18. nap: Eltűnt szülő kerestetik!

Pár nappal korábban, este, a Váci utcában bandukolva odalépett mellém két ifjú, rendkívül csinos leányka, és közülük az egyik a létező legnagyobb komolysággal, mindennemű felvezetést mellőzve a következő kérdést szegezte nekem.
- Nem láttad véletlenül az anyukámat?
Úgy vélem, fölösleges részletezni az érdeklődés tárgyának teljes abszurditását. Vadidegen a vadidegenhez, kérdés egy vadidegenről... inkább hagyjuk is a dolgot, mindenki érti a lényeget. Az eset azonban még most, napokkal később is foglalkoztat. Persze kezdetben annyi volt a mulatság, hogy végiggondoltam valamennyi frappáns választ, amit ott, abban a pillanatban adhattam volna rá. Igen, találkoztam vele, és azt üzeni, menj szépen haza, kész a vacsora, aztán ideje lefeküdni, mert holnap bizony újfent menni kell az iskolába. Egy darabig úgy hittem, ez lett volna a tökéletes replika. Megalkotásakor figyelembe vettem a két hölgy közül a kérdező általam feltételezett életkorát, az obszcén és provokatív szavak teljes mellőzésének üdítő bizsergését, valamint azt, hogy különösebben nincs semmi okom, hogy gonosz dolgokat vágjak szerencsétlen lány fejéhez.
Később azonban átértékeltem a dolgot, és rájöttem: a létező legjobb válasz a következő visszakérdezés lett volna.
- Ezt miért kérdezted?
Ugyanis ez az, ami az egészben a legjobban érdekel. Viszont sajnos egy csöppet elkéstem a dologgal, így kénytelen voltam én összeállítani a lehetséges okokat, amelyek a kommunikációs aktus kialakulásához vezettek, vállalva az alapos melléfogás és a teljesen meddő, fölösleges eszmefuttatás kockázatát. Rövid gondolkodás után tehát arra jutottam, hogy összesen négy magyarázat létezik a furcsa eseményre.

1. Hallucináltam, képzelődtem. Megeshet, bár valószínűtlen. Látomásaim kizárólag városok, világok, civilizációk totális megsemmisüléséről vannak, s azok soha nem hagynak kérdéseket maguk után. Az egyes pontot lényegében hamar elvetettem, bár egyes szakértők ezt bizonyára elhamarkodott cselekedetnek vélnék.
 
2. A fent említett, árvaság által fenyegetett lány zakkant meg, esetleg alkohol és/vagy egyéb bódítószer hatása alatt állt. Ez bizony már esélyesebb az 1. pontnál, de mégis aggályaim vannak ezzel kapcsolatban. Elvégre a társnője csak figyelmeztette volna szegény párát, hogy ezek után elérkezett a gyors távozás ideje. De nem, mindketten egyesült erővel, ártatlan bociszemekkel, messiásként várták a válaszomat értelmetlen kérdésükre.

3. Titkos összeesküvésbe, kémhistóriába, sötét ügyletbe keveredtem, mivel összetévesztettek valakivel. De amennyiben csupán a kérdésre adandó jelszót (ami, mint kiderült, bizonyosan távol áll a "Nem hinném..."-től) kellett volna helyesen eltalálnom életem nagy kalandjához, vajon nem kerültem volna nyakig valami slamasztikába? Még a végén rám sóznak egy veszedelmes, genetikailag módosított, gyilkos lódarázsfajt, s akkor aztán lett volna sírás és fogaknak csikorgatása! Különben sem vagyok egy James Bond alkat, nem áll jól rajtam az öltöny, s különben is legtöbbször rohadt fáradt (és mellesleg igen-igen kövér) vagyok az éjszakai üldözésekhez. Apatikus hozzáállásom okán ezt a lehetőséget is elvetném tehát.

4. A sarki sztriptízbárban dolgoznak, és azon az estén nekik jutott a könyörtelen, hálátlan feladat, miszerint a hideg utcákat járva kuncsaftokat kellett beinvitálniuk a földi örömök és a kétes erkölcsök csomópontjaként funkcionáló szórakozóhelyre. A nekem feltett kérdés pedig csupán ellenőrzés volt, vajon egyszerű magyar lennék-e, vagy reményeik szerint külföldi.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az esténként a Váci utcában párosával lófráló dekoratív hölgyek látványa nem számít kirívóan ritkának. Ám korábbi feltételezéseimmel ellentétben ők nem prostik, hanem a közeli didibárba hajtják fel az ügyfeleket. A kettő hasonlóságán vagy különbözőségén lehetne persze polemizálni, de legyünk kicsit jóindulatúak, és tételezzük azt föl, hogy a munkafolyamatok ilyen jellegű közeledése az ő esetükben nem állja meg a helyét.
De ha tényleg a négyes pont a nyerő, és valóban csak a nemzetiségem felől érdeklődtek álcázott diszkrécióval, nem lett volna egyszerűbb mondjuk megkérdezni a pontos időt? Netán végtelen prózaisággal simán rákérdezni: Magyar vagy? Teljesen logikátlannak tűnik az egész.
Arra már végképp gondolni sem merek, mi van, ha sem én nem őrültem meg, sem ő, fura kalandokba sem keveredtem, s a hölgyek nem is a sztriptízbárban dolgoznak. Mert az azt jelentené, hogy szegény lány tényleg az anyukáját kereste, bízott abban, hogy a segítségére sietek, erre én, barbár, érzéketlen tuskó jól benne hagytam a slamasztikában.
Kérdések, kérdések, és újra csak kérdések. Meg kell hagyni, egyesek nagyon könnyen tudnak értelmetlen megnyilvánulásokkal is mély nyomot hagyni valakiben. Elismerésem, ifjú hölgy, amiért ez Önnek ilyen jól sikerült!