Furcsa egy délutánom volt ma. Valamikor öt óra körül ültem le a gép elé, és egészen mostanáig fel sem néztem a monitor mögül. Blogokat olvastam, fórumokat böngésztem, időnként pedig hallottam, ahogyan az ég mennydörög és esőcseppek kopognak az ablakpárkányomon. Közben üdítőt szürcsölgettem, zenét hallgattam, videókat néztem, gondolatban megváltottam a világot, elméletben megoldást találtam az összes gondomra-bajomra, és nem mellékesen bepusziltam egy csomag M&M'S csokit. Egyetlen dologra nem figyeltem fel: hogy közben hosszú órák múltak el feltűnés nélkül, nyomtalanul, csöndesen.
A furcsa jelzővel illettem ennek a napnak a lezárását egy bekezdéssel korábban, ám ez mégis kicsit felületes jellemzésnek tűnik. Mert igazából baromi jól éreztem magam egész idő alatt úgy, hogy valójában nem csináltam az ég világon semmit. Hiába, egyeseknek igencsak kevés kell a boldogsághoz!
Nagy fantáziára nincs szükség ahhoz, hogy belássuk: minél több emberrel kerül kapcsolatba valaki, annál nagyobb eséllyel fut bele egy oltári nagy seggfejbe. Így aztán nem teljesen elveszett ötlet értékként kezelni az egyedül töltött órákat, pillanatokat. Sajnálatos módon viszont ez az idilli, békés állapot, amely során gyakorlatilag egyetlen másodpercre sem jutott eszembe a bolygó, amin élek, sem az emberek, akik körülvesznek, csupán addig tarthatott, amíg ezek nem tudatosultak bennem. Onnantól viszont a varázs tovaszállt, mintha nem is létezett volna, és egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha 4-5 óra úgy párolgott volna el az életemből, mint a betonra locsolt víz a legnagyobb kánikula idején.
Ezen felismerésből kiindulva elfogott a kétkedés, vajon mi is számít elvesztegetett, és mi hasznos időtöltésnek. Sajnálnom kéne, hogy a nagy semmire ment el egy este, vagy legyek hálás azért, mert legalább jól éreztem magam? Szeretném azt hinni, hogy az utóbbi az igazabb állítás. Jó volt úgy létezni egy időre, hogy egyetlen probléma sem merült fel a tudatom mélyéről, hogy a tennivalók látótávolságon kívül kerültek, és hogy eszembe sem jut sem a holnap, sem az, hogy ebből kifolyólag lassan ideje lenne nyugovóra térnem.
Ugyanakkor mégsem történt semmi, amit legalább értékelni tudnék. Nem jutottam közelebb semmilyen megoldáshoz, a feladatok sem tűntek el hirtelenjében, ráadásul még egy műsorról is elfeledkeztem, amit pedig szerettem volna megtekinteni. Holnap reggel felkelek, és minden ugyanúgy lesz, mint eddig volt. Kicsit szomorú gondolat ez, be kell valljam.
A valóságból való menekülésre rengeteg lehetősége van a mai kor emberének. Ott vannak a videojátékok, lehet nézni filmeket, sorozatokat, a könyvek széles palettája áll a rendelkezésünkre, elmehetünk szórakozni, vagy simán leihatjuk magunkat a sárga földig, egyre megy. Ám bármit teszünk, az csupán átmeneti megoldás lesz, és az álomvilág után jön a kiábrándító ébredés.
Nem vicces.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése