A 65. napon említést tettem arról, milyen nehézségekkel és komplikációkkal jár, ha valaki olyan szerencsétlen sorsra jut, hogy karácsony után születik, és tortarendelésre adja a fejét. Azt talán elfelejtettem ugyan megemlíteni, hogy a süteményt magamnak, a rettentő rosszul hangzó harmadik X napjára szerettem volna igényelni, de most ez teljesen mellékes körülmény.
A lényeg, hogy az akkor átélt kudarcsorozat alaposan felbosszantott. Kiválasztottam hát az egyik közeli cukrászlétesítményt, ahol oly kedvesen utasították vissza igényeimet, hogy kedvem lett volna ott helyben belekezdeni egy tömeggyilkos karrierbe. Jól is hangzott volna az esti híradóban: A vendég, aki tortába fojtotta az alkalmazottakat!
Gondoltam, utánanézek az alibijüknek, hátha tényleg én voltam a hülye, amikor benyitottam az ajtajukon, és ostoba kívánságokat terjesztettem elébük. Direkt nem mentem nyitásra, inkább csak úgy dél körül. Reméltem, ismeretlen arcok fogadnak majd, akiktől nyugodtan megérdeklődhetem, mikor lesz újra kapható friss torta a hosszú kihagyás után. Nos, az új arc stimmelt, nem állt fenn annak a veszélye, hogy bárki felismerjen (amire, egyébként jó esély lett volna, tekintettel arra, milyen remekül mulattak rajtam alig két héttel korábban). Viszont az is rögvest nyilvánvalóvá vált, hogy fölösleges kérdeznem bármit is, mert a pult rogyásig volt tömve millió fajta krémessel, tekerccsel, habos trutymóval - és természetesen tortával. Rengeteg, frissen készült, íncsiklandozó tortával. Direkt rá is kérdeztem: mind aznapi volt!
Fölöslegesnek éreztem megérdeklődni, mi a fenéért nem vállalták el akkor a mai határidőt két héttel korábban. Nem akartam a szemükre vetni, hogy ha az adott tortát felszeletelve képesek árulni, ugyan miért nem voltak képesek egyben elkészíteni azt nekem. Övön alulinak éreztem volna, ha a képükbe vágom: "Gyerekek, ez állati nagy bukta a részetekről! Nem túrós, hanem szopacsos!" Megfeledkeztem arról is, hogy felháborodva kérjem ki magamnak, hogy hülyének néztek, és ennek anno harsányan hangot is adtak.
Én inkább megelégedtem egy ilyenfajta, csöndes, magamban hahotázó elégtétellel, és a bejegyzéssel, amivel a részemről lezártnak tartom az ügyet. Nincs unalmas tanulság, mellőzöm a konzekvenciák levonása, és marad a nyugodt, szerény ünneplés.
Édes a bosszú, szó se róla... de még édesebb lenne az a fránya, flancos torta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése