Sosem éreztem szükségét annak, hogy jogosítványt szerezzek. Azt hiszem, ez jórészt annak a következménye, hogy a főváros kellős közepén lakom, ahonnan pillanatok alatt eljuthatok akárhova. A pályaudvarok, legyen szó vasúrtól vagy autóbuszról, gyorsan megközelíthetőek, egyedül talán a repülőtér az, ahová 10 percnél többet kell utaznom. De repülővel egyébként sem megyek soha sehová, úgyhogy ez sem töri derékba túlontúl is kényelmes életemet.
Az utóbbi időben mégis azon kezdtem el gondolkodni, hogy csak-csak jól jönne néhanapján az a fránya jogosítvány. Az autót azonban fölöslegesnek tartom, mert egyrészt egyedül én közlekednék vele, másrészt pedig igencsak drága a fenntartása. Logikus, költséghatékony és ésszerű döntésnek így a motoros jogsi megszerzése tűnik, ám annak is, mint minden másnak az életben, annál több buktatóját vélem felfedezni, minél tovább elmélkedem rajta.
Egyrészt, ugyebár, ott van a biztonság kérdése, ami sajnálatos módon a hazai utakon, a hazai vezetési morál tükrében igencsak valós fenyegetésnek tűnik. Ha beüt a baj, nem számít, ki volt a hibás, mindig a motoros húzza a rövidebbet.
Aztán rögtön ezután felmerül, hogy hiába olcsóbb megoldás a két kerék a négynél, attól még maga a vas is komoly pénzbe kerül, és a fenntartása is természetesen költségekkel jár. Biztos, hogy megéri belevágnom az egészbe? Tuti, hogy használnám annyit, amennyinél a kiadás mértéke eltörpül a járgány hasznossága mellett? Elvégre, mint azt a bevezetőben már említettem, a belvárosból mindent el lehet érni pillanatok alatt.
És mi a helyzet a parkolással? Pro és kontra sorakoznak az érvek. Elméletileg a motorral ingyenesen lehet parkolni, bizonyos könnyen teljesíthető kritériumokat betartva, persze. De vajon ott meri hagyni az ember az utcán éjszakára a járgányt, bízva abban, hogy reggel is a helyén fogja várni a tulajdonosát? Ha meg fizetett parkolót bérlünk neki, a költségek máris megugranak, és önmagában ez sem jelent védelmet azoktól a béna sofőröktől, akik néhány ormótlan manőverrel feldöntik a mi szemünk fényét.
És végezetül ismerem magam eléggé ahhoz, hogy tudjam, számomra a motor valami ilyesmit jelent:
Bezony, egy Honda Goldwingre fáj a fogam úgy, hogy legalább 25 éve nem ültem motoron. Az előbbi képen látható modell ára olyan hét, míg az utóbbi trike kiszerelés úgy tíz milliót kóstál. Ebből már egy komolyabb luxuskocsit is be lehetne szerezni, nemhogy motort! Viszont az is igaz, hogy pusztán azért, mert az ember leteszi a jogsit, még nem következik egyenesen az anyagi romlás és apokalipszis! Tanácstalan vagyok. Mint mindig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése