2011. 02. 22.

135. nap: Demo

Az idei évben három olyan játék fog megjelenni, amelyeket nagyon várok. Az egyik a Mass Effect trilógia zárófejezete, aztán ott van még az új Star Wars MMO, a The Old Republic, valamint a Dragon Age második epizódja. Ez utóbbinak pont a mai napon vált elérhetővé a demó változata, amely igen komoly érdeklődésre tartott számot a rajongók között. Hiszen elmúltak már azok az idők, amikor a játékosok nekiálltak vacakolni egy rövid, pár perces verzió beszerzésével úgy, hogy a teljes cuccot is letölthetik pillanatok alatt a különböző fájlcserélő oldalakról. Ezt a kiadók is nagyon jól tudták, ezért hanyagolták ezt a jól bevált marketingfogást.
De azért az jó érzés, hogy ugyanezen cégek most egy kicsit visszatérnek az alapokhoz, és annyi év hiábavaló harcai után, amelyet a kalózokkal folytatott kilátástalan küzdelemre fordítottak, végre ismét a jogtiszta szoftvereket vásárlók csoportját kezdték favorizálni. Nem is nagyon tehettek mást; a különböző másolásvédelmi rendszerek, amelyek kifejlesztésére milliókat költenek, csupán néhány napig, jobb esetben hétig képesek gátat szabni a feltörésnek. Az állandó netkapcsolatot igénylő megoldást is pillanatok alatt kijátszották, ráadásul ez utóbbi megoldás rettenetes felháborodást váltott ki a játékosokból. Valljuk be, azért kicsit igazuk is van - hiszen ezek a különböző védelmek gyakorlatilag csak azokat büntetik, azoknak okoznak nehézséget, extra tennivalót, regisztrációt, azonosítást és sok egyebet, akik jogtisztán jutottak hozzá a szoftverhez, így jogosan tehetik fel a kérdést: miért őket szívatják ezekkel, amikor a kalózverzióban a feltörés után semmi ilyesmivel nem fog találkozni a kevésbé törvényes utat járó ember.
De ez a téma nagyon messzire vezetne, ezért inkább legyen elég annyi, hogy egyes cégekig elért a vásárlói visszajelzés, aminek következtében elindult egy pozitív folyamat ezzel kapcsolatban. A lényeg, hogy a demó tölthető, elérhető és kipróbálható, a teljes játék megjelenése előtt durván három héttel. És ha összejön 1 millió letöltés és regisztráció, a türelmetlen ifjak a végleges változathoz extra tartalmakat és tárgyakat kapnak majd. Hajrá BioWare!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése