2011. 04. 08.

180. nap: Két lehetőség

Az utóbbi napokban igazán nem lehetett okom panaszra. A hosszú üresjárat után végre csőstül szakadnak a nyakamba a blogbejegyzést érdemlő témák, amelyek közül kedvemre válogathatok, hangulatom és pillanatnyi benyomásaim alapján. Szerencsés időszak volt ez a tesztelni valókat illetően is - akadtak itt társasjáték megjelenések, filmek, meg egyéb nyalánkságok. Szerencsére hamarosan érkeznek majd az újabbak, jóformán megállás nélkül. Ráadásul valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy legtöbbször még kedvem is volt ezeket feldolgozni és leírni. 
Ezen tendenciának megfelelően a sors ma is úgy hozta, hogy két téma is a rendelkezésemre állna, amelyekkel érdemes lenne foglalkoznom. Az egyik egészen friss, szinte még ropogós, és a saját nézőpontomból komoly jelentőséggel is bír. A másik pedig egy olyan érdekesség, ami hosszú hetek óta gyötör és emészt, és legtöbbször komoly erőpróbát igényel, hogy ne álljak neki egy hosszas elemzés keretein belül kivesézni a legapróbb részleteit is. 
Ám arra jutottam, hogy saját, jól felfogott érdekem az, hogy mindkettővel kapcsolatban inkább maradjak csöndben. Így én ezt is fogom tenni, és hallgatok, mint annak a rendje. Bocs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése