Most igazán büszke vagyok magamra! Káromkodhatnék, puffoghatnék, szidhatnám az illetékesek felmenőit, de mégsem teszem! Micsoda önuralom, micsoda lelkierő, micsoda emberfeletti lélekjelenlét! Ha nem tudnám, hogy nem én vagyok a megtestesült nyugalom földi helytartója, azt mondanám: én vagyok!
Ám hiába nem káromkodom, nem puffogok és az illetékesek felmenőit sem szidom, attól még a dolgok mit sem változnak. Végre itt lett volna a lehetőség egy nagyszerű kirándulásra, erre a légitársaságok finoman szólva is bicskanyitogató árképzései úgy hatottak rám, mint egy csodálatosan irányzott jobbegyenes a nózim kellős közepébe! Fájdalmas, mint egy tökönrúgás, és az ember látása sem tisztul ki utána jó sokáig.
Ha belemennék a részletekbe, az a nyugalmam megzavarására alkalmas elemeket tartalmazna, és ezt semmiképp nem szeretném megkockáztatni. Hiszen tulajdonképpen jó dolog, hogy ilyen pozitívan állok a dolgokhoz. Ritka pillanatok ezek az én életemben, őrzöm is őket, ameddig csak lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése