Bátran ki merem jelenteni, hogy a mai volt az esztendő eddigi legnehezebb napja, mind fizikai, mind mentális szempontból. Úgy is mondhatnám: kivagyok, mint a kutya, de tényleg! Fáj a lábam, fáj a fejem, izomláz gyötör ott is, ahol elvileg ez lehetetlen lenne, és túlzás nélkül állíthatom, hogy gyenge vagyok, mint a harmat. De megérte, mert végül csak-csak sikerült viszonylag kevés hibával valahogy egyenesbe hozni függőben lévő bonyolult és pepecselős ügyeimet! Nem is rossz teljesítmény egy akkora vesztestől, mint amekkora én vagyok.
Ezen a ponton nem tehettem mást: úgy éreztem, utolsó csepp erőmet is fel kell valahogy használnom, elégetnem, hogy totálisan kiüssem magam. Alkoholizálni nem szoktam, így a könnyű lehetőség ugrott. És bár állni is alig volt erőm, nemhogy sétálni, mégis nekiindultam a soha véget nem érő utcáknak. Jó ötletnek tűnt kiszellőztetni a fejem, és még egyszer nyugodtan átgondolni a mögöttem álló eseményeket. Volt belőlük szép számmal.
Délelőtt óta borult volt az ég, lógott az eső lába, de eddig egyetlen csepp víz nem hullott varázslatos fővárosunkra. Ebből kiindulva gondoltam egy merészet, és nem vittem magammal ernyőt. Mint kiderült, ez nem bizonyult túl jó ötletnek. Mert bármennyire is nevetségesnek és hihetetlennek tűnik, innentől a folytatást mindenki kitalálhatja saját maga. Elázás, anyázás, sebes hazajövetel, és hogy minderre rákerüljön a korona, a lakásba lépés pillanatában a nyári záport mintha elvágták volna, és ismét beköszöntött a szárazság korszaka.
A tanulság: ha már az emberek nem képesek teljesen elcseszni a napunkat, ne csüggedjünk, hisz még mindig ott van erre az időjárás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése