2013. 05. 27.

Bakancslista #2

Mivel a bakancslistám első helyére került kéziágyúval kapcsolatos felajánlások nem árasztották el a postámat, ezért úgy döntöttem, újabb elemmel bővítem a lehetséges támogatói segítségnyújtások körét. Ezúttal egy sokkal kézzelfoghatóbb, materiálisabb igényemet szeretném a nagyérdemű elé terjeszteni. Illetve rögtön kettőt is!
Ez, kérem szépen, hivatalos nevén egy Batman - Arkham City Harley Quinn Statue. De én csak úgy becézem: mostazonnalkell
Ezidáig sikerült megúsznia, hogy megvásároljam. Pedig mindenki elhiheti, komoly energiákat fordítottam a beszerzésére, de amíg a külföldről történő szállítási költség jóformán annyiba kerül, mint maga a baba, addig azt az opciót kizárnám. Meg egyébként is ódzkodom a PayPal fizetéstől. Ám mindenkit megnyugtatok, akiben ez riadalmat vagy félelemet keltett: nem adom fel a vadászatot, és bármennyire is igyekszik velem kitolni az internet, a fogyasztói társadalom vagy a sors szeszélye, előbb vagy utóbb sikerrel járok.
Ó, de van itt még valami. Hiszen írtam is, hogy két dologról lesz szó. Jöjjön hát a második is ízibe! 
Ennek a kis drágának a becsületes neve: DC Comics Bombshells: Harley Quinn Statue! Limitált (5200 darabos) szériában kerül majd forgalomba valamikor majd az ősszel, bolti áron kerek 125 zöldhasúért. Nem gyenge ez sem, bár kicsit többet mutat a kelleténél. Attól még azért természetesen szeretjük.
Szóval, ja. Harley Quinn babákra vadászom mostanában, sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel. De elég öreg, makacs és kitartó vagyok ahhoz, hogy ha valamit be akarok szerezni, azt idővel beszerzem, még ha a fél világot be is kell járnom, vagy fel kell forgatnom érte. Nagyon úgy fest, ezekért is tennem kell majd néhány kellemetlen kört. De hát ugyebár, csak azt tudjuk igazán értékelni, amiért keményen megdolgozunk! 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése