Az új Szellemirtók film végre megérkezett hozzánk is, így mindenki a saját szemével győződhet meg annak förtelmes voltáról. De vajon mi vezetett odáig, hogy a 80-as évek kedvencéből mára nem maradt más, mint egy siralmas, ötlettelen, ciki és bosszantó roncshalmaz? Milyen utat járt be a film a tervezőasztaltól a mozivászonig? Ezekre a kérdésekre keressük a választ ebben az értekezésben.
Alighanem mostanra mindenki találkozott olyan cikkekkel, melyben kifejtik, miszerint a film ugyan önmagában gyakorlatilag nézhetetlen, de valamiért mégis páratlan fontossággal bír, kulturális és szociális óriás a nagyok között is, és aki ettől nem ájul el, az egyszerűen gyűlöli a női nem egészét. Valami ilyesmiket zagyvál össze-vissza hónapok óta a sajtó és a progresszív blogszféra teljes egésze. Ám ebben a cikkben inkább azokkal a dolgokkal és eseményekkel foglalkozunk majd, amelyekről ugyanez a média és bloggerbrigád némán hallgat, sőt amiket igyekeznek eltitkolni a nézőközönség előtt, nehogy azok belerondítsanak a heroikus feminista utópiájukba.
A Szellemirtók március elején befutott első előzetese katasztrofális rajtot produkált. Míg a rajongók és a film iránt érdeklődők elborzadtak a látottakon, addig a Sony illetékesei valószínűleg a közönség reakciói miatt csináltak maguk alá. A félresikerült kedvcsinálót sokan úgy emlegették, mint a "legtöbb dislike-ot begyűjtő trailer a YouTube történetében", holott ez tévedés, ugyanis a legújabb Call of Duty játék előzetese ennek több, mint háromszorosát gyűjtötte össze, méghozzá jóval rövidebb idő alatt. Hiába, ebből is látszik, hogy a videojátékok tényleg minden tekintetben lekörözik a fáradt, ósdi Hollywood-szemeteket!
Ám attól még a probléma adott volt. A Sony nyakába jókora marketinges lavina szakad, amit valahogy kezelniük kellett. A nyár egyik húzócíme esetében a kudarcot kudarcra halmozó stúdió nem engedhette meg magának azt, hogy már a film debütálása előtt elbukjanak. Ráadásul mostanra azt is tudjuk, hogy a 2016-os Szellemirtók filmet a Sony a franchise hosszútávú feltámasztásaként képzelte el, amire a későbbiek során újabb filmeket és sorozatokat akartak felhúzni. Hogy ezekből a tervekből mi fog megvalósulni, az hamarosan kiderül. Mindenesetre a nézettségi és bevételi adatok pillanatnyilag nem sok jóval kecsegtetnek a jövőre nézve.
A helyzeten csak tovább rontott a Szellemirtók második, nemzetközinek szánt előzetese, ami képes volt még az első trailert is alulmúlni a fogadtatás tekintetében. A Sony tehát elkezdte a maga eszközeivel orvosolni a problémát. A stúdió március elején gyorsan megszabadult a 16 éve náluk dolgozó George Leon marketingfőnöktől, aki az erősen dögszagú közlemény szerint maga döntött a távozás mellett.
Második lépésben pedig nekiálltak a károk enyhítésének. Számos YouTube csatorna számolt be arról, hogy az előzetest kritizáló videóikat a Sony leszedette a videómegosztóról. A trailerek alá érkező hozzászólásokat pedig úgy kezdték el moderálni, amiből aztán kialakíthatták a későbbi "szexista hímek!" narratívát - azaz eltüntettek minden olyan kommentet, amely konstruktív kritikát fogalmazott meg az előzetessel kapcsolatban, különösen odafigyelve arra, hogy a női felhasználók negatív hozzászólásait töröljék. Emellett pedig érintetlenül hagyták azokat a hozzászólásokat, amelyek szexistának vagy rasszistának tűntek. Ezekkel a lépésekkel aztán összességében azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy a filmet ellenzők egytől egyig nőgyűlölő fickók, akiknek nincs jobb dolguk, mint a hősies amazonok fikázása. Természetesen erre a manipulációra nincs egyéb bizonyíték, mint a YouTube kommentelők saját beszámolói, de a forgatókönyvet nagyon is jól ismerjük, továbbá egyáltalán nem lenne meglepő, ha a Sony ilyen mélységekig képes lenne lesüllyedni a bukásra ítélt filmje érdekében.
Ez már önmagában sem fest túlságosan jól. És akkor még egy szót sem szóltunk az előzményekről, valamint a háttérben húzódó kicsinyes, aljas játszmákról. Ezért most vessünk azokra is egy pillantást, a miheztartás végett, kezdve a korábbi rendező-producer, Ivan Reitman kigolyózásával!
Dan Aykroyd már 1999-ben megírta a Szellemirtók 3 forgatókönyvét. Ebben egy sor új, fiatal szereplő csatlakozott volna az eredeti csapathoz, ezzel elhozva a stafétabot átadását és a vérfrissítést. A tervet újra és újra átdolgozták, de a Sony sosem tanúsított iránta túlzottan nagy érdeklődést. Ám ez azonnal megváltozott a 2009-ben megjelent Ghostbusters videojáték hatására, ami milliós eladást produkálva végre felnyitotta a filmstúdió illetékeseinek a szemét, és igazolta, hogy igenis lenne érdeklődés egy estleges új Szellemirtók mozival kapcsolatban.
A Sonynak voltak saját elképzelései, ám problémát jelentett, miszerint Ivan Reitman, a korábbi filmek rendezője és producere túlságosan nagy kreatív befolyással rendelkezett a franchise fölött. Nevezetesen a legfőbb gondot az okozta, miszerint Reitman beleszólhatott a rendező személyébe, amely pozíciót ő az új film esetében saját magának szánta. Ez patthelyzetet okozott. A Sony nem dönthetett magától a rendező személyével kapcsolatban, Reitman pedig nem kényszeríthette a stúdiót a film leforgatására.
Az eredeti forgatókönyvekben fiatal férfi és női szellemirtók szerepeltek, ám a Sony akkori ügyvezetője, Amy Pascal egyáltalán nem rajongott Reitmanért és az ő ötleteiért. Mindenki a saját embereit szerette volna látni a kulcspozíciókban. Ám minden terv és előkészület megszakadt Harold Ramis 2014-ben bekövetkezett halálával. Hogy ezután mi történt, nem tudjuk, csak annyi biztos, hogy Ivan Reitman nem sokkal később bejelentette, hogy végleg lemond a rendezői székről, és megelégszik a produceri feladatokkal.
Innentől kezdve Amy Pascal előtt megnyílt az út, hogy rendezőt találjon a készülő filmhez. Az egy percig sem volt kérdés, hogy a stúdió feje nőket szeretett volna látni minden létező filmben, műfajtól és tartalomtól függetlenül, beleértve a szuperhősös mozikat. Ezért aztán cseppet sem meglepő, hogy a Szellemirtók rendezői széke végül egy olyan valakihez került, aki Pascalhoz hasonlóan nőközpontú álláspontot vallott. Így került a képbe Paul Feig.
Feig eleinte hezitált, és csak úgy volt hajlandó belevágni a rendezésbe, ha teljesen szabad kezet kap a stúdiótól, beleértve ebbe azt is, hogy nem kell kötnie magát az első két részhez, illetve azok cselekményéhez. Amy Pascal ebbe végül beleegyezett, és innentől kezdve mindent megtett annak érdekében, hogy Ivan Reitman kimaradjon a döntésekből.
Az új Szellemirtók film történetének korai vázlata a WikiLeaks 2014-es Sony szivárgását követően került a nyilvánosság elé. Ezekből megismerhetjük az író-rendező Paul Feig korai elképzeléseit a történetre és a karakterekre vonatkozóan.
Ám ennél sokkalta érdekesebb az a március eleji Reddit bejegyzés, amelyben egy Stantz1984 nevű felhasználó arról számol be, hogy már látta a filmet, és szerinte az egész egy nagy rakás szerencsétlenség. Elmondása szerint az utómunkálatokkal foglalkozó csapat tagja, de mivel a főnökség nem bánik velük valami kedvesen, ezért egy cseppet sem bánja, hogy ezzel a szivárogtatással megszegi a titoktartási szerződését. Ezen az archív linken elérhető az illető bejegyzése.
Érdekesség, hogy a poszt jórészt pontosan leírja a kész film részleteit, elejétől a végéig, azaz szinte biztosra vehetjük, hogy a feltöltő tényleg az, akinek vallotta magát. Ugyanez a személy elsőként erősítette meg, miszerint az eredeti színészgárda még élő tagjai cameo szerepekben fel fognak tűnni a 2016-os filmben is.
Érdekesség, hogy a poszt jórészt pontosan leírja a kész film részleteit, elejétől a végéig, azaz szinte biztosra vehetjük, hogy a feltöltő tényleg az, akinek vallotta magát. Ugyanez a személy elsőként erősítette meg, miszerint az eredeti színészgárda még élő tagjai cameo szerepekben fel fognak tűnni a 2016-os filmben is.
Ezzel kapcsolatban érdemes újból kiemelni, hogy a Sony minden létező eszközt bevetett annak érdekében, hogy az első két rész gárdáját rávegye az "együttműködésre", akár tetszett ez nekik, akár nem. A WikiLeaks szivárgásából tudjuk, hogy például Bill Murray esetében a stúdió képes lett volna jogi eszközökkel kényszeríteni a színészt a szerep elvállalására.
A filmből azonban nem csak a történet szivárgott ki teljes egészében, hanem azt is csiripelték a madarak, miszerint a forgatás sem zajlott éppenséggel zökkenőmentesen. Kezdetben felmerült Emma Stone, Jennifer Lawrence és Amy Schumer neve is a potenciális színészek között, de miután ezek az egyeztetések végül nem jutottak semmire, így lassan kialakult a jelenlegi szereposztás. Feltételezhetően nem tett jót az sem a körülményeknek, hogy az Amy Pascalt a Sony élén váltó új elnök 15 millió dollárral megrövidítette a Szellemirtók költségvetését közvetlenül a forgatás kezdete előtt.
Érdekesség, hogy a marketinges dömping csupán négy hónappal a bemutató előtt, az első hivatalos előzetessel indult be, ami egy nagy stúdió zászlóshajójának számító film esetében több, mint szokatlan húzás. De aki figyelemmel követte a forgatásról szóló híreket, annak ez valószínűleg egy cseppet sem volt meglepő. 2016 februárjában egy 4chan felhasználó névtelenül beszámolt róla, hogy bizony a Szellemirtók filmes projekt ezer sebből vérzik, már jóval a bemutató előtt. Elmondása szerint eleinte mindenki lelkesen vetette bele magát a munkálatokba, különös tekintettel Melissa McCarthyra, aki saját bevallása szerint nagy rajongója a Ghostbusters rajzfilm-sorozatnak. Ám a forgatókönyv förtelmes volta miatt ő és a stáb többi tagja állandó vitákba keveredett a rendezővel. Mindezt tetézve ráadásul McCarthy valamelyik színésztársával is komoly konfliktusba keveredett, aminek köszönhetően a forgatás jelentős része azzal telt, hogy a stáb igyekezett gondoskodni arról, hogy a két színész egyenlő bánásmódban részesüljön és egyenlő szövegmennyiség jusson nekik a végleges filmben. Kristen Wiig folymatosan kritizálta a készülő mozit, elégedetlen volt vele, és úton-útfélen kifejtette, mennyire bánja, hogy egyáltalán elvállalta a szerepet. Ezeknek a belső konfliktusoknak hála a stáb valamennyi tagját újabb titoktartási szerződések aláírására kötelezték, valamint azt is kikötötték nekik, hogy a filmről kizárólag a lehető legpozitívabb fényben beszélhetnek és nyilatkozhatnak.
Anonim forrásként mindezt tessék óvatos távolságtartással kezelni. De azt is láttuk, hogy az eddigi titkos források elég jó képet festettek arról, mi is zajlott a háttérben, és a moziban látható termék is önmagáért beszél.
Természetesen nincs mindenre magyarázat, és kívülállóként valószínűleg sosem fogjuk megtudni az összes piszkos részletet. De szívből ajánlom az alul felsorolt források megtekintését, amelyek ezeken az információkon kívül is számos egyéb, szaftos és fincsi részlettel szolgálnak.
A rendező, a stáb és a sajtó mindent megtett annak érdekében, hogy a potenciális közönséget zsarolással, megszégyenítéssel rávegye a film megnézésére. De a jelek szerint ez sem sokat segített. A Szellemirtók költségvetése 144 millió dollár volt, amihez hozzájön még a valószínűleg több tízmilliós marketing is. Ehhez képest mostanáig a film összesen 92 millió dollárt hozott (aminek durván a fele ugyebár a mozikhoz vándorol), és a nézőszám meredeken esik. A taktika nem vált be, Sony. A potenciális közönséget támadni nem kifizetődő. A feminizmusra felhúzni egy közönségfilmet egyet jelent a pénzügyi öngyilkossággal. Remélhetőleg ez elég jó lecke volt a számotokra, amiből a jövőben tanulni fogtok.
Források:
A forgatás közbeni cat fight azért érdekes, mert a fáma szerint a Charlie angyalai forgatásain is ölték egymást a főszereplők, aztán a végeredmény mégis nézhető. Talán tényleg egy kemény kezű rendező kell a színészek fölé.
VálaszTörlésA többi infóért kösz. A nagyját nem is hallottam, pedig már megnéztem egy-két objektív kritikát a filmről.
Egyéb adalékinfó: Paul Feig 10 millió dollárt kapott a rendezésért. Melissa McCarthy 14 milliót. A 144 milliós költségvetés jó része a stáb fizetésére ment el.
TörlésGratulálok, Sony, remek befektetés volt!
Egyértelműen a farok csóválta a kutyát... vagy mi.
Törlés"A nagyját nem is hallottam" Ezen egy cseppet sem lepődtem meg.
TörlésValamiért ezeket az információkat (hiába voltak elérhetőek bárki számára a WikiLeaks szivárgásnak hála) nem nagyon merték piszkálni a bátor oknyomozóink. Talán, fene tudja, attól fostak, hogy a Sony hirdetések az oldalaikon onnantól kezdve elmaradnak, ha említést tesznek a piszkos kis ügyeskedésekről. :)