Nos, az ember jól teszi, ha sok mindentől óvakodik, legyen szó akár a törpéről, vagy a tűzről. A mai bejegyzés témája mindenesetre a női sofőrökről szól. És mielőtt elindulna a dörgedelmes hangú kommentek áradata, szeretném előre leszögezni, hogy sokszor volt dolgom olyan hölgyekkel, akik képesek voltak nagyszerűen irányítani járműveiket. De akivel ma hozott össze a sors, biztosan nem közülük került ki.
Egysávos utca, zebra, piros lámpa. Türelmesen várakozom arra, hogy átkeljek, miközben fent nevezett női sofőr bájos, vakítóan piros autójában lassú tempóban elhúz előttem. Nyilvánvaló volt, hogy a gyalogosátkelő mellé kívánja leparkolni trendi járgányát. Komoly koncentrálásban volt, ezt bárki megállapíthatta róla, elvégre az utca gyakorlatilag teljesen üres volt, közel s távol egyetlen más parkoló autót nem lehetett látni, így érthető, miért akadtak gondjai. Lámpám közben zöldre vált, békésen elindulok hát - és ekkor az a sofőrök gyöngye simán nekem tolatott!
Egyes bölcsek úgy vélik, az életben mindent ki kell próbálni és meg kell tapasztalni. Ha ez igaz, én ma lehúzhattam a nagy listáról azt, hogy megtudjam, milyen érzés, amikor elütik az embert. Nem kellemes, annyit mondhatok. Ráadásul pont a fájós jobb térdemnek hajtott neki az a Forma 1-es világbajnok, ami még rátett egy lapáttal az élményre.
Ami ezután történt, az egészen egyszerűen komikus volt. Nő kiszáll, végigmér, majd megvető és dühös hangsúllyal megkérdezi: minek ácsorgok a zebrán? Bevallom, erre a kérdésre nem volt válaszom. Ha jobban belegondolunk hogyan is lehetett volna? Hívhattam volna rendőrt, de végső soron személyi sérülés nem történt, a tanúk pedig gyorsan tovaszállingóztak. Elkezdhettem volna neki magyarázni, hogy nem álltam a zebrán, hanem épp átkeltem rajta, mikor zöldre váltott a lámpa. Rávilágíthattam volna a tényre, hogy esetleg neki nem volt keresnivalója a gyalogátkelőn, bármennyire is nehezére esett a parkolás komoly művelete. Megkérdezhettem volna, hogy hallott-e már a visszapillantó tükörről, és annak használatának fontosságáról lakott területen belül.
De akkor és ott, bocsássa meg nekem az ég, nem volt kedvem az észérvekhez. Sőt, szitokszavak és durva káromkodások elcsattintásához sem. Ha tehettem volna, egyetlen szó és bárminemű lelki megrázkódtatás nélkül szétszedtem volna a csudipiros autóját egy légkalapáccsal. Jó mulatság lett volna. Ám erre sajnálatos módon nem volt sem lehetőségem, sem eszközöm azon a zebrán. Egyszerűen nem tehettem egyebet, mint leporolni a gatyát, és tovább bandukolni, mert a helyzet orvoslására logikusan adódó válaszokat azok az ostoba törvények sajnos mind szigorúan büntetik. Elcseszett egy világban élünk, meg kell hagyni!
Juteszembe, amikor engem... De nem fogom elrontani a bejegyzésed fényét. Majd a saját blogban.
VálaszTörlésAmúgy isten hozott a klubban. :-/
(Sajnos van, aki nem ennyire szerencsés. Most tanul újra járni, de küzd derekasan.)
Ami igazán bosszantó volt, az a nő végtelen ostobasága. Lehet figyelmetlen az ember, elnézhet dolgokat, csinálhat rossz mozdulatokat, ez sajnos benne van. De hogy valaki ekkora agyi fekete lyuk legyen, na az fölbosszantott!:)
VálaszTörlésRáadásul pont a jobb térdemnek! Miért, ó miért?!:)
Várom a Te verziódat az ügyben!