Sokat vívódtam, hogy jó ötlet-e egy ilyen (feltehetően erősen megosztó) bejegyzéssel hozzákezdenem az Egy év tervezet végrehajtásához, de végül úgy döntöttem, hogy nagy baj nem lehet belőle. Sőt! Ha kenyerem lenne az önfényezés, egyértelműen pozitív gesztusként értékelném, hogy ennek hála a kedves olvasó villámgyorsan kiábrándul belőlem, meggyűlöl, tiltólistára tesz, majd minden létező módon ignorálja még a létezésemet is.
Amiről most írok, az nem más, mint az a vissza-visszatérő állapot, hangulat, érzés, amelynek magamban az elmúlt hét után végre nevet tudtam adni: vörösiszap-jelenség. Aligha van ember az országban, aki ne hallott volna arról, ami a MAL Zrt. timföldgyárának egyik iszaptározójánál történt egy héttel ezelőtt. A híradók, az újságok, a netes portálok mind-mind foglalkoztak és foglalkoznak a kérdéses katasztrófával, (számomra legalább is) meglepően jól, korrekten; nélkülözve a szenzáció- és a hisztériakeltés máskülönben mindenki által jól ismert fogásait. Hogy röviden összegezzem: a helyén kezelik a dolgot.
Sajnos ebben az ügyben inkább a civilek azok, akiknek lenne mit tanulniuk a híradásokból. Olyanok, akiknek jelen esetben az ég világon semmi érdekeltségük, kötődésük, vagy épp személyes tapasztalatuk nincs arról, hogy milyen embertelen és rettenetes állapotok uralkodhatnak most abban a térségben.
Aki kicsit is jó érzésű ember, az átérzi azoknak a szerencsétleneknek a fájdalmát és szenvedését, amin keresztül kellett menniük. Tudni nem tudhatja, milyen lehet, amikor valaki elveszíti mindenét, csak azt érzi, hogy valamit tennie kell értük. Ez teljesen rendjén való dolog, s bizonyítja azt, hogy bármilyen ellenségesen is viselkedünk egymás iránt a mindennapokban, de azért bajban ez a kis ország képes még az összefogásra, a segítségnyújtásra, az emberségre. Azonban ebben is, mint minden másban létezik egy határ. Egy olyan pont, amelyen túl az egész már a visszájára fordul, ezzel elveszítve a valódi értelmét, jelentőségét. Az egyén számára ez egy lehetőség lesz, amely egyaránt aggasztó és félelmetes.
Mert nézzük, mit is tesz egy úgynevezett átlagember, aki hallja a katasztrófa hírét, látja a szörnyű képeket és értesül az elveszett és romba dőlt életekről, értékekről, környezeti károkról. Hívja a Nemzeti Segélyvonalat, a Vöröskeresztet, hogy 200-250 Forintot adományozzon ezzel a rászorulóknak. Anyagi lehetőségeihez mérten adományozhat kisebb vagy nagyobb összegeket az arra kijelölt bankszámlaszámra, és/vagy a különböző állatmentő csoportokat támogatja a rendelkezésére álló pénzmennyiséggel. És... kész! Ennyit tehet, ennyi az ő "része" a történetben. Se több, se kevesebb. És ez így is van jól.
A gond azonban ott kezdődik, amikor egyesek képtelenek megérteni, hogy az ő szerepük ezennel véget ért. Amikor nem érdekli őket, hogy nincs tovább, többet nem tehetnek, csupán reménykedhetnek, hogy a szerencsétlenül járt emberek sorsa jobbra fordul. Nem, ők túlpörgetik magukat, számukra ez egy küldetéssé válik, és ahelyett, hogy a maguk módján és eszközeivel valódi segítséget nyújtanának, rátelepszenek másokra, őket uszítják, noszogatják és fűzik, hogy tegyenek minél többet és többet. Ez is jó és helyénvaló egy bizonyos fokig, viszont sokaknak ez réges-rég nem a bajba jutottakról szól, sokkal inkább saját magukról. Mert azzal, hogy ők nyilvánosan jóra buzdítanak, remélik, hogy ők maguk válnak jókká mások szemében. Ha nagy hanggal példát mutatnak, remélik, hogy mások fölnéznek rájuk. Azzal, hogy a nagy tömegben hangot adnak túlbuzgó igazságérzetüknek és lelkük szakadtáig bizonygatják mélységes megrendülésüket a történtek kapcsán, többé válnak annál a félmilliónál, akik csöndben, névtelenül, szerényen voltak képesek adakozni úgy, hogy nem csaptak maguk körül hatalmas felhajtást, nem éreztették másokkal, hogy ők mennyire átérzik a bajt, és hogy mennyire empatikusak. Mert bizony akik igazán átérzik a bajt, akik empatikusak, azoknak ez nem egy újabb alkalom az önreklámra (az árvíz után idén már másodszor), hanem a csöndes és szerény segítségnyújtásra. Mindenkinek meg kellene tanulnia, hol van a határ, meddig terjed az ő szerepe, és mikor kell csöndben visszavonulni, ha ezt beteljesítette.
Ami ezen túl van, az csak duma!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése