Számos eszköz áll embertársaim rendelkezésére, ha épp ahhoz van kedvük, hogy fölbosszantsanak. Ezek közül szeretnék most bemutatni egyet, mindenki okulására.
A sorban állás sokak számára a mindennapok sarkalatos problémája, ami legtöbbször megkerülhetetlen velejárója az életünknek. Ám, mint azt sokan szeretik hangoztatni, a magyar ember talpraesett fajta, feltalálja magát minden helyzetben, kiskapuk után kutat mindenfelé. Rafkós, agyafúrt, ügyeskedő - legalább is sokan szeretik ezt hinni magukról. Mert ha a mi kis furmányos magyarunk ezzel már mások idegeire (az én idegeimre!) megy, azt sok mindennek lehet nevezni, ám ezen jelzők közül egyik sem tartozik a pozitívak közé.
A jelenséget mindenki ismeri, legyen szó akár gyorsétteremről, akár jegypénztárról, akár postai csekkbefizetésről. Két, egymás mellett futó, párhuzamos sor, unott, lemondó arcok, némán, magukban puffogó ügyfelek. Mit tesz a mi drága, agyafúrt barátunk? Beáll mindkettőbe! Azaz úgy pozicionálja magát, nehogy bárki más elférjen mellette. Ő válik a két sor közös pontjává, ügyesen középre helyezkedve, és meg van arról győződve, hogy az, amit tesz, a világ legtermészetesebb dolga. Lefoglalja, kisajátítja egyiket is, másikat is, mondván: ahol előbb szabadul fel az ablak, előbb kerül sorra, hamarabb jut hozzá a hamburgerhez kis krumplival, oda majd a kellő pillanatban, annak rendje és módja szerint átáll. Ezzel egészen addig nincs is semmi probléma, amíg nem érkezik egy újabb ügyfél a mi kedves soregyesítőnk mögé.
Ne legyenek illúzióink - a tisztelt delikvens egészen biztosan nem fog észbe kapni, nem ismeri fel a helyzetet, és továbbra is ott marad, a két sor, a két világ határán. De miért akkora baj ez? Először is azért, mert roppantmód lassítja a haladást. Másrészt azért, mert rettentő pofátlan dolog. Harmadrészt pedig, és ez a legnyomósabb indok, megszűnik a két sor, és lesz belőlük egy. Az újonnan érkezőknek nem lesz választása, ki kell várni, hogy a mi kedves, jó, mindenkire magasról tojok ügyeskedőnk sorra kerüljön. És arról nem is beszéltünk, hogy ha az emberek két sorban tudnak várakozni, sokkal jobban ki lehet használni a rendelkezésre álló teret annál, mintha mindenkinek egy bizonyos valaki mögé kéne állnia. Azoknak is, akiknek mindenképpen csak az egyik sor a jó. Hosszú, kígyózó embertömeg képes föltorlódni a delikvens mögött, ám őt ez biztosan nem zavarja, hiszen bárhogy alakuljon is a dolog, ő egészen biztosan a lehető leghamarabb fog sorra kerülni.
A többség, mondom, észre sem veszi, hogy ezzel a végtelenül önző és arrogáns húzással milyen hatásokat indít el, akaratán kívül. Megbénítja a rendszert, nemes egyszerűséggel, s ha erre valaki fel meri hívni a becses figyelmét, azonnal fölkapja a vizet, fölháborodik, kikéri magának, hiszen hogy jön bárki is ahhoz, hogy szóvá tegye neki, hogy nem az ő kedvéért áll két ügyintéző a pult túloldalán. A kisebbség pedig nagyon is tisztában van azzal, milyen pofátlan dolog, amit csinál, csak éppen magasról tesz rá. Egyik rosszabb, mint a másik.
És hogy teljes legyen a kör, a párhuzamok találkozásánál eddig kizárólag nőket találtam, kortól függetlenül. Hogy miért van ez így, ötletem sincs. Illetve van, de azzal már sokaknál végképp kihúznám a gyufát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése