen léggyel. Ez eddig csupán az olyan kaliberű embereknek sikerült, mint ő, és bizony sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy az én képességeimet is meghaladta a feladat. 
Az áruházban eltévedni nem olyan dolog, amire túl sokan lennének büszkék, ám nekem mégis sikerült végrehajtani e hőstettet! Az az épület egy halálos csapda, amiből csak úgy juthat ki valaki, ha nem veszi figyelembe az útjába akadó lépcsőket és nem akad fenn olyan részleteken, mint a negyed óránként teljesen átalakuló belső elrendezés. Egy elvarázsolt kastély ehhez képest semmi! Felmegyek egy szintet, majd rövid idő elteltével kikeveredem az alsón úgy, hogy közben nem találkozom lépcsővel. Benézek egy folyosószakaszra, ahol hosszasan asztalok sorakoznak. Alig öt perc után benézek ugyanott, és minden szőrén-szálán eltűnt. Pedig nem is ittam semmi alkoholt, komolyan mondom! 
Miután a bútorok felderítésével nem haladtam előre egy lépést sem, elhatároztam, hogy inkább az étterem felé veszem az irányt. Rövid (persze, az idő relatív fogalom, nekem egy örökkévalóságnak tűnt, mire megtaláltam a helyet) keresgélés után, mikor végre beálltam a sorba és reménykedtem, hogy módom lesz féktelen éhségem csillapítására, máris jött a következő pofon. Ugyanis meleg ételt csupán a déli órákban szolgálnak fel, én marha meg ott voltam már nyitásra! Igaz, hogy a pokoli labirintus felderítése eltartott egy darabig, de még úgy is túl sok idő lett volna hátra. A bútorrészlegre meg nem mertem visszamenni, hisz nem voltam biztos benne, hogy ha megteszem, újra kijutok onnan. Egyetlen járható út állt előttem: a reggeli étkek kínálatának minél alaposabb felderítése. És milyen jó döntés is volt ám ez! A hot dog kereken 100 forintba kerül, ami, bár kicsit fapados a kiszerelés, de még így is verhetetlen ár! Az íze sem rossz. Aztán ott vannak még azok a zseniális marcipános sütik 150 forintért! El sem akartam hinni, hogy ilyen áron ehető ételhez lehet jutni a fővárosban. És bár a húsgolyók voltak elsődleges célpontjaim, a bőséges reggelim elköltése után mégsem éreztem csalódottságot azért, mert lemaradtam róluk  a korai időpont miatt. Hisz tudom jól, a teszteket majd folytatom legközelebb. 
Feltéve, hogy újra megtalálom majd azt a részleget abban a démoni útvesztőben...   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése