Sosem akartam túl sokat az élettől. Nem vágyom nagyobb házra, medencével, teniszpályával. Nem érdekel a pénz, és az sem, hogy mennyire vagyok népszerű. Nincsenek karrierálmaim, nem érdekel, ki mit gondol rólam, nincsenek grandiózus, éveket átívelő céljaim az életben. Nem vágyom elismerésre, nem törekszem arra, hogy bárkivel jóban legyek, és nem akarok megfelelni senki halandó elvárásainak. Nem akarok családot sem - volt nekem egy, nem is olyan régen.
Néha, gyengébb pillanataimban szeretném azt hinni, hogy legalább minimális szinten van tehetségem az íráshoz. De a józanabbik felem tudja, hogy ez nincs így, és azt is, hogy teljesen felesleges is foglalkoznom a szövegeimmel, hisz soha nem térülhet meg a beléjük fektetett energia. Az esztendők során rengeteg történetet kigondoltam már, de valahol sejtem, soha nem lesz elegendő kitartásom és lelkierőm ahhoz, hogy megírjam őket. Kár is vesződni velük.
Az elmúlt évben megtanultam, hogy a kötődés a különféle tárgyakhoz, emlékekhez könnyedén megtörhető, ami után nem marad más, csak a végtelen üresség. Kevés dolgot bánok, és azokat sem lesz soha lehetőségem jóvá tenni, így szépen, lassan elengedtem mindegyiket. A hobbijaim ideig-óráig lekötnek, a bennem élő világok pedig esélyt adnak, hogy néhanapján elmeneküljek a valóságból. Az embereket viszont utálom. Utálom, és félek tőlük egyszerre. Amennyire lehet, kerülöm a velük való érintkezést, megelőzve ezzel számos, előre nem látható komplikációt.
Amint látható, meglehetősen igénytelen valaki vagyok. Nem vágyom sokra, és ugyanígy más se várjon tőlem semmit. De ha mégis találok valamit, ami fontos, ami számít, ami érdekel, akkor azért bármit megteszek. Akármit. Nem számít, mennyi időbe, energiába kerül, mennyi bajom származik belőle, mennyire teszem magam nevetségessé. Nincs semmi, ami túl nagy ár lenne érte. Pontosan azért, mert olyan ritkák ezek a dolgok az életemben.
Na, amikor egy ilyen valamit bukok be végérvényesen sok évnyi keserű erőfeszítés után, az rohadtul, mocskosul, cefetül fájdalmas érzés. Az az igazi kudarcélmény - amikor minden jóakarat és áldozat semmivé lesz. Ma ebből kaptam egy emlékeztetőt. Hogy tudjam, nem érdemes vágyni semmire, hisz úgysem sikerülhet semmi, bármennyire is szeretném.
De furcsa, nekem is szoktak lenni hasonló érzéseim, gondolataim, meg működésben is hasonló vagyok. Az embereket és a kommunikációt - élőben - én is kerülöm, bár régebben nem voltam ilyen, A rossz tapasztalatok ugye. :)
VálaszTörlésHa van hobbid az jó, én is azokkal kötöm le magam, meg szerencsére nincsen időm unatkozni, úgyhogy egyre kevesebbet rágódom hasonló belső konfliktusokon. Neked is azt javaslom, próbálj találni valamit, amiért érdemes élni! ;)
Unatkozni csak emberek között tudok, egyedül soha! Legalább is nálam mindig ez volt a helyzet.:)
VálaszTörlésA hobbi jó dolog, de néha a gatyáját is ráfizeti az ember némelyikre, ami viszont már nem olyan jó dolog. Így viszont a rossz és a jó kiegyenlíti egymást, azaz ott vagyunk, ahonnan indultunk - a nullán. Ebből is látszik, időnként tényleg minden csak nézőpont kérdése.:)
Élni valamiért?! Akkor természetesen ott van rántott hús! Nincs is jobb annál az egész földkerekségen!:)