2011. 05. 28.

230. nap: Egy szelet nosztalgia

Ma megleptem magam egy csomag Bounty csokival. Kivételesen nem a féktelen étvágyam vett rá erre, egyszerűen csak nosztalgikus hangulatba kerültem. Emlékszem, amikor még az életkorom csupán egyetlen számjegyből állt, a közelünkben volt egy bolt, ahol valutáért lehetett vásárolni mindenféle különleges portékát, amik akkoriban nem igazán voltak kaphatóak máshol. Konsumex volt a neve. Innen jutottam hozzá durván havonta egyszer az akkor kuriózumnak számító édességekhez. 
A Mars, a Toblerone, és mindenek felett a Bounty volt a kedvencem. Igazi boldogságot jelentett, valahányszor befaltam egy adagot, és egyáltalán nem zavart, milyen kis csekélység is volt ez valójában. Gyermeki énem számára ez jelentette a tökéletes ajándékot, amiben, nyilvánvalóan nem csupán maga az édesség, hanem annak ritkasága is közrejátszott. 
Manapság, persze, mások a viszonyok. A Bounty és társai már sem különlegesnek, sem ritkaságnak nem számítanak. Fillérekért juthat hozzájuk bárki, akár ipari mennyiségben is. Én pedig nem tudom eldönteni magamban, hogy ez jó dolog-e, vagy sem. 
Mindenesetre vettem egy csomaggal ebből az egykoron értékesnek vélt csokiból, pusztán a hangulat kedvéért. És szerettem volna úgy örülni neki, mint a régi, szép időkben.
Nem sikerült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése