Azt mondják, jó jel, ha az ember saját maga jön rá arra, hogy bizonyos dolgok függőséget váltottak ki belőle. Legalább is a gyógyulás egyik elengedhetetlen alapköve, hogy felismerjük a rabság ilyen jellegű megnyilvánulásait, és a beletörődés helyett aktívan akarjunk is valamit tenni ellene. Küzdelem nélkül nincs diadal, áldozat nélkül nincs progresszió, és szenvedés nélkül nincs cél, ami a szemünk előtt lebeg még a legnehezebb pillanatokban is.
Ha mindez igaz, akkor komoly bajban vagyok. Mert bár felismertem, hogy a fenti képen látható termékek után állandó jelleggel él bennem egyfajta legyőzhetetlen és kielégíthetetlen sóvárgás, tenni ez ellen azonban nem akarok semmit.
Mert a Milli Mia Family Desszert egyszerűen brutálisan jó! Képzeljünk el egy könnyű, édeskés, ízletes habot, ami alatt hűs szirup ringatózik. Mesés egyveleg! A reklámban úgy hirdetik ezt, hogy érdemes fejjel lefelé kiborítani egy tányérra, hogy a sűrű massza mindenhol beterítse a csomag döntő többségét alkotó fehér micsodát, de én erre a szeleburdiságra legtöbbször fütyülök, és úgy, ahogy van, fentről lefelé kanalazom be az adagomat. Cefetül finom, különösen most, a tikkasztó nyári hőségben, ahol minden, ami a szobahőmérsékletnél hidegebb, egyfajta égi adománynak tűnik számunkra.
A cucc jelenleg háromfajta ízesítésben kapható nálunk: epres, karamellás és csokis variánsok csábítják vásárlásra a gyanútlan és a már függővé vált áldozataikat, amelyek közül számomra egyértelműen az első az, ami viszi a prímet. Ha őszinte akarok lenni magammal, reggel, délben és este is be tudnék falni egy-egy dobozzal. De annyi szikra még pislákol bennem, hogy ennek a kísértésnek még egy darabig ellent tudjak állni. Azonban már nem sokáig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése