Gyermekkoromban csupán két fajta állattól féltem: a darazsaktól, valamint közeli rokonaiktól (számomra legalább is egy tőről fakadnak; ezek a dongó, a méh és a lódarázs, gyengébb napjaimon még a bögöly is), valamint a medvéktől.
Pontosabban a Nagy Medvétől, amely állandóan ott motoszkált rémálmaim sötét zugaiban. Nem tudom, honnan eredt ennek a mitikus horror-rettenetnek a létezése, de annyi bizonyos volt, hogy akárhányszor a szabad ég alatt, a természetben tartózkodtam, mindig attól féltem, hogy egyszer csak előbukkan a semmiből, és rám veti magát (a háttérben persze megszólal valahol egy kísérteties zene, miközben epikus harcomat vívom a bestiával!) Az évek lassan múltak, a rémálmokat elkezdtem imádni, és szép lassan a Nagy Medve képe is a homályba veszett, magától az állatfajtól való félelmemmel együtt (a darazsakat, és a rohadt sleppjüket ma sem szívlelem).
A múlt héten aztán történt egy rettentő izgalmas esemény: Attila barátom felajánlotta nekem, hogy tartsak vele egy kiránduláson a Rám-szakadékba. Az időjárás ugyan könnyen meghiúsíthat minden ilyen jellegű elhatározást, ám ő hajthatatlan volt, és mindenáron menni akart. Én sem maradhattam rest, és a mai napon meg is ejtettük ezt a túrát. Napsütés ugyan nem volt, ám nem szemerkélt semminemű esőféleség sem, így elmondhatjuk, hogy az égiek kegyesek voltak hozzánk.
Utunk mesebeli, varázslatos vidékre vezetett, ahol az őszi táj színes pompáját nem lehetett nem csodálni, a friss, tiszta levegőt pedig nem lehetett nem imádni. Ember a környéken nem járt, ami mindkettőnk szerint kiváló előjele volt egy remek kirándulásnak. Egy ilyen vadregényes vidéken a hozzám hasonló elvetemültek fantáziája elég könnyedén lendületbe jön, így útitársamat folyamatosan a ránk rontó ork hordák víziójával traktáltam, valamint egyszer látni véltem egy, a fák között megbúvó ogre mage-et is! A Nagy Medvét azonban nem említettem neki, pedig a vén mackó is ott volt ám valahol a bokrok takarásában. Ám én már felnőttem, ő pedig csak egyre öregedett, így kettőnk közt már nem én voltam az, aki félt a másiktól!
A táj maga egyébként valóban gyönyörű, a szakadékon átvezető út pedig még számomra is teljesíthetőnek bizonyult. Nagyon régen voltam utoljára ehhez fogható erdei kiránduláson, így egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy a napi sétáim elegendőek lesznek a 2-3 órás túra teljesítéséhez. Ám így utólag visszatekintve az egyetlen fárasztó rész kizárólag a csúcshoz vezető meredek lépcsősor volt; a szurdokban való haladás, köveken és farönkökön való egyensúlyozás (a vidáman csörgedező, ámde kegyetlenül hideg patakba azért egyikünk sem szívesen toccsant volna bele), a sziklából vagy acélból kialakított létrák és kapaszkodók megmászása mind-mind fantasztikusan jó mulatságnak bizonyultak.
Nagy szerencsémre a szakadékról készült videókat csupán hazaérkezésem után néztem meg. Kívülről ugyanis sokkalta vészjóslóbban és félelmetesebben festenek az akadályok, amellyel a túrázónak meg kell birkóznia az út során, mint amilyenek azok valójában. Legnagyobb ellenfelünk nem a szintkülönbség, hanem a sár, a csúszós föld és a még csúszósabb levéltakaró volt. Persze alaposabb rákészülés mellett ez sem jelentett volna komoly problémát, ám panaszkodásra így sincs semmi okom! A mosógépet már feltalálták, a cipőkefe használata sem túl bonyolult dolog, elvégre még én is megbirkózom vele, továbbá a kesztyűt is mérhetetlen előrelátással hajtogattam bele indulás előtt mellényem egyik jókora zsebébe (roppant hidegek voltak ám azok az acélkorlátok!).
Apropó előrelátás! Igen tekintélyes méretű túlélőkészlettel vágtam neki az útnak, ám közülük szerencsére (vagy inkább sajnos?) semmire nem volt szükségem. A teljesség igénye nélkül ezek a következők voltak:
2 esernyő
1 varrókészlet (nem tudok varrni, de ha az S.A.S. kommandósoknak kell, miért ne kéne nekem is?)
2 doboz gyufa
4 öngyújtó (kettőn közülük apró zseblámpa is volt!)
2 svájci bicska + 2 hagyományos bicska
1 Rambo kés (végső megoldásként, szigorúan csak a Nagy Medve ellen)
1 csomag vatta (jó a tűzgyújtáshoz)
2 kisolló
1 doboz pálcikás vatta (a fülbedugós fajta - szintén remek a tűzgyújtáshoz, a műanyag rész pedig fekete füsttel ég, így kiváló helyzetjelző válhat belőle)
1 síp
1 doboz világító rúd (eltérő színűek: kék, zöld, sárga, piros, fehér)
1 zseblámpa (többféle világító móddal, valamint tartalék góliát elemekkel!)
Továbbá vittem magammal egy fényképezőgépet is. A külvilág felé persze ez logikus dolognak tetszhet, ám én fel voltam készülve a Nagy Medvével való találkozásra. És ha már vesznem kell, azért bizonyítékra szüksége lesz az utánunk küldött mentőosztagnak arról, hogy mi is végzett velünk.
És azok az apróságok, amiket nem vittem:
Hozzávetőlegesen 1 darab zsebkendő (ugyebár ha sáros lesz a ruha, nem ártott volna valami, amivel letörölhetem)
Innivaló (ki lehet találni: szomjúság ellen - szerencsére Ati előrelátóbb volt, mint én)
Kaja (mert azért ez a sok előkészület csak műbalhé, és ugyebár mégsem fogunk az erdőben éjszakázni... ugye??)
Valamint nem ártott volna még 2 darab feltöltött, működőképes ceruzaelem sem a fényképezőgépembe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése