Egy évben csupán kétszer fordul elő ilyen. Szinte lehetetlen előre behatárolni a pontos időintervallumot, annyi bizonyos csupán, hogy egyszer ősszel, egyszer meg tavasszal esik meg velünk. Ritka, kivételes pillanatok ezek, érdemes tehát a helyén kezelni őket, amíg még velünk vannak. Emlékük pedig hosszasan elkísér majd, és visszagondolni rájuk maga a megtestesült, egyedülálló csoda!
Ősszel és tavasszal érkezik tehát hozzánk a boldogság, mint mondottam volt a bejegyzés elején. Ősszel, amikor már hűvös az idő, de még nincs fűtés. És tavasszal, amikor még hűvös az idő, de már nincs fűtés. Micsoda varázslatos napok, hetek ezek, hiszen végre ki merjük jelenteni a páratlan eseményt - hogy hideg van a lakásban! Kitartóan, becsülettel, jócskán húsz fok alatt marad a hőmérő mutatója, azaz egy kiadós tévézés alatt (szerencsés körülmények között) szinte teljesen át lehet fagyni, és elképzelhetetlen az alvás anélkül, hogy nyakig begubóznánk egy jó, meleg takaróba. Előkerülnek a pulóverek és kardigánok, csínján bánunk a szellőztetésekkel, és néha a fél karunkat is odaadnánk egy igazi, forró teáért.
Ugyan semmi sem lehet tökéletes, így a tavaszi Kánaán sem, hiszen későn sötétedik, ám valahogy mégsem érezzük magunkat elégedetlennek. Hisz tudjuk, ez a mesevilág két hétnél tovább ritkán szokott kitartani, megpróbáljuk hát élvezni, amennyire és ameddig csak tehetjük.
Már csak azt nem értjük, miért használunk folyamatosan többes számot, mikor olyan egyedül vagyunk ezzel a hozzáállással, amennyire csak emberileg lehetünk. De mi már csak ilyenek vagyunk, és ilyenek is maradunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése