Nem tudom, hogy az unalom, vagy a paranoia teszi, de évek óta keresem, kutatom, várom, hogy valami izgalmas és érdekes kalandban legyen részem. Mindegy, hogy pontosan mi is vár majd rám, nem számít, hogy ki áll mögötte, mellékes, milyen áldozatot kell hoznom érte, csak legyen végre valami... bármi!
Ezért hajlamos vagyok kicsit túlspilázni olyan dolgokat is, amelyeknek egyáltalán nincs különösebb jelentőségük. Ám most mégis úgy érzem, esélyes, hogy rám talált az a bizonyos nagybetűs Kaland, s én eltökéltem, hogy kibogozom a rejtély kulcsát!
Múlt héten kezdődött a dolog, de akkor még nem szúrt ennyire szemet, nem is fordítottam hát rá különösebb figyelmet. Annyi történt mindössze, hogy a kaputelefonok alatt - azt hiszem, pénteken - felbukkant néhány kézzel írt, fénymásolt papír, miszerint valaki eladna egy lakást a házban, ahol lakom. Volt rajta X összegű irányár, valamint a letéphető alján szerepelt egy általam nem ismert telefonszám. Ami feltűnő volt, hogy a kérdéses ingatlan kísértetiesen hasonlított arra, amelyet nemrég értékügyileg felbecsültettem, s terveim szerint a közeljövőben szeretnék túladni rajta. A szobák száma, a négyzetméter, a fekvés mind egyeztek az enyémmel. Furcsa volt ugyan, de tudom jól, hogy ebben a házban nem csupán az az egyetlen lakás rendelkezik ilyen paraméterekkel, ezért nem is érdekelt különösebben a hirdetmény. Ha mindössze ennyi történt volna, valószínűleg soha többé nem jut eszembe, hogy azok a papírok egyáltalán léteztek.
De az események ma újabb, különös fordulatot vettek. Délután a kaputelefonon bejelentkezett valaki, aki először annyit mondott, hogy a házban keresne eladó ingatlanokat. Normális esetben nem engedek be senkit ilyen szöveggel, ráadásul megszoktam már, hogy mindenki hozzám csönget fel, hála a létező legegyszerűbb csengőszámnak, ami balszerencsémre pont nekem jutott. De amint ezt meghallottam, felrémlettek azok a papírfecnik, s én tudtam, hogy valami itt nincs kérem rendjén. Nem monda ugyan, hogy engem keresne, vagy hogy egy konkrét, meghatározott ügy miatt jött, viszont én már tudtam, hogy pillanatokon belül bekopog a bejárati ajtón is. És nem is kellett csalódnom! Egy liftjáratnyi idő alatt ott termett, és már vígan csöngetett is. Nem úgy tűnt, mint aki csak úgy, véletlenszerűen járja végig a házakat, hátha talál jövendőbeli ügyfelet. Nagyon is jól tudta, kit és milyen apropóból keres: engem, lakásügyben.
Azt állította, egy idős néni mondta neki, hogy valaki el szeretné adni a lakását azon az emeleten, ahol én lakom. Na persze! Ezt még egy nyeretlen kétéves hülyegyerek sem veszi be! Különben is, annyi idő alatt, amíg csöngetett a kaputelefonon és felért, egészen biztosan nem volt ideje leállni csacsogni senkivel a házban. És abban is biztos vagyok, hogy akik a szomszédok közül tudják, hogy el szeretném adni a lakást, nem fogják elmondani ezt egy random idegennek.
Az egészben az volt a legfurcsább, hogy az illető egy közeli, viszonylag ismert ingatlanirodától jött. Azt mondtam neki, amit eddig kivétel nélkül mindenkinek: hogy pontos terveim nincsenek, de elképzelhető, hogy majd valamikor eladnék egy lakást. Hátrahagyott egy szórólapot, rajta a fényképével, meg az iroda címével, ahol dolgozik, majd távozott.
Mindez, bár nagyon kicsi rá az esély, de még mindig lehetne a véletlen műve. Ám én nem hiszek a sors ilyen jellegű szeszélyeiben, ezért alapvető nyomozati cselekedeteket folytattam. Ezek során kiderült, hogy az úriember bedobott a postaládámba egy ugyanolyan szórólapot, mint amilyet nekem is átnyújtott, személyesen. A dolog egyértelmű: mindenképp még azelőtt kellett ezt tennie, hogy fésztufész találkozott volna velem. Hiszen miért dobott volna lapot a ládába, miután már egyet átadott? És annak is utánanéztem, hogy csak és kizárólag azt a fiókot szemelte ki, amelyik a jövendőbeli, eladó lakáshoz tartozik. Ellenőriztem; sehol máshol nem volt szórólap, csak ott.
Rövid konklúzió: az ügynök pontosan tudta, ki és melyik lakást szeretné eladni. Másképp a fenti eseménysor nem játszódhatott le! A kérdés az, hogy vajon honnan és kitől vette az értesüléseit. Rokonaim, ismerőseim, barátaim kizárva, ők ezt nem híresztelik sehol. De valahogy mégis kiderült a dolog. Én pedig eltökéltem, hogy utána járok, hol van az a bizonyos repedés a biztonsági rendszerben.
Holnapi teendők: felkeresem azt az ingatlanszakértőt, aki múlt héten hétfőn adta át a végleges becslését. Azt állította, hogy aznap lett kész a dokumentum bekötése, így természetesen ő is akkor tett szert a befűzött példányra. Ki kell deríteni, vajon ki juthatott még hozzá azokhoz az információkhoz, amelyeknek köszönhetően fent nevezett ügynök ma rám talált. Hogy magától az ingatlanszakértőtől származnának, az teljes mértékben logikátlan és valószínűtlen. Elvégre miért adna ki egy leendő, potenciális ügyfélre vonatkozó adatot? Azzal minden téren csak rosszul járna.
Viszont azt meg kell tudni, hogy vajon az ügyfeleik neve nem kerül-e be valamilyen központi adatbázisba, ahol bárki szakmabéli hozzáférhet. Amennyiben nem, úgy ki kell deríteni, ki és hol készítette az értékbecslés befűzését. Mert megeshet, hogy a fénymásolószalon/kötőműhely egyik alkalmazottja továbbította az információkat.
Itt tartok most, hétfő délután 16:47 tájékán. Tudom, tudom... eddig nem egy James Bond szintű akció-kaland-thriller, de engem akkor is felcsigázott ez az ügy. A nyomozás a holnapi nap során folytatódik, a tényeket összesítjük, a szálakat felgöngyölítjük, a rejtélyt megoldjuk!
De sajnos félek attól, hogy ebből sem a Nagy Ügy keveredik ki, hanem végül valami rettentő triviális, ostoba, unalmas és földhözragadt magyarázatra bukkanok. De addig legalább jól mulatok!
Folyt. köv.!
Lakásmaffia?!
VálaszTörlésMajdnem biztos,hogy az értékbecslő "nyomott" fel.
És mi a haszna belőle..., hát szépen elteszi ő is a jutalékot.
Azt nem tudom, hogy csak becsül-e vagy esetleg árulja is a lakásokat, de hidd el hogy ezek kő keményen összejátszanak.
Várom a fejleményeket.
Ui: Nem tőlem van az infó:)
A Nagy Ügy megoldását és végleges konklúzióját immár megtalálod kicsivel följebb! Dagad a májam ezerrel, hogy majdnem mindenre fényt derítettem!:)
VálaszTörlés